Bár a múlt hét óta a magyar rendszámú autósok „védett” áron tankolhatnak, a fuvarozóknak szóló Cargopedia e heti frissítése alapján a hazai átlagárak a környező országokhoz képest még vissza is estek. Eszerint, míg a nyolc érintett állam közül a hazai 95-ös a múlt héten még a második, a dízel pedig a negyedik legolcsóbbnak számított, e heti átlagaink már egyaránt a negyedik legmagasabbak. Ez idő alatt mindkét díj tekintetében mögénk soroltak a szlovének, a benzinárban pedig rajtuk kívül a szlovákok és a horvátok előztek be.
Mindemellett az 595, illetve 615 forintos „védett”, valamint a „piaci” üzemanyagárak közötti különbség egyre nő. A Holtankoljak tegnapi közlése szerint a nagykereskedelmi árváltozások nyomán a benzin „nem védett” ára 10 forinttal 672, a gázolajé pedig 17 forinttal 729 forintra nőhet. Az ok az irányadó, Brent típusú nyersolaj árának a közel-keleti helyzet miatti elszállása.
Magyarország elkezdte felélni a stratégiai benzin- és gázolajkészleteit, akár már a parlamenti választás után nem sokkal elfogyhat az üzemanyagMiközben itthon az állami üzemanyagkészletek kitárolása miatt várhatóan nem lesz mennyiségi korlátozás a kutakon, a Mol Szlovéniában magánautósoknál 30, jogi személyek és tehergépjárművek esetén pedig 200 literben állapította meg a tankolható üzemanyagok mennyiségét – közölte az MTI.
Az indok, hogy a szlovén kormány március eleji jövedékiadó-csökkentése nyomán leeső árak túlságosan megnövelték a keresletet, amit a készletezési célú vásárlás és a határ menti üzemanyag-turizmus is fokozott.
Az intézkedést azzal indokolták, hogy fenntartsák az ellátás biztonságát és elkerüljék a március 9-ihez hasonló ellátási zavarokat. A szlovéniai Shell-kutakon hasonló okokból egy alkalommal legfeljebb 100 liter tankolható, míg a tehergépjárművek számára fenntartott töltőállomásokon jelenleg nincs korlátozás. A piacvezető Petrol még nem jelentett be korlátozásokat. Bojan Kumer energiaügyi miniszter keddi közlése szerint újabb jövedékiadó-csökkentést terveznek, de a következő héten még így is drágulás várható. A szlovén autós szövetség (AMZS) adatai szerint jelenleg a 95-ös benzin literenként 1,466 euróba (mintegy 554 forint), a dízel pedig 1,528 euróba (mintegy 578 forint) kerül.
Miután a lengyel üzemanyag-turizmus miatt tucatnyi észak-szlovákiai töltőállomás leürült, Pozsony 30 napos korlátozást vezet be
– jelentette be Robert Fico kormányfő. Eszerint a közlekedők egy alkalommal legfeljebb 400 euróért, az üzemanyagtartályon kívül egy legfeljebb 10 literes kannába, külföldi dízelesekbe pedig osztrák-cseh-lengyel átlagáron tankolhatnak.
Az osztrák kormánykoalícó áprilistól finomítói és kútárrés-stopot, valamint ásványolajadó-csökkentést tervez,
a Kronen Zeitung szerint előbbi intézkedés literenként 10, utóbbi 5 eurócenttel mérsékelné az elszálló üzemanyagárakat. Horvátország március 10-től két hét erejéig a 95-ös legmagasabb literenkénti kiskereskedelmi árát 1,5, a dízelét pedig 1,55 euróban húzta meg.
Megint módosította az Orbán-kormány a védett áras üzemanyagokról szóló szabályokatA bezáráson gondolkodik több kis benzinkút is az Orbán-kormány új árstopja miatt
