Nagy Feró;Radics Gigi;Demjén Ferenc;Pataky Attila;Oláh Gergő;Nagy Adrienn;Magyar Péter;Digitális Polgári Körök;

Magyar Péter: Csaknem 400 millió forintot szórt el a kormány csak a 2025. szeptemberi DPK-rendezvényre

„Befújt a szél a Karmelitából” egy dokumentumot, mire az azon 3 millió forintos tétellel szereplő Radics Gigi közölte, hogy ott sem volt, azt viszont nem említette, hogy a pénzt ettől függetlenül elutalták-e neki vagy sem.

Íme a „szabadság vándorai”... egyenesen a Karmelitából fújta be az ablakon a szél a Budapest Sportarénában szeptember 20-án tartott első DPK találkozó szerződését - közölte Magyar Péter a Facebookon, mellékelve az említett dokumentumot.

Eszerint a budapesti rendezvényre összesen 390,7 millió forintot költöttek el. „Azt hazudják persze, hogy ezt az egészet egy augusztusban bejegyzett alapítvány finanszírozta, de közben mindenki tudja, hogy ezt a háborús gyűlést is mi magyar adófizetők álltuk” - írta a Tisza Párt elnöke.

„Külön érdekesség az elvileg hazaszeretetből fellépő celebek gázsija. És ez csak egy alkalom. Szeptember óta valószínűleg mindegyikük több tízmillió adófizetői pénzhez jutott. Közülük sokan korábban az MSZP rendezvényein léptek fel. Akkor is „fűtötte őket a hazaszeretet” - állapította meg Magyar Péter. A dokumentum szerint Radics Gigi kapta a legtöbb pénzt a fellépéséért, 3 millió forintot. Nagy Adri 1 milliót kapott, Nagy Feró, Pataky Attila, Demjén Ferenc és Oláh Gergő pedig másfél-másfél millió forintos gázsiért lépett fel. A Himnuszt éneklő kórusnak félmillió forinttal kellett beérnie.

A közzétett dokumentum részletezi a stábra, az ajándékokra költött összegeket, valamint logisztikai és egyéb kiadásokat is. Repoharakra például 3,7 millió, zászlókra 8,8 millió forintot költöttek, a stáb költségei pedig - amelybe beletartoznak a rendezvényszervezők, a pakolók, hostessek, sminkesek, fodrászok, a tűzoltó ügyelet és a takarítás - összesen bő 14,2 millió forintot tettek ki.

A poszt alatt megjelent Radics Gigi, aki közölte, hogy ott sem volt, a Fidesz által kézivezérelt Mandinernél pedig olyannyira résen voltak, hogy ezt konkrétan már a közzététel pillanatában lescreenshotolták (az énekesnő kommentje épp most időponttal szerepel a közzétett képen). A propagandalap hazugságnak minősítette a dokumentumot és azt közölték, hogy nem csak Radics Gigi, de Nagy Adri sem lépett fel aznap, „információik szerint” pedig Pataky Attila és Oláh Gergő is ingyen léptek fel - ehhez bizonyítékot persze nem csatoltak.

Magyar Péter nem sokkal később válaszolt is Radics Gigi kommentjére, miszerint nem volt ott a szeptember 20-i DPK-rendezvényen. „Azt is tudjuk, hogy miért. Utána viszont szinte mindegyiken. És a tízmilliók mellé megérkezett a kitüntetés is. Nice…” - fogalmazott.

Az MSZP elnöke hátralépésre szólította fel a DK-t.