Megállítottak egy orosz olajszállító tartályhajót a brit fegyveres erők Anglia déli partjainál – közölte vasárnap a londoni védelmi minisztérium.
A tájékoztatás szerint
a Szmirtosz nevű hajó a szankciók megkerülésével nyersolajat és egyéb nyersanyagokat szállító orosz árnyékflotta tagja.
A hat órán át tartó vasárnap hajnali akció során a brit királyi tengerészgyalogság kommandósai és az Országos Bűnüldözési Ügynökség (National Crime Agency, NCA) különleges feladatokra kiképzett szakértői léptek a hajó fedélzetére. A tartályhajót ideiglenesen Anglia déli partjai előtt lehorgonyozzák és megfigyelés alatt tartják annak kiderítésére, hogy nem ad-e okot környezeti vagy biztonsági aggályokra.
Ukrajna az orosz árnyékflotta két olajszállító hajóját tette használhatatlanná a Fekete-tengerenNagy-Britannia először állított meg önálló akció keretében orosz kereskedelmi hajót az árnyékflotta elleni szankciók érvényesítése óta, a tájékoztatás ugyanakkor hangsúlyozza, hogy
a műveletet a brit fegyveres erők Franciaországgal szoros együttműködésben hajtották végre.
A brit királyi haditengerészet márciusban, műveleti támogatói szerepben már részt vett az orosz árnyékflotta egyik hajójának lefoglalásában az Atlanti-óceán északi vizein.
A Bella 1 – eredetileg Marinera – nevű olajszállító az amerikai haditengerészet által irányított közös akció után Skóciában kötött ki, és megindult a hajó hivatalos elkobzását célzó eljárás.
A londoni védelmi minisztérium beszámolója szerint a Szmirtosz tartályhajó megállítására indított vasárnapi műveletben Chinook, Merlin Mk4 és Wildcat típusú helikopterek, a királyi légierő (RAF) egyik Boeing P-8 Poseidon típusú tengeri járőröző repülőgépe, valamint a királyi haditengerészet Sutherland nevű fregattja és Ledbury nevű, tengeri aknák felkutatására és semlegesítésére kialakított hajója vett részt.
A tárca hangsúlyozza, hogy
a megállított hajó brit területi vizeken haladt, és a fegyveres erők az akciót a brit és a nemzetközi jog előírásainak megfelelően hajtották végre.
A minisztérium ismertetése szerint az Oroszország által működtetett, hétszáznál több hajó alkotta árnyékflotta szállítja a szankcióktól érintett orosz nyersolaj 75 százalékát, és ezzel „kritikus mértékben” hozzájárul az Ukrajna elleni háború finanszírozásához.
A tárca kiemeli azt is, hogy Nagy-Britannia az orosz árnyékflotta több mint ötszáz hajója ellen léptetett érvénybe szankciókat. A minisztérium szerint ezeknek az intézkedéseknek a hatékonyságát jelzi, hogy a nyersolaj- és földgázexportból eredő orosz bevételek tavaly 24 százalékkal csökkentek éves összevetésben.
Svédország feltartóztatott egy hajót, amely a gyanú szerint olajszennyezést okozott a Balti-tengerenKeir Starmer brit miniszterelnök márciusban engedélyezte, hogy brit katonák olyan hajók fedélzetére léphessenek, amelyek az orosz árnyékflottához tartoznak, brit büntetőintézkedések vannak érvényben velük szemben és Nagy-Britannia területi vizein próbálnak áthaladni. A londoni kormányfői hivatal akkori tájékoztatása szerint egy-egy ilyen hajó elfogása esetén büntetőjogi eljárás indulhat a tulajdonosok, az üzemeltetők és a személyzet ellen a brit szankciós jogszabályok megsértése címén.
A kereskedelmi hajók nemzetközi nyilvántartása szerint a brit fegyveres erők által vasárnap lefoglalt Szmirtosz 2009-ben épült, 107 ezer tonna befogadóképességű, 244 méter hosszú tartályhajó, amely jelenleg hivatalosan kameruni zászló alatt közlekedik.
Orosz árnyékflotta többcélú felhasználással
