Bándy Sándor: A méltó halál mint emberi jog

Általában rossz sajtója van az öngyilkosságnak. Viszont lényeges cikkek jelentek meg a Népszavában tavaly e témában – Beck Andrea, Danó Anna és Kuklai Katalin tollából –, és nincs is semmilyen vitám a szerzők álláspontjával. Beck Andrea fiatalokról írt, akiket egy családtagjuk molesztált, ami öngyilkossághoz vezetett. „Tízből kilenc öngyilkos mentális, azaz valamilyen pszichiátria betegségben szenved a halálakor” – írta Danó Anna. Van aki az anyagi tartozás elől menekül, vagy szerelmi bánatában dobja el életét, és még lehetne sorolni az indokokat. Kuklai Katalin Élet végi döntések és jogaink című cikke az eutanázia kérdéshez kapcsolódik.

Van olyan helyzet, amikor az illető szembenéz a valósággal: lehet gyógyíthatatlan beteg, lehet idős, aki már nehezen kel ki az ágyából, lehet olyan, akinek a párja elhunyt és szerette volna követni, de – mint olvastam egy eset kapcsán – rosszul kezelte a kést és teljesen lebénult. Volt egy megdöbbentő írás egy ALS betegségben szenvedő férfiról, akit pelenkázni, etetni, mosdatni kell. Csak folyadékot tud lenyelni és napi 17-18 órán át lélegeztetőgépen van: nem is tudna öngyilkos lenni.

Eszembe sem jut vitába szállni mások véleményével e témában, de legyen mindenkinek joga eldönteni, hogy akarja-e folytatni az életét. Ellenzem népszavazás megtartását ez ügyben, mivel nem egy mindenkire érvényes törvényről lenne szó. Tiszteletben tartom a különböző emberek vallási hitét. Ugyanakkor szükség van kellő felvilágosító munkára, hogy az öngyilkosság, illetve annak kísérlete ne legyen szégyenbélyeg. És fontos lenne elismerni, hogy az ilyen segítségnyújtás emberbaráti tett.

Molnár Károly, a Magyar Pszichiátriai Társaság elnöke szerint „világszerte 700 ezer, Európában 120 ezer, Magyarországon 1600 öngyilkossági cselekmény történik évente. Egyértelmű, hogy lehetetlen megakadályozni, ha valaki mindenképpen öngyilkos akar lenni. Ugyanakkor szükség lenne ilyen esetekben egy szakavatott személyre, aki megállapíthatja, hogy nem egy hirtelen támadt érzelmi felindulás, hanem komoly indok vezérel valakit e lépésre. Lehetne konzultálni az illető családjával, és – sajnos, ez is egy tényező – remélhetőleg azt is kifürkészné a segítő, hogy nem arról van-e szó, hogy a család direkt szeretné erre a lépésre rávenni, mert már teher az illető, vagy kell a pénze, lakása. Ugyanakkor a segítőnek arra is lenne felhatalmazása, hogy beadja a halálos injekciót, amennyiben egyetért az illető indoklásával, vagyis meggyőződik róla, hogy nem egy felindult érzelmi állapot vezérli e lépésre.

Jelenleg Kanada, Hollandia, Belgium és Svájc vezeti megengedő jogszabályi rendelkezésekkel az eutanázia és az asszisztált öngyilkossági statisztikákat. Jó lenne legalább e téren felzárkózni, ha már az életszínvonal javítása, az egészségügy és az oktatás fejlesztése és a korrupció visszaszorítása kormányunknak eddig nem sikerült. Említettem az egyes személyek állapotát, de persze a társadalom állapota is egy tényező, annak is van szerepe az ilyen döntésekben. Az is egy elfogadható indok, hogy valakinek egyszerűen elege van. Lehet valaki öngyilkos hidegvérű helyzetfelmérés alapján, nem csak felindulásból, egy érzelmi vihar következtében.

