Budapest;rendőrség;fenyegetés;elfogás;Tisza Párt;

Elfogták a férfit, aki késeléssel fenyegette a Tisza Párt aktivistáit Budapesten

A 31 éves T. Márk Dávid a tettét rossz napjával indokolta.

Elfogták a férfit, aki késeléssel fenyegette a Tisza Párt aktivistáit péntek este Budapesten – derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap reggeli közleményéből.

A tájékoztatás szerint az esettel kapcsolatban a BRFK-ra feljelentés, bejelentés nem érkezett, „az ügyben az érdemi adatokat nem tartalmazó poszt alapján indult eljárás”. A nyomozók megállapították a cselekmény helyszínét és időpontját, a videón szitkozódó és fenyegetőző férfit pedig

a felvétel közzétételét követő négy óra múlva azonosították és elfogták. Kést nem találtak nála.

A felvétel közzététele után hat órával sikerült azonosítani és tanúként kihallgatni az incidens egyik sértettjét is. A nő elmondta, hogy a férfi szóban fenyegette őket, kést nem láttak nála.

A 31 éves, budapesti T. Márk Dávidot személy elleni erőszakos cselekmény elkövetésével megfenyegetve elkövetett zaklatás vétség megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a BRFK II. Kerületi Rendőrkapitányságán, őrizetbe vették és kezdeményezték letartóztatását. A gyanúsított beismerte a bűncselekmény elkövetését, amit rossz napjával indokolt.

A nyomozóhatóság vizsgálja a férfi beszámíthatóságát, illetve hogy állhatott-e kábítószer vagy más tudatmódosító szer hatása alatt.

A Fidesz szombathelyi kampányrendezvényére érkezőket kérdeztük Lázár János kommunikációs bozótharcáról, cigányokról, vécépucolásról.