Bizonyára sokakban felmerült a kérdés, mi várhat az emberiségre az ökológiai válság tükrében. Hiszen egyre inkább feléljük a föld erőforrásait, a társadalmi egyenlőtlenségek, az időjárási szélsőségek egyre fokozódnak. És valószínűleg vannak, akikben nemcsak kérdések fogalmazódnak meg, hanem mindez feszültséget, szorongást is okoz.
Az elszakadás három rétege
Az első és talán legsúlyosabb hatás, hogy elszakadtunk a tájtól, amely az otthonunk. A közlekedés felgyorsulásának köszönhetően már nem igazán tudjuk, hol élünk, mit nyújt számunkra a környezetünk, és hogyan tudnánk viszonozni ezt a támogatást. Az ökoszisztéma, az élővilág ajándékai nélkül nehezen tartható fenn az emberi civilizáció, mégis alig vagyunk tudatában ennek a kölcsönös függőségnek – vélekedett beszélgetésünk elején Michaletzky Luca.
Másodszor: az emberi közösségektől is eltávolodtunk. Valójában luxus nem ismerni a szomszédot, hiszen az emberiség történelmének túlnyomó részében kis közösségekben, egymásra utalva szerveztük az életünket. Ezeknek a közvetlen kapcsolatoknak a hiánya széttöredezetté tette a társadalmi rendszerünket.
Harmadrészt, és ami talán a legfontosabb: önmagunktól is elszakadtunk. A saját testünktől, szükségleteinktől, belső hangunktól. Ez pedig aztán testi betegségekben, szorongásos zavarokban, mentális problémákban nyilvánul meg. Ezekre pedig gyakran tüneti kezeléseket alkalmazunk ahelyett, hogy a rendszerszintű okokat és az alapproblémákat vizsgálnánk.
Luca szerint nem elég az elmúlt 250 év ipari forradalmára fókuszálni, mert a természettől való eltávolodás gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak.
Az absztrakt gondolkodás és az írásbeliség térnyerésével fokozatosan áthelyeződött a figyelmünk: a közvetlen, érzéki tapasztalásból – a tájból, az időjárásból, az élővilág jelzéseiből – egyre inkább a fogalmak és az adatok világába.
Ahogy többek között David Abram ökofilozófus is rámutatott, ez a váltás járt ugyan bizonyos kulturális nyereségekkel, de közben megváltozott a tudáshoz való viszonyunk: az élményszerű, kontextusba ágyazott megismerést részben felváltotta az elvont, a helytől és testtől eloldott információfeldolgozás.
Egyensúlyra törekedve
A hagyományos ökológiai tudásban és az ökopszichológiai szemléletben ezzel szemben az ember a természeti rendszer része, nem pedig külső irányítója. A hangsúly a minimális szükséges beavatkozáson és az ökológiai rendszer egészének tiszteletén van, ami sokkal finomabb egyensúlyt teremt az emberi szükségletek és a természeti rendszer épségének megőrzése között.
– Az ökológiai válságnál látjuk, hogy hiába tudunk róla rengeteg mindent, mégsem tudunk máshogy viselkedni – emelte ki Luca.
– A megoldásban nagy szerepe lehet a természetkapcsolatnak: ha újra szét tudjuk szórni a figyelmünket a világban, és a testünkbe költöztetjük az érzékeléseket, akkor az összefüggések megfoghatóvá válnak. Nem bűntudatból vagy jogszabályokból fakadó zöldítés lesz, hanem természetes életmód.
Elvadult klímakommunikáció
Beszélgetésünk során szóba került a média működése és felelőssége is. Sok ökológiai cikk bűntudatkeltő, hatásvadász és kattintásorientált, ami ellenállást vált ki az emberekben. Ahelyett, hogy megoldásfókuszú, mélyebb összefüggéseket bemutató kommunikációt folytatnának, gyakran szenzációt keresnek. A Zöld lélekkel írója szerint a klímakommunikációnak nagyobb hangsúlyt kellene fektetnie a tágabb kontextusra, a közösségek szerepére és az egyéni ágencia érzésére. Az emberek ezáltal nem tehetetlennek, hanem cselekvőképesnek érezhetnék magukat, így lehetőség nyílna a szorongást erőforrássá alakítani.
A könyvbemutatón Luca felolvasott nekünk egy mesét is, hogy figyelmünket ráirányítsa a mesevilág és a képzelőerő fontosságára. A kora gyerekkori tapasztalatoknak igen nagy jelentősége van abban, hogy gyermekeink hogyan viszonyulnak a későbbiekben a több mint emberi világhoz.
– A gyerekeknél nem kell felkelteni a természet iránti érdeklődést, az ösztönösen bennük van. Bogarásznak, sározódnak, fára másznak. A felnőttek feladata inkább az, hogy ne vonják el a figyelmüket, és saját félelmeikkel se idegenítsék el őket az élővilágtól.
