– Magyarország erősen energiaimport-függő. A földgáz milyen mértékben járul hozzá a hazai energiamixhez?
– Az importfüggőség nem magyar sajátosság. Európa már az 1970-es évektől kezdve több földgázt fogyaszt, mint amennyit saját maga kitermelni képes. Ez alól ma gyakorlatilag csak Norvégia és Hollandia jelent kivételt. Az, hogy egy-egy ország mennyire válik kiszolgáltatottá az importnak, elsősorban attól függ, milyen ásványkincsek találhatók a területén. Magyarország esetében ehhez történelmi okok is társulnak.
– Trianonnal is értek minket veszteségek.
– A magyar szénhidrogénipar kezdete 1908-ra nyúlik vissza: az első jelentős gázkutat az akkori Erdély területén, Kissármáson fúrták. Ez a kút akkoriban a világ egyik legnagyobbjai közé tartozott. A szomszédos országok saját olaj- és gáziparának kezdete olyan mezőkhöz köthető, amelyeket még a történelmi Magyarország idején tártak fel, magyar kutatásokkal. Kezdetben az úgynevezett „városi gázt” használták, amelyet szénből állítottak elő. Ezt vasúti világításra és fűtésre, majd városi közvilágításra alkalmazták gázlámpák formájában. Az első ipari méretű hazai szénhidrogén-előfordulást 1937-ben fedezték fel Zalában, Bázakerettyén. A II. világháború után a kutatások jobbára a kőolajra korlátozódtak. Ennek egyszerű oka a szállíthatósága volt. Az 1950-es évektől kezdve gyorsult fel a szénhidrogén-kutatás, ekkor vált a földgáz is célzott kutatási területté. Addig inkább mellékterméknek számított a kőolaj-kitermelés mellett.
– Mikor és miért terjedt el széles körben a földgáz használata?
– Az 1970-es évektől kezdve a földgáz egyre népszerűbbé vált Magyarországon. Ennek több oka volt: sokkal tisztább energiahordozó, mint a szén vagy az olajkályhákban használt fűtőolaj, kényelmesebb, könnyen szabályozható, és nem jár pernye- vagy olajszállítással. Jelenleg Magyarországon a fűtési célú energiafelhasználás mintegy 60 százaléka földgázalapú. Ebbe beletartozik a lakossági fűtés mellett a távfűtési rendszerek jelentős része is, amelyek döntően földgázra épülnek.
– Ha ilyen nagy a földgáz szerepe, akkor valóban energiaszegény ország Magyarország?
– Ez egy árnyalt kérdés. Szénhidrogénekből valóban szűkösek a hazai készletek, ugyanakkor szénből egyáltalán nem állunk rosszul.
A magyarországi szénkészlet nagyságrendileg több milliárd tonnára tehető. A probléma az, hogy ennek jelentős része lignit, amely alacsonyabb fűtőértékű, és jellemzően külszíni fejtéssel termelhető ki.
– Hogyan alakult ki Magyarország földgázimport-függősége?
– A földgázra való átállás idején, a szocialista rendszerben Magyarország – a többi kelet-európai országhoz hasonlóan – szinte kizárólag a Szovjetunióból érkező tüzelőanyagra támaszkodott. A 70-es évektől kezdve nagy kapacitású vezetékrendszer épült ki, amely biztosította a szovjet gázt. Ez a rendszer politikailag is erős kötődést jelentett, miközben műszaki és ellátásbiztonsági szempontból nagyon egyoldalú függőséget hozott létre.
Már a ’70-es évek végétől, de különösen a ’80-as években egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy nem egészséges egyetlen forrásra támaszkodni. Felmerült a kérdés: mi történik akkor, ha műszaki hiba, politikai konfliktus vagy extrém hideg miatt akadozik az ellátás?
Ennek hatására indult el a földgáztárolók építése Magyarországon.
– Mit jelent ez pontosan? Hol tároljuk a gázt?
– A földgázt a közhiedelemmel ellentétben nem tartályokban, hanem korábban már kimerített földgázmezőkben tároljuk. Ezek porózus kőzetrétegek, amiket így újra feltöltünk. Nyáron – amikor alacsonyabb a fogyasztás – betárolják a földgázt, télen pedig, amikor megnő az igény, gyorsan ki lehet termelni. Magyarország méretéhez képest tárolói nagyhatalomnak számít. Jelenleg körülbelül 6,5 milliárd köbméter földgázt tudunk betárolni. Összehasonlításképpen: Németország tárolókapacitása körülbelül 23 milliárd köbméter, de ott az éves fogyasztás ennek négyszerese. Magyarországon ezzel szemben 8-8,3 milliárd köbméter, tehát a tárolókapacitásunk a fogyasztásnak nagyjából a háromnegyedét fedezi. Ha a tárolók teljesen fel vannak töltve, akkor akár egy teljes téli időszak is áthidalható. Ez óriási ellátásbiztonsági előny.
– Miért csökkent a földgázfogyasztás folyamatosan a rendszerváltás óta?
– Több tényező együttes hatásáról van szó. Egyrészt visszaesett több energiaigényes iparág, például a kohászat. Másrészt megszűntek vagy korszerűsítés hiányában voltak kénytelenek bezárni olyan erőművek, amelyek már nem feleltek meg a modern követelményeknek. Ennek eredményeként ma körülbelül felét használjuk annak a földgázmennyiségnek, mint amire korábban számítottak.
