„Ha Oroszország győz” – ez a címe annak a karcsú kis kötetnek, amely mostanában a nyugati könyvpiacok egyik felkapott olvasmánya, a Park Könyvkiadó jóvoltából pedig már magyarul is olvasható. Szerzője Carlo Masala, a német hadsereg, a Bundeswehr müncheni egyetemének nemzetközi tekintélyű professzora. Műve egyfajta politikai thriller: előrepergeti az idő kerekét – igencsak sokkolóan. Forgatókönyve szerint Ukrajna katonai vereséget szenved, kapitulációs békekötésre kényszerül. Odavész a nyugati támogatás, Volodimir Zelenszkij elnök elveszíti a választást, az országot gazdasági anarchia és újabb menekülthullám sújtja. Mindeközben, 2028. március 27-én orosz katonai erők lerohanják Észtország határ menti, többségében orosz ajkúak lakta Narva városát. Blokáddal elvágják a balti államok tengeri utánpótlását, a NATO-erők csak a Belarusz és Kalinyingrád között húzódó keskeny Suwalki-korridoron – orosz csapásoknak kitéve – tudnak eljutni Lengyelországból Litvániába. Mindezzel együtt az orosz hadműveletek korlátok között maradnak. A fő cél: kitapogatni a nyugati tűrőképesség határát.
Ám a NATO-országok vezetése egyre zavarodottabbá válik, ami a katonai szövetség kollektív védelméről szóló 5. cikkely alkalmazásának elvetésében csúcsosodik ki. Az USA elnöke arra hivatkozik, hogy egy észt kisvárosért nem kockáztatja a nukleáris összecsapással fenyegető világháborút. Több tagállam, így Lengyelország viszont amellett kardoskodik, hogy határozott választ kell adni az orosz agresszióra, miközben mások, köztük a magyarok szerint mindenképpen el kell kerülni a NATO és az Oroszország közötti konfliktust, mondván a harmadik világháborúnak nem lehet győztese. Az 5. cikkely elvetése azonban mindent lebénít, gyakorlatilag felér a nyugati katonai szövetség szétesésével. A szcenárió utolsó jelenete a győzelmi mámorban ujjongó Kreml. Putyin (aki amúgy már átadta az elnöki tisztséget, de a háttérből továbbra is mozgatja a hatalmi szálakat) televíziós beszédet mond: „Oroszország megmutatta, hogy a világ legnagyobb és legagresszívebb katonai szövetsége, a NATO sem tudja térdre kényszeríteni.” Utóda, Oleg Obmencsikov (beszélő név, magyarul megtévesztő) sem adja alább; szerinte „feltámadott Oroszország régi nagysága”, és bejelenti: Lukasenka belorusz elnökkel megállapodott, 2030. június 1-én országaik egy állammá olvadnak össze.
Masala baljós forgatókönyve pusztán fikció, de mai realitásokon alapszik. A Trump-adminisztráció többször világossá tette, hogy Európa már nem hagyatkozhat az Egyesült Államokra feltétlen biztonságpolitikai partnerként. Csakhogy az USA adja az atlanti szövetség haderejének több mint 65 százalékát, az amerikai felderítő- és szállítmányozó kapacitások nélkül Európa cselekvésképtelen. Másfelől egyes európai politikusok, köztük Orbán Viktor, kimaradást hangoztató, megbékélési politikát hirdetnek. Ezzel szemben Masala helyzetértékelése szerint Oroszország agressziója messze több a független Ukrajna megsemmisítésénél. Valójában a jövőbeli világrendért folyó globális küzdelem egyik legfontosabb csatatere. Illúzió abban reménykedni – így Masala –, hogy a meggyengült Oroszország képtelen lenne más államokat megtámadni, vagy hogy birodalmi ambíciói csupán Ukrajna bizonyos részeire korlátozódnak. Putyin soha nem hagyott kétséget afelől, hogy az orosz birodalmi nagyság helyreállításán ügyködik. Küldetéstudatában erre ő történelmi feladatként tekint, bármi áron, százezrek életének feláldozásával, országa gazdaságának kivéreztetésével. A szerző felemlegeti az európai társadalmak „pacifizmusát” is. Vagyis azt, hogy nincs közmegegyezés a fegyverkezés prioritásáról, beleértve a hadi kiadások felpörgetését és a korábban több helyütt eltörölt általános hadkötelezettség újbóli bevezetését. Márpedig csak akkor sikerülhet elrettenteni Oroszországot, ha az európai polgár is hajlandó megfizetni a hon védelmének árát.
A Masala sci-fi jövőképe rémséges, de inkább figyelmeztetés, semmint beteljesülő jóslat. Elveti a vén kontinens békéjének illúzióját, a tömeges fegyverkezést és a politikai döntéshozatal felgyorsítását, mindenekelőtt a NATO 5. cikkelye eljárásrendjének reformját sürgeti, hogy a habozó tagállamok vétója ne bénítsa le a szövetséget válsághelyzetekben. Vajon az európai demokráciák meghallják a bennfentes katonai szakértő alarmírozását?
