Nógrád vármegye;parlamenti választás;nemzetközi megfigyelők;

Nógrád vármegye kistelepüléseit is járják a nemzetközi választási megfigyelők

Nógrád vármegye 02. számú egyéni választókerületének nőtincsi szavazókörébe nemzetközi választási megfigyelők érkeztek. Az öt nemzetközi megfigyelőből és egy tolmácsból álló csapat körülbelül egy órán át tartózkodott a községben, hogy megnézzék, minden szabályosan történik-e.

Információink szerint a látogatásuk abban merült ki, hogy néhány méterről figyelték a szavazatszámlálók munkáját, és a helyi választási bizottság elnökével váltottak pár szót, őt kérdezgették. Ottlétük alatt mindent rendben találtak, így továbbálltak. Nem ez az egyetlen község, ahol voltak eddig, más kistelepülésekre is ellátogatnak a megyében és szerte az országban.

A községben a névjegyzékben szereplő választópolgárok száma 969 fő, a napközbeni részvétel délután 13 óráig 52,94 százalékos volt. 

Jönnek kígyózva. Jönnek busszal, kocsival, kerékpárral, babakocsit tolva, kerekesszékben, rollerrel, gyalog, biciklivel és gördeszkával. Sokan. Jönnek gyerekkel a nyakban, ölben, jönnek a magyar trikolorban pompázó melegítőben, kipában és muszlim kötött kendőben.