A 2022-es választások előtt is beszélgettünk, akkor azt mondta: a falvak nélkül az ellenzék nem nyerheti meg a választásokat. Ezt a mostani helyzetre is kijelentené?
Az a benyomásom, s ezt egy Heves megyei faluban, Kerecsenden élve a saját közegemben is tapasztalom, hogy a kistelepüléseken is változott a helyzet a négy évvel ezelőttihez képest. Máig érvényes, hogy az ellenzéknek – vagy mondjuk azt, hogy a Tiszának - a falvakban kisebb a támogatottsága, hiszen ma is ezek a közösségek a leginkább kiszolgáltatottak az egyoldalú kormányzati kommunikációnak, a „hazugságipari művek” áldatlan hatásának. Sok csatornán érkezik ugyanaz az impulzus: az egyik fél maga a veszedelem, a másik pedig a „biztos választás”. Ugyanakkor mégis érezhető egy elmozdulás. Sokkal többeknek van ma már internet-hozzáférése, a Tisza ottani felfutása, az influenszerek, podcastek világa, a nagyon sokszor humoros, könnyen érthető, rövid, képes, szöveges üzenetek most jobban eljutnak hozzájuk is, még ha néha a gyerekeiken, unokáikon keresztül is.
Korábban arról is beszélt, hogy a kis falvakban még mindig fontos a kézbe vehető, papír alapú újságforma, amit átböngésznek, ha már ott van a postaládájukban.
A korábbi ellenzéknek nem volt annyi ereje, hogy egy hetente bedobható, képes szöveges kis lapot eljuttasson a választóknak. Most a Tisza már a hetedik-nyolcadik ilyen példányánál tart, és nyilván ezeknek is van hatásuk. Változás az is az előzőekhez képest, hogy 2022 körül az ellenzéki összefogásnak emberhiánya volt, emiatt nem tudta ezt a „háztól-házig, embertől emberig” menő kampányt vinni. Magyar Péter épp a héten Egerben mondta azt, hogy legalább ötvenezer, ha nem több aktivistája van a pártnak, így ennek a mozgósításnak egészen más a hangulata. Minden impulzus azt üzeni, hogy a küzdelem most már az ellenzéki kétharmadért folyik, ami persze akkor válhat valóra, ha az Orbán-rendszer a mostani „puha önkényuralmi” eszköztárát nem lépi túl.
Van rá esély, hogy túllépi?
Benne van a lehetőségek között, hogy a választási szabályokat az utolsó pillanatban a javukra módosítják, még ha most tagadják is ezt. A hónapok óta folyó, egyre vadabb ukránellenes kampányt, a háborús hisztéria gerjesztését már olyan abszurd lépésekkel is, mint legutóbb a katonaság kivezénylése az energiarendszer védelmére, fél éve még talán elképzelhetetlen, elmebeteg ötletnek gondolhattuk volna. A szellemi és erkölcsi leromlásnak olyan mélységeibe jutottak el mára, amiket korábban normális ésszel nem feltételezhettünk. A kormányoldalon lévő emberek – vezetők és kitartottjaik – szempontjából mindez végső soron érthető: tisztában vannak azzal, hogy itt nem egyszerűen egy normális választás elbukása a tét, hanem a zsákmány elvesztése, a börtön kockáztatása. Szerintem attól függően szánják el keményebb vagy puhább lépésre magukat, hogy mennyire érzékelik a bukás veszélyét. Most talán még nagyobb kockázatot látnak abban, hogy hozzányúljanak a még durvább eszközökhöz, mint esetleg abban, hogy egy egyszerű többségű vereséget elszenvedjenek.
Egyelőre mintha jobban bíznának benne, hogy az általuk kialakított „mélyállami” intézményrendszer a helyzetbe hozott embereikkel lehetővé teszi számukra, hogy egy néhány hónapos vergődés után akár megbukjon az új kormány.
Hisz oly’ mértékben lehetetlen egy egyszerű többséggel való kormányzás az általuk kialakított feltételrendszerrel, hogy az már most is belátható. Ráadásul, ha rövid távon nem tud javulni az ország gazdasági helyzete, a magyar társadalom sem érez majd könnyebbülést.
Lát olyan eszközrendszert, amellyel a Tisza ilyen keretek között mégis kormányozni tud? Azt már elmondták, hogy az egyszerű többségre és a kétharmadra is van kidolgozott stratégiájuk.
Régóta egyértelmű meggyőződésem - s ebben több alkotmányjogásszal is osztozom –, hogy minden alkotmányjogi felhatalmazása megvan egy egyszerű többséget szerző új hatalomnak az önkényuralmi rendszer építményének visszabontására. Ugyanis az a joggal való visszaélés eredményeként, az eredeti alkotmányunk értékrendjének megtagadásával, egyfajta lopakodó államcsíny folyamán született meg 2010 és 2013 tavasza között, tartalmilag alkotmányellenes alkotmány- és alaptörvény-módosítások révén. Vagyis nem csupán illegitim, tehát erkölcsi elismerésre méltatlan, hanem illegális, vagyis általános értelemben törvénytelen lépések műve. Az alkotmányos legalitásnak, jogszerűségnek ugyanis nem csupán formai, eljárásjogi ismérvei vannak, hanem tartalmiak is.
