Az állami pszichiátriai ellátás összeomlása a betegek szempontjából nem a nemrég kirobbant orvosi tiltakozással kezdődött. Bár nyilván akad, akinek jó tapasztalata volt a gondozókban, a többség mégiscsak úgy van vele, mint az állami egészségügy többi ágával: lehet, jobban jár, ha meg sem próbálja. A KSH szerinti minimálisan csökkenő pszichiátriai betegszám megtévesztő. A Magyar Orvosi Kamara közleménye szerint hatóránként véget vet egy ember az életének Magyarországon - erre a nyolcvanas évek óta nem volt példa. A KSH "kedvezőbb" adataiban az ok tehát nem a társadalom kiegyensúlyozottságában, hanem abban keresendő, hogy nincs elég orvos, hely és idő, vagy akár pénz az alsó hangon is tízezres óradíjas magánellátásra.
Márpedig a pszichiátriai betegségek ellátása nem ambuláns történet, idő, pszichoterápia, esetenként a megfelelő gyógyszer kiválasztása szükséges hozzá. Előbbi kettőre állami ellátásban lassan nem lehet számítani. Akinek pénztárcája engedi, próbálkozhat magánban, de a beszámolók alapján magán pszichológusokhoz és pszichiáterekhez is már várólista van. Arról nem beszélve, hogy aktív krízishelyzetben lévőket csak intézményi keretek között lehet ellátni.
Az ország egyik neves intézményéből is azt az információt kaptuk, hogy a szitán jóval nagyobb lukakat kénytelenek vájni, mert nem tudnak mindenkit befogadni, akinek szüksége lenne rá. Egy szakemberre pedig egyre több páciens jut. Tehát a KSH adatai (körülbelül 412 ezer fő 2024-ben) maximum a jéghegy csúcsát mutatják, és azok sem szerepelnek köztük, akik nem kérnek segítséget. És ők is sokan vannak. Nem mellékes adat: ezzel párhuzamosan a gondozóintézetek száma is csökkent, ma kevesebb van belőle mint 1990-ben. Különösen félelemkeltő, hogy a krízishelyzetben lévő gyerekek és kamaszok esetében még nagyobb a kapacitáshiány, pedig ebben a korosztályban még statisztikailag is igazolható növekvő tendencia figyelhető meg.