Újra megszólalt Pálinkás Szilveszter százados, a Telexnek adott második interjújában részletesen beszélt arról, hogy mivel próbálta őt lekenyerezni Szalay-Bobrovniczky Kristóf miniszter, hogy ne álljon a nyilvánosság elé. A portál összefoglalója szerint a katonatisztet még az első interjúja előtt külföldi állásajánlatokkal, sőt, egy kiemelt parancsnoki beosztással is megkínálták, csak hogy hallgasson. Pálinkás kijelentette:
„Az, hogy elhallgassam az igazságot, nem megvásárolható.”
A lap munkatársai az első interjút - amelyben a katonatiszt a Magyar Honvédség morális válságáról, a leszerelési kérelmek miatt Magyarország védelmi képességeinek durva csökkenéséről, Szalay-Bobrovniczkyról, mint a valaha volt legrosszabb honvédelmi miniszterről, és Orbán Gáspárnak a csádi missziós számításairól beszél -, titokban akarták megszervezni, de a tárcavezető valahogy mégis megtudta, és Pálinkás Szilvesztert múlt hét szerdára berendelte a minisztériumi irodájába.
A honvédségi toborzókampányának egykori arca most elmondta, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf mellett az a Zákány Péter dandártábornok, a honvédelmi miniszter kabinetfőnök-helyettese fogadta, aki néhány nappal később a kormánypárti Mandiner videójában kritizálta a százados döntését és egyes állításait. Hatszemközt három ajánlatot is tettek neki hallgatása fejében. Az első ajánlat az volt, hogy négy évre kiküldenék New Yorkba egy katonai beosztásba, erről egy e-mailt is kapott a külszolgálatokkal foglalkozó államtitkárságtól a beszélgetés másnapján csütörtökön, hogy Magyarország ENSZ-nagykövetségén jelölték egy pozícióra, és kérték, hogy fáradjon be egy személyes meghallgatásra.
A második ajánlat szerint létrehoznának neki egy katonai szervezetet, aminek a parancsnoka lehetne. A harmadik volt a legabszurdabb, mert eszerint a jövőben filmezéssel foglalkozhatna, ha tetszett neki a S.E.R.E.G. című sorozat és a Sárkányok Kabul felett című film, amelyekben szereplőként és katonai szakértőként vett részt.
– Ez volt az a pont, ahol igazából azt éreztem, hogy a teljes szakmaiságot magunk mögött hagytuk, és ha ez valójában így működik a Honvédelmi Minisztériumon belül, akkor így működhet a kormány különböző szegmenseiben és részeiben is
– mondta a miniszteri megbeszélésről Pálinkás, aki állítása szerint igyekezett semlegesnek tűnni, hogy a miniszter ne tudhasson meg többet a szándékáról.
Pálinkás Szilveszter: Olyan sok katona akar leszerelni, hogy Magyarország védelmi képessége közelítene a nullához, Orbán Gáspár úgy számolt, hogy a magyar katonák fele meghalna a csádi misszióban– Nem azért mondtam el az igazságot, hogy ezért kapjak valamit, vagy nem azért fogom elhallgatni, hogy ezért kapjak valamit
– mondta a százados, hozzátéve, hogy minden magyar állampolgár érdeke, hogy megtudja a valóságot a katonaság helyzetéről. Beszélt még az első interjú óta katonatársaitól kapott gratulációkról, támogatásról, valamint arról, hogy állításait alá tudja támasztani, ahogy fogalmazott, „a Gáspárral történt beszélgetésünk is bizonyosságot tud nyerni, tudom bizonyítani, ha esetlegesen a kormány hivatalos úton megpróbálja ezt cáfolni”.
– Miért nem lett következménye annak, hogy Orbán Viktor kampányrendezvényein a tiltakozókat akadályozó csoportban rendszeresen ott van Havasi Gergő szakaszvezető, a tartalékos katonák kampányarca – vetette fel még Pálinkás Szilveszter, aki számított arra is, hogy fellépését megpróbálják összemosni a Tisza Párttal, Ruszin-Szendi Romulusszal, de ő leszögezte: az interjú előtt és után sem beszélt a Tisza Párt honvédelmi szakértőjével, de más párttól sem kapott megkeresést.
Szalay-Bobrovniczy Kristóf semmit nem cáfolt Pálinkás Szilveszter állításaiból, de nagyon megköszönte a szolgálatot a katonáknakMagyar Péter felszólította Orbán Viktort, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot a fia által tervezett csádi katonai misszióról
