A Heti TV kérdésére Gulyás Gergely azt mondta, az aluljárók nyitvatartása csak rendkívüli hidegben indokolt, életvédelmi célból, mert vannak, akik akkor sem mennek be hajléktalanszállókra, szociális menedékhelyekre, amikor a megfagyás veszélye fenyegeti őket. Ha már nincs hideg, akkor viszont érthetetlen, miért nem zárják le köztisztasági okokból az aluljárókat – vélekedik a tárcavezető. A repülőtéri gyorsvasút koncessziós eljárását kiírták, van jelentős érdeklődés, a résztvevők szakmai kérdéseket nyújtottak be, az eljárás határidejét 30 nappal meghosszabbították

Az új KRESZ-t társadalmi vitára bocsátották, több mint fél év van a véleményezésre. Az illetékes minisztérium ezeket a véleményeket majd összegzi, az új KRESZ-ről legkorábban nyáron, vagy ősz elején dönthet. Gulyás elmondása szerint olyan KRESZ-t akarnak elfogadni, ami jogszabályokat hoz, politikamentesen.
„A metrók üzemidejének meghosszabbítása miatt alig néhány órára lennének csak lezárva az aluljárók, a kényszerből ott éjszakázóknak ettől nem lesz fedél a fejük felett”Kiderült, aki az új KRESZ tervezetét véleményezi, Lázár Jánosnak adja meg az adatait