Nem sürgetek semmit, látom az adott politikai helyzetet. Ha netán Magyar Péterék nyernének áprilisban, komoly, sőt, bénító pénzügyi gondokkal fognak szembesülni, kétharmados győzelem hiányában pedig lényeges dolgokhoz nem is nyúlhatnak. Olvasom, hogy Orbánék közpénz milliárdokat költenek propagandára, s hogy miket ígérgetnek választási győzelmük érdekében. Talán feleslegesen. Gyakran hallok beszélgetéseket, és ha netán szóba kerül a politika, jön az, hogy „teszek én az egészre, csak jöjjön a 13. havi”.

„Az átlagos ember annyira együgyű, hogy csak nyomatékosan kell hangsúlyozni valamit, és ha az állítást megismételjük, igazságként lesz elfogadva.” Ezt egy szakértő mondta: Joseph Goebbels. Szomorú, de nem meglepő volt olvasni Friss Róbert „Weimari üdvözlet” című Népszava-cikkében Robert D. Kaplan szavait: „A világ egyre jobban emlékeztet arra az időszakra, amelyben Hitler hatalomra jutott.” Határozottan nem teszek egyenlőséget Szálasi, Rákosi és Orbán közé, de azért vannak hasonlóságok: semmi sem a mi hibánk, ami rossz, az a zsidóknak, Moszkvának, a tőkéseknek, a Nyugatnak, illetve napjainkban Brüsszelnek és honi lakájainak köszönhető.

Vancouveri gimnáziumi történelemtanárom mondta a nácik uralomra jutása kapcsán, hogy az ember tárgyiasítása az egyik jele a fasizmusnak. Akik ezt teszik, azokat nem az elvek, hanem az egójuk vezérli. Február elején Trump kirakta honlapjára a két majomként ábrázolt Obama házaspár fotóját. Az amerikai elnök azt szeretné, hogy az ő képmása szerepeljen a Rushmore-hegyen Washington, Jefferson, Lincoln és Roosevelt társaságában. További átnevezéseket is követel – így én javasolnám a „Donald” márkájú vécépapírt.

Ott tartunk, hogy az autokrata Orbánnak az orosz vezető a barátja, mint Rákosinak Sztálin, miközben Ukrajna lett az ellenség. Mit gondoltunk volna 1956 őszén egy nyugati kormányfőről, aki netán azt mondja, hogy „Magyarország az ellenségünk, mert be akarja rángatni a Nyugatot egy harmadik világháborúba”? Orbán logikája szerint 1956-ban Kádár János és Nyikita Hruscsov voltak a békepártiak, míg Nagy Imre és a forradalmárok a háborúpártiak.

Évek óta egy faluban élek, csend van, füstölnek a kémények, szép havas a táj. Amikor csenget a postás, kedvesemmel nem kapunk frászt. Nem úgy, mint hajdan, amikor a budai ötemeletes lakóházunk előtt hajnalban megállt egy autó és csapódtak az ajtók. Mentünk az ablakhoz – „ne kapcsold fel a villanyt!”, szólt édesanyám –, és mikor hallottuk a liftet indulni, siettünk a bejárati ajtóhoz hallgatózni. Egy emelettel alattunk állt meg. Megkönnyebbülve visszatértünk az ágyba. Hirtelen csengettek. Frászt kaptunk, de csak a lenti szomszéd volt, akivel baráti kapcsolatban voltunk; bőröndöt kértek, táskákat, mert reggel 8-ig el kellett hagyniuk a lakásukat és csak az maradhatott az övék, amit el tudtak vinni. Kitelepítették őket az Alföldre, egy téesz lett a munkaadójuk és egy istállóban lakhattak. Pár órával később érkezett egy autó, kiszállt egy nő két kisgyerekkel: az új lakók. Este a férje is megérkezett, egyenruhában szállt ki a Pobjedából: egy ávós tiszt.

„Élj érdekes időkben” – tartja egy régebbi angol diplomatikus mondás, amely a „zűrzavaros” időkre utal. Nekünk ez mindig bejön.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Ha öngyilkossági gondolatai vannak, kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.