A Printában akár az egész hetedik kerület felfér egy pólóra: ez a termék az egyik legkedveltebb a boltban, főleg a turisták körében. A képen Erzsébetváros összes utcája és tere nevekkel ellátva zsúfolódik össze a képen. De az üzletben találni egyedi tervezésű, szitanyomott ruhákat is, melyek közül egyeseket képzőművészek készítettek. A műhely ráadásul a kezdettől fogva fenntartható módon készíti a termékeit, ami a 2010-es években még ritkaságnak számított.
Majoros Zita üzletvezetőnek fontos ugyanis, hogy ne úgy álljon neki a gyártásnak, hogy ne nézett volna utána, milyen anyagra és milyen technológiával kerül a minta, és mekkora lesz a termék ökológiai lábnyoma. Az általa tervezett ruhák is újrahasznosított anyagokból készültek, majd átállt biopamutra és lenvászonra. De úgynevezett upcycling ruhákat és kiegészítőket is készít, aminek lényege, hogy az újrahasznosítással (recycling) ellentétben a korábbi anyagokból – például egy régi bőrkabátból – valami újat, mondjuk egy táskát hoz létre, vagy úttörőtáborokból összegyűjtött pokrócokból kabátokat – az egyiket az Iparművészeti Múzeum meg is vásárolta a saját gyűjteményébe.
A szitanyomóműhelyben szérigráfiák, vagyis szitanyomatok készülnek, amihez vízbázisú festékkel dolgoznak, amely fenntarthatóbb, nem tartalmaz műanyagot, és kevesebb benne a vegyszer. A helyhez pedig egy galéria is tartozik, ahol művészeknek rendeznek kiállításokat, és együtt alkotnak velük egyedi tervezésű nyomatokat és pólókat, de még kimonók is készültek.
Szitanyomott diploma
– Én a gyerekkorom óta az alkotásban tudok kiteljesedni. Már korán tudtam, hogy valami kreatívval fogok foglalkozni, és minden akartam lenni: festő, dizájner meg ruhatervező is. Aztán így is alakult az életem, mostanra mindent megvalósítottam, amit akkoriban szerettem volna – mondja Majoros Zita, aki az Újvidéki Művészeti Akadémián tanult, de már a tanulmányai alatt átjárt Magyarországra. – Ez 1999-ben történt, amikor bombázás volt Novi Sadban (Újvidéken), ezért úgy döntöttem, hogy ideiglenesen Budapestre költözöm, ahol aztán felvettek a Képzőművészeti Egyetemre, így a negyedik-ötödik évfolyamot már itt végeztem el képgrafika szakon – meséli.
Már a diplomamunkája is szitanyomással készült, pedig akkoriban a képgrafikán ezzel kevésbé foglalkoztak, inkább rézkarcot, litográfiát kellett készíteniük, de a Képzőn volt egy szitanyomó műhely is, ahova azonban a hallgatókat nem nagyon engedték be. – Egyszer-kétszer nézhettem be, akkor meg is mutatták a technikát, de nem próbálhattam ki a gépet. Nem is engedték, hogy hozzányúljak bármihez is. De arra jó volt ez az alkalom, hogy a technika megtetsszen, mert sokoldalúnak tartom, hisz lehet vele reklámcélú, kommerciális munkákat is készíteni, és művészi nyomatokat is, melyekből korlátozott mennyiség készül, csak húsz-harminc darab. A szitázás során pedig lehet nyomtatni textilre, papírra és más felületekre is.
Amikor befejezte az egyetemet, még kereste az útját: képzőművészként is próbálta megállni a helyét, de hamar rájött, hogy csakis művész nem akar lenni, mert úgy nem kap elég gyors visszajelzéseket, és soha nem érezte, hogy elég jó lenne. A dizájn területén viszont megtalálta a számítását, hiszen az elkészített munkával kapcsolatban hamar megtudhatja a megrendelő véleményét. Egy ideig alkalmazott grafikusként dolgozott, de 2006 óta elkezdett saját dizájnokat készíteni, melyeket különböző felületekre applikált, így pólókat, grafikákat és plakátokat csinált. – Akkor még különböző szitanyomó-stúdiókkal dolgoztam, de úgy éreztem, több szabadságra vágyom, hogy kipróbálhassam a technika minden oldalát, ezért szükségem volt egy saját szitanyomó műhelyre, ahol tényleg kísérletezhetek.