Pontosan erre utal az eredeti alkotmányunknak az Alaptörvénybe is átemelt parancsa, ami szerint a kizárólagos hatalomra törekvés alkotmányellenes, s ezzel szemben mindenkinek joga és kötelessége föllépni.
Az új kormánynak nemhogy lehetősége, de morális kötelessége a jogállami rendszer helyreállítása, és az érdemi kormányzáshoz szükséges jogosítványok visszaszerzése. Ehhez a kizárólagos hatalom rendszerének felépítéséhez vezető alkotmányellenes lépéseket semmisnek kell nyilvánítani, s ebből következően az általuk helyzetbe hozottakat, az Alkotmánybíróság, a Médiatanács tagjait, a legfőbb ügyészt, a választási bizottság és a költségvetési tanács embereit is meneszteni kell. Ezek az intézmények és tisztségviselők ugyanis a kiválasztásuk és működésük alapján már nyilvánvalóan nem a hatalommegosztás, az úgynevezett fékek és ellensúlyok rendszerének az elemei, hanem az önkényuralmi rendszer segédmotorjai, akik Orbán népszuverenitást kisajátító, a népfelség rendszerét felszámoló hatalmának védelmét és átörökítését szolgálják.
Sokan épp a fentiek miatt is a mostani választás kapcsán a rendszerváltás szót használják. Ön a hajdani rendszerváltó elit egyik oszlopos tagja volt az MDF képviseletében. Lát hasonlóságot a nyolcvanas évek vége, kilencvenes évek eleje és a mostani időszak között?
A 90-es évek előtti rendszerváltó politikai nemzedékek derékhadában is olyan emberek vállaltak az SZDSZ-ben és az MDF-ben is képviselőjelölti szerepet, akik néhány évvel korábban még semmiféle politikai aktivitást nem mutattak. A helyi közéletben volt bizonyos tekintélyük, egzisztenciájuk, a harmincas, negyvenes éveikben jártak, orvosok, mérnökök, tanárok. A rendkívüli helyzet, a csillagok kedvező állása, a külpolitikai erőtér megváltozása hirtelen teret nyitott nekik, miközben az a gazdasági leépülés, ami a Kádár-korszak végén zajlott, az elégedetlenséget erősítette. Tehát egy alapvetően apolitikus társadalom ébredt fel, vállalt szerepet és vitte végig a rendszerváltást. Most bizonyos értelemben ugyanezt látom.
A kormányoldalon ezzel szemben egy végtelennek tűnő anyagi erőforrás „sorakozik fel” – elég, ha ránézünk arra a plakáterdőre, amivel március elején teleszórták az országot.
Idézném Bibó István mondását, miszerint a politikában lehet hazugságokat mondani, de hazugságra nem lehet rendszert építeni, mert az előbb-utóbb megbukik. A magyar társadalom mostani alapélménye, hogy ez a hazugságra épített rendszer összeomlik. Hiába nevezték el ugyanis a nemzeti együttműködés rendszerének, a nevével ellentétben egy törzsi alapokra helyezett nemzetellenes rendszert lett, amit fényesen bizonyít, hogy a társadalom ellenzéki felétől elvette azokat az eszközöket, amelyekkel a többi állampolgárral egyenjogú közakarat-formálóként léphetne fel. Orbán Viktor személyes tulajdonává tette a népszuverenitást, s amikor harcol az Európai Unióval, akkor a saját szuverenitását, a politikai közösség uralásához szükséges, felhalmozott anyagi javakat védelmezi. Ígéretükkel ellentétben nem olyan nemzeti tőkés rendszert hoztak létre, amiben kis kormányzati hátszéllel kinőttek volna a teljesítményük alapján jelentős gazdasági szereplők, hanem a kormányfő teremtette meg őket a semmiből, a nulláról, alkalmatlan emberekből, meg a saját családtagjaiból. Ez az új „elit” olyan elképesztő szemérmetlen, kivagyi módon él a megszerzett anyagi lehetőségeivel, hogy az végül fölébresztette a normális erkölcsi érzékű társadalomban az ellenállást.
Névjegy
Elek István közíró és politikus, magyar-történelem szakos tanár. A Magyar Demokrata Fórum és a Lehet Más a Politika alapító tagja, 1990 és 1994 között előbb MDF-es, majd fideszes országgyűlési képviselő, 1993-2002 között Orbán Viktor politikai tanácsadója. Egyike volt azoknak, akik 2018-ban létrehozták a Mindenki Magyarországa Mozgalmat, hogy az ellenzéki összefogást szorgalmazzák.
