Keddtől Szűcs Brigitta mentőtisztet bízza meg az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) szóvivői feladatainak ellátásával Constantinovits Miklós megbízott főigazgató – derül ki a mentőszolgálat Facebook-oldalán közzétett bejegyzésből.
Győrfi Pál a mentőszolgálat állományában marad, eddigi munkájáért a posztban köszönetet mondott az OMSZ. Constantinovits Miklós a bejegyzéshez mellékelt videójában elmondta, a mentőszolgálat számára a lakosság gyors, hiteles és transzparens tájékoztatása elsődleges érték volt, ezen értékeket megtartva szeretnék tovább folytatni a tájékoztatást.
Szűcs Brigitta úgy fogalmazott: a szóvivői szerep új, de büszke rá, hogy a szakmáját képviselheti. Szóvivői munkásságán túl továbbra is kivonuló mentőtisztként fog dolgozni, és segélyhívásokat is fogad majd.
Az Országos Mentőszolgálat bejegyzésében felidézi, Szűcs Brigitta mentőtiszt 2018-ban, az első női mentőápolók között csatlakozott az OMSZ kötelékéhez. A Központi Mentőállomáson teljesített szolgálatot, később mentőtiszti diplomát szerzett. A kivonuló munka mellett a Központi Irányító Csoportban segélyhívásokat fogad, a Közép-magyarországi régió oktatásszervezőjeként pedig az új belépők felkészítését és bajtársai továbbképzését is támogatja. 2026-tól a HUNOR mentőszervezet egészségügyi komponensének tagja és mesterképzésre is készül.
Győrfi Pál ugyancsak a közösségi oldalon köszöntötte az utódját:
Az OMSZ a múlt héten jelentette be, hogy Csató Gábor főigazgatói megbízatása közös megegyezéssel lezárult, és feladatai ellátásával Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Constantinovits Miklós oxyológus és sürgősségi szakorvost, az Országos Mentőszolgálat Orvosszakmai Osztályának vezetőjét bízta meg.
Leváltották az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját
