Egy sajtómegkeresésből arra következtet a főpolgármester, hogy Z. Zsolt, a „parkgondozási maffia vezére” tanúvallomásában azt állította: pénzt adott valakinek, hogy rajta keresztül befolyást szerezzen a fővárosi városvezetésnél.
Karácsony Gergely egy csütörtök reggeli Facebook-posztjában azt írta, nem tudja, igaz-e ez az állítás, de ha igen, akkor ez „a világ legnagyobb pénzkidobása” volt. Ezt azzal indokolta, hogy a 2021-ben létrejött Budapesti Közművek (BKM) 2022 és 2024 között szakított a korábbi gyakorlattal, és külső cégek helyett saját eszközökkel, saját munkavállalókkal kezdte gondozni a Fővárosi Önkormányzat fenntartásában lévő valamennyi zöldfelületet. Megjegyezte, az átszervezés jelentős feladat volt: 140 új munkavállaló felvételével és 350 millió forintos eszközbeszerzéssel járt. Szerinte a BKM helyesen járt el, amikor meg akart szabadulni ezektől a cégektől.
Vádalku juttathatta rács mögé a korrupcióval gyanúsított politikusokat, egy közétkeztetési cég tulajdonosát is előállítottákA főpolgármester azt is közölte, hogy a társaság több büntetőfeljelentést tett, és polgári peres eljárást is indított az előző évtized aggályos teljesítései miatt. Egyúttal sajátosnak nevezte, hogy a BKM feljelentését a rendőrség tavaly még elutasította, „most meg ezerrel ezen pörög az ügyészség. De pörögjön is!”. Karácsony Gergely posztját azzal zárta, hogy a főváros azon kevés önkormányzatok egyike, amely kiszabadult ennek a kétes cégcsoportnak az évtizedes fogságából.
Elképesztő a névsor, 32 embert hallgattak ki, ismert politikusok letartóztatását kezdeményezték a kétmilliárd forintos budapesti korrupciós ügyben