– Milyen irányba indult el Magyarország az importforrások diverzifikálása terén?
– A ’90-es évek közepétől kezdve világossá vált, hogy nem maradhatunk egyetlen vezetékre utalva. Ennek első komoly eredménye a HAG megépítése volt, amely 2000-ben készült el, és Ausztria felől kapcsolta össze Magyarországot a nyugat-európai gázrendszerrel. Azok a projektek, amelyek Romániával, Horvátországgal és Szlovákiával kötötték össze a magyar rendszert, 2010 táján fejeződtek be. Ma gyakorlatilag minden szomszédos országgal van földgázkapcsolatunk, Szlovénia kivételével – de ennek kiépítése is folyamatban van. Magyarország ma már az integrált európai földgázrendszer része, és technikailag több irányból is képes földgázt vásárolni, akár vezetékes formában, akár LNG-n keresztül.
– Gyakran felmerül, hogy a földgázfogyasztás csökkentése azzal járna, hogy az embereknek fázniuk kellene. Valóban erről van szó?
– Egyáltalán nem. Fontos különbséget tenni spórolás és tudatos energiahasználat között. Amikor azt mondom, hogy csökkenteni kell a földgázfogyasztást, nem arra gondolok, hogy az emberek 15 fokban üljenek otthon, és fázzanak. A probléma az energiafelhasználás rossz hatékonyságában van.
– Mi az oka ennek?
– A magyar épületállomány körülbelül 70 százalékánál az energia mintegy 40 százaléka elvész. Az utcát és az udvart fűtjük. Ez nemcsak a lakóépületekre igaz, hanem az intézményi épületekre is: iskolákra, hivatalokra, kollégiumokra. Ha ugyanazt a 20-22 fokos belső hőmérsékletet szeretnénk tartani, lényegesen kevesebb földgáz is elegendő lenne, ha az épületek szigetelése, nyílászárói és fűtési rendszerei korszerűek lennének.
– Miért nem történt meg eddig ez a korszerűsítés?
– Részben azért, mert a politika hosszú ideig az alacsony energiaárakat használta választási eszközként. A rezsicsökkentés azt az érzetet keltette, hogy az energia „olcsó”, és nem érdemes vele foglalkozni. Ezért a lakossági gázfogyasztás mintegy 1 milliárd köbméterrel nőtt. Amikor viszont 2022-ben az energia drága lett, a háztartások egyetlen év alatt 1 milliárd köbméterrel csökkentették a fogyasztást.
– Mit mutat ez a viselkedésváltozás?
– Azt, hogy az emberek képesek alkalmazkodni – de rosszul. Amikor drága az energia, sokan egyszerűen lecsavarják a termosztátot, és fáznak. Ez spórolás, nem tudatosság. Nyugat-Európában ezzel szemben inkább szigetelnek, korszerűsítenek, és hosszú távon csökkentik az energiaigényt. A legtöbb háztartásban a fűtés akkor is teljes kapacitással működik, amikor senki nincs otthon. Pedig modern szabályozással könnyedén be lehetne állítani, hogy napközben 17-18 fok legyen, majd a fűtés automatikusan felkapcsoljon, mielőtt a család hazaér. Ez nem komfortcsökkenés, hanem intelligens vezérlés, amivel jelentős mennyiségű energiát lehet megtakarítani anélkül, hogy bárki fázna.
– Segített-e az energiatudatosság kiépítését az úgynevezett „zöld bizonyítvány” rendszer?
– Részben igen, de korlátozott hatékonysággal. A rendszer elsősorban azt mutatta meg, hogy egy épület milyen energiahatékonysági besorolású. Ez főként az új építésű házaknál volt releváns. A probléma az, hogy Magyarországon az épületek nagy része a ’60-’70-es években épült úgynevezett Kádár-kocka, amelyek energetikai mutatói rendkívül rosszak. Már a szigetelésük is akár 30-40 százalékkal csökkentheti a gázfogyasztást. Ha ehhez hozzájön egy korszerű kazán és hatékonyabb radiátorok, akkor a megtakarítás még nagyobb lehet. A beruházáshoz azonban kezdőtőke kell, miközben a politikai kommunikáció gyakran azt sugallja, hogy majd az állam „megoldja” az energiaárakat.
Pedig ha a rezsicsökkentésre elköltött több száz milliárd forintot energiahatékonysági beruházásokra fordították volna, ma sokkal jobb helyzetben lennénk.
– Miért nem használjuk jobban a geotermikus energiát? Hiszen hatalmas mennyiségben áll rendelkezésünkre.
– A geotermia esetében kulcskérdés a visszasajtolás. Ha a kitermelt termálvizet nem forgatják vissza a mélybe, akkor csökken a nyomás, apad a vízhozam, és hosszú távon tönkremegy a rendszer. Magyarországon a fenntarthatósági kérdés gyakran a figyelemhiányon bukik el.
– Összességében hogyan látja Magyarország energetikai jövőjét?
– A helyzet nem reménytelen, de realista szemléletre van szükség. Nem létezik egyetlen csodamegoldás. Az energia nem olcsó. A jövő kulcsa a diverzifikáció, az energiahatékonyság, a technológiai fegyelem és az őszinte társadalmi kommunikáció. Ha ezek együtt megvalósulnak, akkor az ellátásbiztonság és a környezetvédelem nem egymás ellen, hanem egymást erősítve működhet.
