Kecskemét;visszalépés;kizárás;lázadás;szolidaritás;Demokratikus Koalíció;

Kitört egy kis lázadás a Demokratikus Koalícióban, egy kecskeméti önkormányzati képviselő azt kéri, hogy zárják ki őt is

Siposné Bodrozsán Alexandra kiáll a visszalépése miatt pártból kizárt képviselőjelölt mellett mellett, Kéri, hogy zárják ki őt is, már senkit nem buzdít senkit arra, hogy szavazzon a párt listájára, sőt, azt 

„Zárjatok ki engem is” – vette észre a Telex Siposné Bodrozsán Alexandra kecskeméti önkormányzati képviselő szombati Facebook-bejegyzését, amelyben a politikusa a pártelnök Dobrev Klárának címzett kiállásként a visszalépés miatt kizárt képviselőjelölt, Kopping Rita mellett. Kiemelte, hogy Kopping Ritával 2018 óta dolgozik együtt, 2019 óta egy frakcióban ülnek, 2022 óta pedig a DK-ban is tagtársak voltak.  – És most azt kell végignéznem, hogy ezt egyetlen nap alatt próbálják meg hazugságokkal bemocskolni – írta arról, hogy Kopping Ritát  állítólag megzsarolták az egyesülete tiszás tagjai, csakhogy a Szövetség a Hírös Városért Egyesületnek valójában egy tiszás tagja sincs. Szerinte az egész történet, amit kitaláltak, tudatos hazugság, hozzátéve, bár ő még a DK tagja, már elvették a hozzáférését a párt kecskeméti Facebook-oldalához.

Bodrozsán Alexandra több mint három éve lépett át a Momentumból az akkor még Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióba.

Amint arról beszámoltunk, Kopping Rita pénteken jelentette be, hogy a legesélyesebb ellenzéki jelölt javára  a Bács-Kiskun megyei 1. számú választókerületben, amely Kecskemét egy részét foglalja magában. Ő listán továbbra is a DK-ra szavazásra buzdított, az ellenzéki párt azonban szinte azonnal közölte, hogy kizárják. A lépést azzal indokolták, hogy a jelöltjét – aki egy civil ernyőszervezet színeiben jutott be az önkormányzatba két éve –  megzsarolták a szervezet tiszás tagjai, és fontosabb volt neki a pozíció és a pénz, mint a kormányváltás. Kopping Rita cáfolta Dobrev Klára állításait. 

„Hittem abban, hogy szükség van egy erős, baloldali, liberális erőre Magyarországon. Ez már nem az. És ezt ki kell mondani. Kedves DK! Kedves Elnök Asszony! Ha már így alakult, ne húzzátok az időt, ne álljatok meg félúton. Nyugodtan zárjatok ki engem is” – szólította meg Dobrev Klárát Bodrozsán Alexandra, karaktergyilkosságnak, koncepciós eljárásnak, belső leszámolásnak nevezve az folyamatot, és ő már nem tudja és nem is fogja kimondani, hogy az emberek szavazzanak a DK listájára.

A Demokratikus Koalíció egyik ismert alakja, Ara-Kovács Attila nemrég a Medián-balhé miatt döntött úgy, hogy kilép az ellenzéki pártból.

Szijjártó Péter a Tisza Pártot és az ukrán elnököt vélte felfedezni a The Washington Post forrásai mögött.