A balmazújvárosi időközi önkormányzati képviselő-választás eredménye ismét fölvetette azt a kérdést, amely döntő lehet az áprilisi országos voksolás szempontjából. A figyelem általában arra irányult, ki győzött, és mennyivel. A Fidesz ünnepelte magát, a megtévesztés reflexével a Tisza Párthoz sorolva a Közösen Balmazújvárosért Egyesület színeiben indult második helyezettet. Az ellenzék azt hangsúlyozta, nem a Tisza indult, és a Fidesz győzelme csupán 26 szavazaton múlt (ami itt 3,32% különbséget ért). Fontosabbnak tűnik azonban, hogy volt még egy független jelölt, aki 77 voksot kapott (9,13%). Amiből, ha nem indul, összejöhetett volna az egyesületi jelöltnek hiányzó 27 szavazat. Vagy nem, mert ezek a választók vagy otthon maradnak, vagy többségben a fideszes indulót támogatják.
Megint itt állunk hát a választási törvény megváltoztatása óta állandóan visszatérő dilemma előtt: kinek kedvez a kis pártok indulása? Ha a legfontosabb ellenzéki cél a kormányváltás, van-e értelme a részvételüknek? Több kisebb politikai szervezet, átgondolva a helyzetet, látva a felmérések alacsony támogatottsági számait, úgy döntött, nem indul. A demokratikus ellenzéki oldalon két nagyobb, százalékokban mérhető párt ragaszkodik egyelőre makacsul a részvételhez: a Demokratikus Koalíció és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Lehet, hogy kitartanak emellett, lehet, hogy nem. Mindenesetre lassan itt a végső döntés ideje. Lássuk be, nehéz a mérlegelés, mert a felmérések jelentős része szerint a bejutási küszöb környékén állnak. Megjósolhatatlan, átugorják-e a lécet. Ám az igazi probléma az, hogy országos lista állításához legalább 71 egyéni körzetben is kell jelöltet állítani, ami (mint a balmazújvárosi példa mutatja) szavazatmegoszlás miatt komolyan megnehezítheti az ellenzéki győzelmet. A kockázat tehát nagy, a felelősség még nagyobb. Érdemes bevállalni?
Az indulás melletti talán legsúlyosabb érv, hogy a magyar polgári demokrácia szempontjából nem lenne előnyös, ha kétpólusúra szűkülne a politikai tér. Ez egyrészt nem nyújt alternatívát minden szavazói rétegnek, másrészt „váltódiktatúrához” vezethet. Utóbbival kapcsolatban gyakran fogalmazódik meg a veszély, hogy Magyar Péter egy más(odik) kiadású Orbán. Ez az érvelés tetszetős, de alapjaiban támadható. Túl azon, hogy a politikában ritkán vannak második kiadások (az első veszélyeit kellett volna időben felismerni!), abból indul ki, hogy Magyarországon jelenleg polgári demokratikus parlamentarizmus létezik. Csak hát erről szó sincs. Maguk az ellenzéki pártok jelzik vissza folyamatosan, hogy meg van bénítva képviselői tevékenységük. Az állam az autokrácia felé centralizálódik. A választási törvény hatalommegtartási eszköz, amely a 2010-es erőviszonyokat konzerválja. A Fidesz–KDNP-nek elég őriznie saját szavazóbázisát a kétharmados győzelemhez. Hacsak nem lép fel ellene egy másik egységes tömb. Elméletileg könnyű a pártok összefogásáról beszélni, de az egyeztetések során annyi a perpatvar, a helyezkedés, ami rendre megtépázza a választók bizalmát. Azt érzékelik, hogy a szervezeti érdekek fontosabbak a politikai rendszer megváltoztatásánál, a polgári demokrácia, a jogállamiság helyreállításánál. Az utóbbi és a mostani választások legfontosabb tétjénél, céljánál. Hamis állítás egyébként, hogy ez kevés. Ez ma már sajnos politikai alternatíva, amely alkotmánymódosítást, kétharmados többséget igényel.
A társadalom már túllépett
Az ellenzéki választók beleuntak a pártok meddő összefogdosásozásába, és látva Magyar Péter és a Tisza felemelkedését, abba az irányba mozdultak, hogy majd ők fognak össze, és közös támogatást nyújtanak neki. Ez a realitás. Nem manipuláció, hanem társadalmi konszenzus eredménye. Ideje lenne végre azt is tudatosítani, hogy a Fidesz–KDNP sem egy homogén alakulat, hanem gyűjtőpárt(szövetség). Magába olvasztotta a jobboldal jelentős részét, korábbi pártjaival (pontosabban azok támogatóival) együtt. És hatékonyan működik a dolog. A mérsékeltek, a háttérbe szorultak is megtalálják benne a helyüket. Navracsics Tibor vállal kormányzati szerepet, Pokorni Zoltán se lépett ki. Ezzel szemben az ellenzéki oldal vadul fragmentálódik. Miért is? Bernie Sanders, az újbaloldal egyik meghatározó alakja radikális pozíciója ellenére az amerikai Demokrata Párt tagja. Még mindig ott látja nézetei képviseletére a legnagyobb mozgásteret. A magyar demokratikus ellenzékben viszont ha valaki éppen nem talál meghallgatásra, máris alapít egy pártot. Aztán meg lehet összefogni – eredménytelenül.
