A cégnél 200 ember dolgozik, akikért én felelek – ezekkel a szavakkal jelentette be a munkatársai felé egy videóban Balásy Gyula cégének, a Visual Europe Zrt.-nek az igazgatósági elnöke, hogy csoportos létszámleépítést hajtanak végre a vállalatnál. A leépítési listára minden alkalmazottat felvesznek.
Néhány napja érkezett a hír, hogy csoportos létszámleépítésről tájékoztatta dolgozóit a Balásy Gyula többségi tulajdonában lévő Visual Europe Group (VEG), miután a NER-milliárdos cégeinek számláinak zárolása után bérfizetési gondok jelentkeztek. Arról is írtunk, hogy eközben az alvállalkozók kifizetése sem zökkenőmentes, előfordultak 10-15 napos vagy ennél hosszabb csúszások is.
Csoportos létszámleépítést jelentettek be Balásy Gyula egyik cégénélMost pedig kiszivárgott egy négyperces videó, amelyet a Gulyáságyú Médiához juttatott el a lap egyik olvasója, ebben jelenti be a vállalat igazgatósági elnöke a leépítést. Mivel az illető nem közszereplő, teljes nevét a lap nem hozta nyilvánosságra, arcát kitakarták, hangját pedig eltorzították a videón, hogy ne legyen beazonosítható.
„Ez a mai talán életem legnehezebb videója, amit el kell készítenem” – kezdi videós bejelentését a VEG igazgatósági elnöke. Majd úgy folytatja: „Egy cég életében vannak jó és rossz időszakok, eddig ezeket az időszakokat átvészeltük és megerősödve jöttünk ki belőle. Most azonban nehéz helyzetbe kerültünk, azt gondolom, hogy önhibánkon kívül nem férünk hozzá a tartalékainkhoz, az egyik legnagyobb partnerünk jelentős összeggel tartozik nekünk.” Hozzáteszi:
„Jelen pillanatban nem maradt más választásom, mint hogy bejelentsem nektek a csoportos létszámleépítést.”
Kitért arra is, hogy a leépítési listára minden alkalmazottat felvesznek, 30 nap múlva tudják a konkrét felmondásokat bejelenteni és akkor indul el a felmondási ideje a munkavállalóknak. A Balásy cég vezetője a drámai hangvételű videóban leszögezi: azon fog dolgozni, hogy 30 nap múlva minél kisebb legyen a kirúgandók listája. Ám azt is hozzáteszi, hogy ha valaki úgy érzi, hogy más munkát keres, ahhoz minden támogatás megadnak. Akik maradnak, azokat a videó végén arra kérte, hogy a feladataikat az eddig megszokott módon, profin lássák el, mert szerinte „minden elvégzett rendezvény, minden jól elvégzett munka hozzájárul ahhoz, hogy ezt az időszakot minél kisebb veszteségekkel tudják átvészelni”.
Balásy Gyula, a NER propaganda-közbeszerzéseit sorra nyerő cégcsoport vezetője május elején adott pityergős interjút a Kontrollnak, amelyben felajánlotta az állam számára rendezvényszervezési, kommunikációs- és médiavásárlással foglalkozó cégcsoportját. Szintén ebben a beszélgetésben erősítette meg, hogy a vállalkozásai folyószámláit április 27-én a NAV befagyasztotta.
Nem csak az alvállalkozóit, a dolgozóit sem tudja kifizetni Balásy Gyula cégcsoportjaEgy forint osztalékot sem vett ki a New Land Mediából Balásy Gyula
