„A jelöltjeink hetek óta azt jelzik, hogy a tiszások helyben megengedhetetlen és akár törvénytelen módszerekkel próbáljak visszalépésre bírni őket. Az ajánlásgyűjtést megelőző időszakban inkább ígérgetésekkel próbálkoztak, de ennek eredménytelensége után módszert váltottak. Először jogi úton támadták meg a jelöltjeinket a választási bizottságoknál és bíróságoknál, de ezek a kísérletek kivétel nélkül minden esetben elbuktak. Most, hogy jelöltjeink véglegesen és jogerősen rajthoz álltak, már zsarolással és fenyegetésekkel találkoznak” – ezekkel a vádakkal fordult nyílt levélben Magyar Péterhez, a Tisza Párt elnökéhez Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke azután, hogy pénteken az ő soraikban is megkezdődtek a visszalépések az esélyes ellenzéki jelöltek javára.
Amint arról lapunk is beszámolt, visszalépett a DK egyik kecskeméti képviselőjelöltje, Kopping Rita, máris kizárta a párt. A DK közleményt adott ki kizárásáról, a Tisza Párt által megzsaroltnak nevezve politikusát. Dobrev Klára most megismételte, hogy jelöltjeik ellenállnak, de visszalépett jelöltjük – megismételve a korábbi közlemény vádjait – szerinte megtört és inkább a pénzt és a pozíciót választotta.
Visszalépett a DK egyik kecskeméti képviselőjelöltje, máris kizárta a párt– A fenyegetés és zsarolás tisztességtelen, törvénytelen, sőt akár bűncselekmény is lehet – jelentette ki a DK elnöke, azonban azt hangsúlyozva, hogy neki a NER leváltása mindennél fontosabb, ezért nem akarja jogi útra terelni ezeket az ügyeket, és egyébként sem bízik az orbáni igazságszolgáltatásban. – Hiszek abban, hogy önök megértik, hogy ezt nem szabad folytatni – fogalmazott az ellenzéki pártelnök, fideszes módszerekkel, zsarolással vádolva, majd azt fejtegetve, hogy „sokakat bizonytalaníthat el ez a fideszes tempó, holott egyébként rendszerváltást akarnak, és régebb óta állnak szemben Orbán Viktorral és a Fidesszel, mint ön.” Dobrev Klára végül azzal fenyegette meg Magyar Pétert, hogy a kormányváltást kockáztatja ezekért a fideszes módszerekért, miközben ő inkább normálisan beszélgetni és együttműködni akar.
Magyar Péter ajánlata a rendszerváltásért visszalépőknek a jogállam és a plurális demokrácia, a fékek és ellensúlyok visszaállításaLapunk is írt arról, hogy a Tisza Párt elnöke a DK-s vádakra annyit reagált, hogy a rendszerváltás megakadályozása érdekében induló, szinte mérhetetlen támogatottságú szatellit pártok vezetői által megfogalmazott, minden alapot nélkülöző, hazug vádakkal nem feladatuk foglalkozni. – Szintén nem kommentálnám azt, hogy a rendszerváltást akadályozni próbáló megélhetési pártok vezetői saját párttársaikat vádolják azzal, hogy a pénzt és pozíciót választják – tette hozzá. Magyar Péter ajánlatot tett a rendszerváltásért visszalépőknek, amelynek lényege a jogállam és a plurális demokrácia, a fékek és ellensúlyok visszaállítása. Győzelmük esetén a jövőben konszenzussal fogadnák el a választójogi és pártfinanszírozási jogszabályokat is.