Húsz évvel ezelőtt nyitott is egy boltot a kedvenc helyén, a hetedik kerületben, a Kertész utcában Bolt Műhely néven, ahol pólókat, táskákat és füzeteket árult. Később megismerkedett az akkor Budapesten élő Claudia Martins nevű brazil fotóművésszel, akivel 2009-ben elindították a Printát, mely szintén Erzsébetvárosban, a Rumbach Sebestyén utcában kapott helyet. – Itt végre tudtam mindent ötvözni, ami számomra fontos volt: lett szitanyomó műhelyünk, dizájnüzletünk, egy kis galériánk és kávézónk is. És itt tényleg elmélyedhettem a technikában, de ki kell hangsúlyoznom: továbbra sem tudok szitázni. Az elméleti tudásom nagyon mély a mai napig, bármit kérdezhetsz tőlem, de ha egyedül lennék a műhelyben, nem tudnék előkészíteni egy szitakeretet, így ebben a kollégáim segítenek nekem.
Póló mint tartalomhordozó
De akkor hogyan is készül el egy szitanyomott kép? A kérdésre Varga Bálint Dániel tervezőgrafikus, a Printa munkatársa adta meg a választ, aki megmutatta nekünk, hogyan lehet egy grafikát egy papírra nyomtatni. Első körben a festéket kell kikeverni, illetve a szitázni szánt grafikát rávilágítani a szitakeretre. Amikor aztán a festék készen áll, azt a lehajtott keret aljára kell önteni, majd egy raklit kell végighúzni rajta a teljes felületén. Ezután fel is lehet hajtani a keretet, alatta láthatjuk az elkészült nyomatot, amelyet a szárítórácsra kell elhelyezni, hogy tudjon száradni, és már készülhet is a következő szitázás. Egy nyomatból huszonöt-ötven darab készül, amelyeket a művész egyenként beszámoz és az aláírásával lát el, majd a papírra szárazbélyegzővel elhelyezik a Printa pecsétjét.
A szitázott pólók pedig nemcsak látványosak, de a tulajdonosuk érdeklődését is tükrözik. – A póló mindig is egy remek hordozófelület volt. Ha megnézzük a történetét, már a hatvanas évektől voltak printelt pólók, hiszen ez a legegyszerűbb felület, amin a tulajdonosa tud valamit kommunikálni, ami akár indíthat egy beszélgetést is. Ha például valahol járok a világban, akkor az adott város emlékeit pólón hazahozhatom és viselhetem, amivel megmutatom másoknak is, hogy mit láttam. És így az üzenet több emberhez jut el, mint ha egy tárgyat vennék, amit kiteszek otthon egy polcra, és csak az látja, aki nálam jár – mondja Zita. A Printában számos pólón és tárgyon köszön vissza Budapest, és kivált a hetedik kerület mint téma.
– Nagy inspirációt merítünk a közvetlen környezetünkből, és a hetedik kerület nagyon fontos az életünkben. Mi itt már tizenhat éve működünk, és tanúi voltunk Erzsébetváros fejlődésének, ami a 2010-es években futott fel, aztán a járvány idején belassult. De akármi is történik, engem a hetedik kerület megihlet. Amikor fiatal koromban jöttünk látogatni Budapestre az itt élő rokonaimat, akkor is úgy jártam a belvárosban, mintha a legcsodálatosabb hely lenne a világon, annyira elvarázsolt az atmoszférája és az építészete, és továbbra is nagyon szeretem. Kérdéses persze, hogy manapság, amikor dizájnerweboldalakról bármilyen mintájú pólót rendelhetünk, akkor hogyan tudnak túlélni az olyan üzletek, mint a Printa. – A webshop mint vásárlási felület teljesen megváltoztatta a piacot, és a Covid után is egyre nagyobb hangsúlyt kapott. Az olyan helyek, mint miénk, már régiesnek tűnhetnek, de ha valaki veszi a fáradságot és betér az üzletbe, akkor egyedi élményben lehet része. Megtapogathatja az anyagokat, kedves kiszolgálást kap, és egy kiállítást is megnézhet. Én ezt a műfajt nagyon szeretem, akkor is, ha már kissé elavult.