Az oktatásban is sokkal több helyet kellene kapnia a tapasztalati tanulásnak, az érzékszervek bevonásának ahelyett, hogy padban ülve tömnék őket adatokkal – hangsúlyozta a pszichológus.
Ahogy a klímaváltozás hatásai egyre érzékelhetőbbé válnak – például extrém időjárási események miatt kialakul egy élelmiszer- vagy vízhiány –, a szorongás és az ökogyász is fokozódni fog. Nagy kérdés, hogy a passzivitásból hogyan lehet a társadalmi többséget az aktív szerepvállalásig eljuttatni, és miként tudnak az alulról szerveződő kezdeményezések a felülről jövő szakmai-gazdasági-politikai szabályozásokkal találkozni.
Ökoterápia a gyakorlatban
A természetkapcsolat számos jótékony hatással bír rövidebb és hosszabb távon is. A legfontosabb kapcsolódási mód a mozgás: séta, futás, mászás, túrázás, kertészkedés, kézműves-tevékenységek. Ezek nemcsak a testet mozgatják természetes módon, hanem készségeket és önbizalmat is adnak. Kevesebb kiszervezett tevékenység, több önálló alkotás – főzés, varrás, vagy akár zenélés.
Az író kiemelt egy gyakorlati eszközt is, Rachel Hopman 20-5-3 szabályát: heti háromszor 20 percet töltsünk városi zöldövezetben, havi 5 órát töltsünk félvad tájon, például hosszabb túrára indulva, évente 3 napra pedig távolodjunk el a civilizációtól.
Ez segít csökkenteni a stresszt, helyreállítja a figyelmet, javítja az immunrendszert, normalizálja a vérnyomást, és a hosszabb távollét során még a mély egységélményt is megélhetjük, amit vadonhatásnak hívnak a szakemberek.Az ökoterápia terepet ad az elfeledett testi és érzelmi jelzések megélésének. Segít felfedezni, hányféle módon kapcsolódhatunk nem emberi élőlénytársainkhoz és önmagunkhoz. Nem mindig kényelmes, de gazdagító. Sokan a saját módszereiken keresztül indulnak: van, aki a madarakat, más a növényeket vagy a csillagok megfigyelését kedveli. Fontos a belső világunkkal való újraegyesítés is, hiszen mi magunk is élő rendszerek vagyunk – gondoljunk csak a mikrobiomra. A bőrünk nem elválaszt minket a világtól, hanem kapcsolódási felületet teremt.
A fogyasztói társadalomban nehéz különbséget tenni a valódi szükségletek és a mesterségesen gerjesztett vágyak között. A pszichológus tanácsa erre, hogy csökkentsük a hírfogyasztást, lassuljunk le, és tapasztalati úton keressük, mi gazdagítja igazán az életünket. Utazás helyett pedig inkább tanuljunk meg otthon, a hétköznapokban jól lenni.
– Érdemes lenne több figyelmet szentelnünk a természet- és önkapcsolatra, valamint a közösségek szempontjából a kompromisszumkészségre, a rugalmasságra, a saját határok ismeretére, a türelemre és az elfogadásra. A természet nemcsak szép és nyugodt, hanem kegyetlen és viharos is, ez is része az életnek. A másikat partnerként, a maga jogán létező entitásként elfogadó szemlélet elsajátítása kulcsfontosságú – hangsúlyozta Luca.
Teremtés egységben
A szakértő szerint sok ősi és keleti kultúrában alapvetés volt a világ egysége. A kis léptékű, hagyományos életmódot élő társadalmak tagjai bizonyos szempontból teljesebb és jobb minőségű életet éltek, élnek, mint mi. A nyugati kultúrában a tudomány most kezdi újra igazolni ezeket. A zsidó-keresztény hagyományban is léteznek teremtésvédelmi irányzatok: a világ nem kizsákmányolásra, hanem gondozásra és társteremtésre (kokreációra) teremtetett.
Az ökopszichológia nem feltétlenül kíván teljes világnézeti váltást, de gyakorlati segítséget adhat ahhoz, hogyan ápoljuk azt, amit kaptunk. Összességében nem arról van szó, hogy teljesen elszakadtunk a természettől, hanem hogy elfelejtettük a kapcsolatot. Az érzékelés újrahuzalozása, a jelenlét és a lassulás segít emlékezni. Aki súlyos vagy krónikus betegséggel küzd, gyakran éppen ezért fordul a természet felé: mert a tüneti kezelés nem elég, alapvető lassulásra és rendszerszemléletre van szükség a gyógyuláshoz.
– Egészségesnek lenni holisztikus szemléletben azt jelenti, hogy ki tudjuk bontakoztatni azokat a képességeinket, amelyeknek birtokában vagyunk, testi és lelki értelemben is – jegyezte meg a szerző, majd egy üzenettel zárta a beszélgetést:
próbáljunk mindennap kicsit kilépni az emberi perspektíva kizárólagosságából, és egy percre képzeljük magunkat egy másik élőlény helyébe!
