Irán;rakéta;Izrael;Egyesült Államok;Donald Trump;háború Iránban;

Rezsimpárti tüntetés Teheránban a libanoni Hezbollah, illetve Irán zászlajával

Irán két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt, Izrael válaszolt, Donald Trump az amerikai-iráni megállapodást félti

Iránnak nem tetszik, hogy Izrael nem hagy fel a Libanonra mért légicsapásokkal. 

 Irán négy rakétát indított Izrael ellen vasárnap este, az izraeli légvédelem elfogta őket. Izraelben a polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn nem lesz tanítás elmaradnak a tervezett érettségi vizsgák.

Az első, négy ballisztikus rakétából Észak-Izraelre irányzott rakétahullámot egy második követte, melyet szintén sikeresen elfogott a légvédelem. A 12-es kereskedelmi televízió jelentése szerint újabb rakétákat észleltek, amelyek Izrael felé tartottak. Az izraeli hadsereg (IDF) később jelentette, hogy ezeket a ballisztikus rakétákat is elfogták.

Izraelben gyülekezési korlátozásokat rendeltek el, és felszólították a lakosságot a védett betonszobák és az óvóhelyek előkészítésére. A polgári védelem bejelentette, hogy hétfőn csak azokon a munkahelyeken állhatnak munkába, ahol megfelelő óvóhelyek állnak rendelkezésre a légiriadók esetén.

Korábban vasárnap az izraeli légierő Bejrútban támadta a libanoni síita Hezbollah terrorszervezet infrastruktúráját.

Bejrúti lakóház vasárnap izraeli becsapódás után

Mohszen Rezai, az iráni legfelső vezető katonai tanácsadója azt mondta, hogy Irán többször is figyelmeztetett, hogy nem fogja tolerálni a tűzszünet megsértését és a Libanon elleni támadásokat. – A támadók ma este megkapták a válaszukat – tette hozzá. Az iráni Forradalmi Gárda közlése szerint az iráni rakéták egy része az észak-izraeli Ramat David légibázist vette célba. A szervezet figyelmeztetett: további izraeli támadás esetén a válaszcsapások szélesebb körűek lesznek, és amerikai célpontokra is kiterjedhetnek a térségben.

Izrael választ fog adni az iráni támadásokra - jelentette kormányzati forrásokra hivatkozva az 12 -es kereskedelmi televízió Izraelben. A beszámoló szerint Izrael nem engedheti meg, hogy olyan helyzet alakuljon ki, amelyben Irán rakétákat lő Izraelre válaszul arra, hogy Izrael a Hezbollah célpontjait támadja Bejrútban.

A jelentés szerint Benjámin Netanjahu miniszterelnök biztonsági megbeszélést tart Jiszrael Katz védelmi miniszterrel és Éjal Zamír vezérkari főnökkel a kialakult helyzet értékeléséről és a lehetséges izraeli válaszlépésekről. Ezt izraeli válaszcsapás követte, hétfőre virradóra az IDF katonai célpontokat támadott Irán nyugati és középső részén. 

A helyzet miatt Irán lezárta nyugati légterét, míg Irak és Szíria ideiglenesen teljes légterét zárta le. Jordánia közölte, hogy több iráni rakéta megsértette légterét, és hangsúlyozta: nem engedi, hogy területe hadszíntérré váljon.

Helyszínelés a szíriai Darában egy ballisztikus rakéta repeszeinek a becsapódása után

Donald Trump korábban önmérsékletre kérte Izraelt az iráni rakétatámadásra adott választ illetően vasárnap. Az amerikai elnök az Axiosnak adott nyilatkozatában reményét fejezte ki, hogy Izrael nem folyamodik megtorláshoz, és azzal érvelt, hogy az iráni katonai akciónak nem voltak sérültjei. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökre utalva úgy fogalmazott, hogy ha Bibi válaszcsapást indít, akkor ugyanaz folytatódik majd, mint az elmúlt 47 évben, illetve az elmúlt 3000 évben. 

Szivárgó információk szerint Donald Trump hétfőn kiabált és szitkozódott Benjamin Netanjahuval, amiért a libanoni célpontokra mért izraeli támadások veszélyeztetik az Iránnal kötendő amerikai megállapodást. – Egy kibaszott őrült vagy. Rajtam múlik, hogy nem rács mögött vagy  Én mentelek meg. Mindenki gyűlöl téged. Mindenki gyűlöli Izraelt emiatt – dühöngött az amerikai elnök. Most is azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok közel van a megállapodáshoz Iránnal, és hozzátette: nem akarja, hogy szétessen amiatt, ami most történik. Donald Trump azt is közölte, hogy kérését az önmérsékletre telefonon fogja átadni az izraeli kormányfőnek, és kijelentette, hogy Izrael végrehajtotta a saját csapását, Irán végrehajtotta a saját csapását, nincs szükség egy újabbra.

Az amerikai elnök a Fox News hírtelevíziónak vasárnap adott nyilatkozatában szintén azt hangoztatta, hogy az izraeli légicsapás nem segített a békefolyamatban, és úgy fogalmazott, hogy a megállapodást már akár hétfőn, kedden, vagy szerdán aláírhatták volna az Egyesült Államok és Irán között, ha a katonai csapásváltás nem következik be.

Donald Trump próbálja visszafogni Izraelt az amerikai-iráni béke érdekében

Az amerikai elnök az NBC televíziónak adott, korábban felvett és vasárnap sugárzott interjúban arról beszélt, hogy az Iránnal zajló béketárgyalásokba valamilyen formában bekapcsolódik Modzstaba Hamenei, Irán legfelső vezetője, akit Donald Trump ésszerűbbnek nevezett elődjénél, apjánál, Ali Hamenei ajatollahnál. Egyben úgy fogalmazott az iráni vezetőről, hogy van benne "bizonyos bátorság" is, mert súlyos sebesülése ellenére részt vesz az egyeztetési folyamatban.

Az elnök az Irán elleni szélesebb amerikai katonai műveletek újraindításával kapcsolatban azt mondta, hogy amennyiben egy esetleges következő iráni támadásnak amerikai áldozata lenne, akkor megfontolná, hogy parancsot adjon. Egyben közölte, hogy a közel-keleti térségben, Irán közvetlen környezetében állomásozó 50 ezres amerikai katonaság létszámának csökkentését csak azt követően fontolja meg, hogy lezárul a konfliktus.

Az Irán részéről Izrael ellen indított vasárnapi rakétatámadás nyomán az Egyesült Államok külügyminisztériuma arra szólította fel izraeli nagykövetségének alkalmazottait, hogy családtagjaikkal keressenek menedéket, és álljanak készenlétben, hogy egy nagyobb védelmet nyújtó óvóhelyre menjenek.

Indonéziában és Japán egyes partvidékein is cunamiriadót adtak ki.