Göncz Árpád volt köztársasági elnök 13. kerületi szobránál tartott rendezvényt a Demokratikus Koalíció pénteken, ahol Dobrev Klára, a párt elnöke is beszédet mondott. A politikust az esemény után kérdeztük.
Dobrev Klára: Az EU ellen kémkedett két tiszás politikus isAhogy lapunk is megírta, Dobrev Klára kedden tematizálta, hogy tiszás politikusok is érintettek lehetnek a Direkt36 által már 2025 őszén feltárt Európai Unió elleni magyar kémbotrányban. A pártelnök ezért nyilvánosság elé tárta két tiszás politikus (Gerzsenyi Gabriella és Hajdu Márton) nevét, miszerint feltételezhetően őket rejtik azok a monogramok, akik kémkedhettek az Orbán-kormánynak. Egy nappal később azonban Dobrev már nemzetbiztonsági szakértőkre hivatkozva biztosan állította, hogy a fentebb említetteket takarják a monogramok.
Kérdésünkre, hogy milyen nemzetbiztonsági szakértők erősítették meg neki a neveket, a politikus azt válaszolta, hogy a Tisza hiába szavazott egy vizsgálóbizottság felállítása ellen az Európai Parlamentben, a belga kémelhárítás továbbra is foglalkozott az üggyel. Dobrev Klára lapunknak elmondta, hogy nagyon sok közvetett bizonyíték van azzal kapcsolatban is, hogy az Orbán-kormány Oroszország érdekében működtetett kémhálózatot Brüsszelben, a források pedig hasonlóak Panyi Szabolcs oknyomozó újságíróéhoz.
Dobrev Klára azt is kifejtette nekünk, hogy ezeket a kérdéseket egy perc alatt tisztázni lehetne, ha az érintettek hajlandóak lennének megszólalni az ügyben. Hozzátette, ő ezért kérte a Nemzetbiztonsági Bizottság összehívását, hiszen úgy fény derülhetne az igazságra.
Brüsszeli kémügy – Azonnali választ vár Orbán Viktortól és Magyar Pétertől a Demokratikus KoalícióMagyar Péter egyébként kommentben válaszolt Dobrev Klára keddi Facebook-posztja alatt, amelyben a DK elnöke megkérdezte a Tisza Párt elnökét, hogy igazak-e a tiszás politikusok korábbi kémkedésével kapcsolatos információi. „Nem igaz. Szívesen. K.D. pedig Dobrev Klára?” – utalt válaszában Magyar Péter egy másik monogramra, amiről szó esett a DK elnökének posztjában. Dobrev Klára szerint K.D. az a tiszteletben álló idősebb úr, aki az Európai Parlament ezzel az üggyel foglalkozó bizottságának ülésén is anonim módon tanúskodott. A DK elnöke úgy véli, a szélesebb nyilvánosság nyomásgyakorlással bizonyosodhat meg arról, hogy valóban ezeket a neveket takarják a monogramok. Ehhez azonban bátorság kell – mondta.
Dobrev Klárát a mai Rendszerbontó Nagykoncertről is kérdeztük, amit a Puzsér Róbert vezette Polgári Ellenállás szervezett meg 50 hazai rendszerkritikus előadó fellépésével. A politikus elárulta, hogy ugyan nem tud az eseményen részt venni, mert Dunaújvárosban kampányol, de tök jó kezdeményezésnek tartja.
Krúbi, Beton.Hofi, a Carson Coma két tagja és Laár András is ott lesz a Rendszerbontó Nagykoncerten
