Irán;Izrael;Egyesült Államok;támadás;iskola;halálos áldozatok;légicsapás;

Legkevesebb 53 lány halt meg egy iráni iskolát ért izraeli légitámadásban

A légicsapás Minab városában történt, ahol az iráni Forradalmi Gárda is támaszpontot tart fenn.170 diák volt tartózkodott az épületben a támadás idején.

Legkevesebb 53-ra emelkedett dél-iráni Minab lányiskolát érő izraeli-amerikai légicsapás halálos áldozatainak száma – írja az AP az IRNA állami hírügynökség jelentésére hivatkozva.

Ali Farhadi, a teheráni oktatási miniszterhelyettes közlése szerint legalább 63 másik ember megsebesült, amikor három rakéta is becsapódott az épületbe abban a Minabban, ahol az iráni Forradalmi Gárda is támaszpontot tart fenn, a Hormuzi-szoros partján fekvő tartományban pedig az iráni hadseregnek is több tengeri bázisa működik.

Ahmed Nafíszi, Hormozgán tartomány kormányzóhelyettese elmondta, az iskolában a támadás idején 170 diák volt. Hozzátette, hogy a mentési munkálatok jelenleg is tartanak.

Beszálltak a britek is, Irán válaszolt. Abbasz Aragcsi iráni külügyminiszter azt mondta, tudomása szerint Ali Hamenei ajatollah jól van.