A baloldali örökség terhe
A Demokratikus Koalíció azzal is szeret érvelni az önálló indulás mellett, hogy tragédia lenne, ha a jobboldal teljesen birtokba vehetné a törvényhozói és végrehajtói hatalmat. Nem szabad elengedni a baloldali szavazók kezét, meg hát keményen képviselni kell a munkavállalókat, a leszakadt társadalmi rétegeket.
Szívemhez szóló szavak, de velük szemben is érvényes, hogy a mai rendszerben a választás nem a polgári demokratikus érdekképviseletről szól.
Másrészt Magyar Péter nevezheti magát jobboldalinak, de a Tisza programja egészében liberális (centrista, jobbliberális), és megvalósításához szüksége van nagyszámú baloldali szavazóira is. Végül, a DK-tól sajnos nem hangzik igazán hitelesen az aggodalom. Nem konkrétan Dobrev Klárával vagy más vezetőkkel van probléma, hanem az örökséggel, amely a pártot terheli.
Dobrev Klára: Nekem nem kell sunnyognom, azt mondom, amiben hiszekA rendszerváltó politikai baloldal egészével együtt. Ennek a jelentős erőnek 1989 után negyedszázad állt a rendelkezésére, hogy szilárd pozíciót szerezzen a baloldalnak a kialakuló polgári demokráciában. Hogy a nyugati szociáldemokrata szervezetekhez hasonlóan, kiegyezve a tőkével, liberális irányba mozdulva következetesen képviselje a munkavállalókat, a leszakadó társadalmi rétegeket. Ám ehelyett a neoliberális érdekek támogatását helyezte előtérbe. Lehet, hogy törvényszerűen, mert ezt diktálta a rendszerváltás kacifántos történelmi helyzete, de mégiscsak ez történt. És a 2010-es politikai vereség sem józanította ki, fragmentálódott (ennek terméke a DK is), belső pozícióharcokat vívott. Közben pedig szépen elvesztette a szavazótáborát, mozgalmi bázisát. A parlamenti bejutásért küzd! Ezzel a politikai felelősséggel egyszer el kéne számolni.
Pokoli nehéz feladatot vállal, aki az összezsugorodott, bizalomhiányos szervezetek valamelyikére akarja újra felépíteni a magyar baloldalt.
Szerintem új szereplők, új formációban hozzák majd el a feltámadást. Távozásra, önkéntes száműzetésre viszont senkit nem szólítanék fel a baloldali politikából.
A parlamenten kívül is van pálya
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt indulási elszántsága egy másik eset. Egyszerre érthetőbb és talányosabb. Lényegében azt üzenik: akinek már totál elege van a mai politikai rendszer működéséből, szavazzon ránk! A kiábrándultakat, az otthon maradókat mozgósítanák némi anarchista attitűddel. Ezzel kapcsolatban harmadszor már nem fogom fejtegetni, hogy ma egy választás nem erről szól. Figyelve azonban a párt hasznos, rokonszenves tevékenységét, az átláthatóság, egy civil demokratikus kultúra, konkrét szociális és más közéleti ügyek képviseletét, aktivista szemléletét, felmerül a kérdés: miért kell ehhez mindenáron parlamenti jelenlét? Ráadásul egy olyan országgyűlésben, amely Fidesz-győzelem esetén nem ad esélyt a politizálásra, de 5 százalék a Tiszával sem tesz lehetővé érdemi egyeztetéseket. Az MKKP más utakon jár, másban, máshol eredményes. Nagyon fontos szerepe lehet az önkormányzatokban, ahol mérsékelheti a nagypolitikai pártszempontokat, hozzájárulhat a demokratikusabb működés kialakításához, közvetlen párbeszédben lehet a helyi polgárokkal. Pillanatnyilag ennek a szervezetnek ez az igazi terepe, illetve a civil szféra, a politikai akciózás. Itt szerzett népszerűséget, támogatottságot.
Amúgy minden kisebb vagy induló párt mérlegelhetné, honnan, hogyan építkezzen. Tévedés azt hinni, hogy a parlament a politizálás egyedül fontos terepe. Jól lehet erősödni világos mozgalmi vállalások során, az önkormányzatokban, helyi közösségek képviselete során. A baloldalnak hosszú távú feladatot jelentene a szakszervezeti mozgalom erősítése, balra terelése. Egyáltalán, a magyarországi közéleti-társadalmi közeg formálása, aktivizálása legalább olyan fontos feladat, mint a parlamenti csatározás. Elméletben persze könnyű erről értekezni, különféle megfontolások, érzelmi elköteleződések, személyes érdekek, ellentétek bármerre lökhetnek egy szervezetet. De egy biztos, nem lehet elégszer ismételni: a jelenlegi rendszerben a választások csupán békés eszközt jelentenek a polgári demokrácia helyreállításának lehetőségéhez. Annyit kell mindenkinek eldöntenie: előnyösnek tartja-e, hogy kiálljon a polgári jogállamiság, az azt képviselő reális erő mellett vagy sem.
Kovács Gergely: Kezdeni kell valamit ezzel a szörnnyel, amelyik az ország nyakára nőtt