botrány;Hillary Clinton;Egyesült Államok;meghallgatás;pedofília;Bill Clinton;Jeffrey Epstein;

Hillary Clinton sajtótájékoztatója a meghallgatás után. Inkább a férjét kérdezzék

Epstein-ügy: meghallgatták Clinton-házaspárt

Bill Clinton volt amerikai elnök már az expozéjában tagadta, hogy bármit is tudott volna a pedofil üzletember üzelmeiről. Egy nappal korábban feleségét is meghallgatta a kongresszusi bizottság. 

Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter csütörtöki, hatórás tanúvallomása után pénteken a korábbi elnök, Hillary férje, Bill Clinton járult a Képviselőház bizottsága elé lakóhelyükön, a New York állambeli Chappaquában.

A házaspárt a 2019-ben börtönben öngyilkosságot elkövető pedofil üzletember Jeffrey Epstein ügyében hallgatták meg, miután több hónapig harcoltak ellene. Kénytelenek voltak kötélnek állni, mert a testület akár eljárást is indíthatott volna velük szemben a kongresszus megsértésének vádjával. A házaspár tanúskodását egyébként nem csak republikánusok, de több demokrata képviselő is szorgalmazta.

A volt elnök expozéjában nyilvánosságra hozták a zárt ülés kezdetekor. Ebből kiderült, meghallgatását azzal kezdte, hogy kijelentette, kénytelen magánüggyel indítani. "Kényszerítették Hillaryt, hogy megjelenjen. Pedig neki semmi köze nem volt ehhez. Semmi. Arról sincs emléke, hogy találkozott vele - mondta Bill Clinton. Beszélt arról is, ha tudta volna, Jeffrey Epstein mit művel, soha nem utazott volna a repülőjén.– Én magam jelentettem volna fel. Nem láttam semmit, semmi rosszat nem tettem – bizonygatta Bill Clinton, aki kitért arra is, hogy minden bizonnyal többször is az lesz a válasza, hogy nem emlékszik, mivel mindez (a kapcsolata Epsteinnel - a szerk.) nagyon régen történt.

A volt elnök az aktákban lévő dokumentumok és fotók alapján baráti viszonyt ápolt az üzletemberrel és több partiján is jelen volt fiatal nők társaságában.

Hillary Clinton csütörtökön azt mondta, semmilyen információja nincs Jeffrey Epstein üzelmeiről, sem társáéról, Ghislaine Maxwelléről. Az egykori first lady a bizottságnak úgy fogalmazott, inkább a jelenlegi elnököt, Donald Trumpot kellene az ügyben faggatni, akinek bizonyítottan baráti kapcsolata volt hosszú éveken át az üzletemberrel.

Hillary Clintont a férjéről, Bill Clintonról is kérdezték. Az egyik kérdés úgy szólt, volt-e olyan érzése, hogy házastársa fiatal lányok társaságát és szolgáltatását (például masszázs) kereste. Hillary Clinton erre annyit mondott, nem akar spekulálni olyan dolgokról, amiket ő maga nem látott, és szerinte nem az a meghallgatásának a célja, hogy „érzésekről, megérzésekről” beszéljen. A CNN azt írta, Hillary Clinton több mint tucatszor válaszolta azt, hogy nem tud valamit, kérdezzék meg a férjét. Később újságíróknak azt mondta, jobban örült volna egy nyilvános meghallgatásnak. Hozzátette, Ghislaine Maxwellel nem volt szoros kapcsolata, lánya, Chelsea esküvőjén azért volt jelen, mert egy meghívott vendéggel érkezett

Hillary Clinton tanúvallomását egyébként félbe kellett szakítani, mert valaki az X-en közzétett egy fotót az ülésről, ami zártkörű volt.

Robert Garcia, a bizottság rangidős demokrata tagja már a tanúvallomások előtt csütörtökön kijelentette: követeli, hogy Donald Trump elnök is tegyen vallomást a kongresszusi vizsgálóbizottság előtt. 

A román védelmi minisztérium légtérsértésekről is beszámolt.