kormányinfó;

Azért utasították ki ilyen gyorsan az ukrán pénzszállítókat, mert titkosszolgálathoz köthető emberekről volt szó

A Telex következett. Arra a kérdésre, mire alapozza, hogy a Facebook az algoritmust úgy állítja be, hogy a Tisza Pártot segítse és a Fideszt korlátozza, Gulyás Gergely arról kezdett beszélni, hogy meg kell nézni, kik a Metának azok a tisztviselői, akik ilyenekről döntenek, ők a legnagyobb ukránbarát figurák Európában. Szerinte azokat az algoritmusokat, amelyek a Facebookon egy-egy oldal látogatását növelik, szándékosan, a magyar politikába beavatkozva, a Tisza Pártnak kedvezően állítják be, de erre továbbra sem szolgáltatott semmiféle bizonyítékot.

Az ukrán pénzszállítókról szóló kérdésre, mi szükség volt utólag, a lefoglalás után törvényhozásra, Gulyás Gergely azt mondta, a hatósági eljárást a NAV kezdeményezte. Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály azt garanciát adja, hogy soron kívül le kell folytatni a nyomozást, és legfeljebb 60 napig lehet lefoglalva tartani a vagyontárgyakat. Ezen idő alatt le kell folytatni a nyomozást, és annak eredményétől függ, mi lesz a sorsa a lefoglalt vagyontárgyaknak.

Arra a kérdésre, hogyhogy ilyen gyorsan kiengedték Magyarországról a tanúként kihallgatott pénzszállítókat, Gulyás Gergely a NAV-hoz irányította a lap munkatársát. Az ukrán pénzszállítók esetében szerinte annak köszönhető a gyors kiutasítás, hogy ukrán titkosszolgálathoz köthető emberekről volt szó. Arra sem válaszolt érdemben, mi tette indokolttá a kényszerintézkedést velük szemben, különösen annak fényében, hogy tanúként lettek kihallgatva. A korábbi szállítmányok elmondása szerint kevésbé voltak gyanúsak, mint ez a konkrét eset.

Arra a kérdésre, mire számítanak, a jövőben az uniós pénzekhez való hozzáférésért elvárt jogállamisági feltételek ügyében az EU vagy a kormány lesz-e kompromisszumképesebb, azt válaszolta: Magyarország 100 százalékban eleget tett a kéréseknek, kizárólag politikai oka van annak, hogy a jogállamisági eljárást már 2022 végén nem zárták le. Úgy látja, az Orbán-kormány kompromisszumkész volt, és naivnak tartja, hogy az Európai Bizottságnak bármilyen jogi problémája lenne, valójában az nem tetszik nekik, amit a kabinet képvisel bizonyos kérdésekben, például a migráció ügyében.

Többek között Kecskemétre, Győrbe és Törökszentmiklósra is ellátogat a kormányfő.