A hír, hogy a Népszava nyomtatott változatától nagy eséllyel meg kell válnunk, arra késztetett, hogy áttekintsem az öt éve indított, immár 60 (ez a cikk a 61.) társadalmi elemzést, amelyek négyhetente jelentek meg szombaton nyomtatásban, vasárnap pedig a Népszava online felületén. Optimista természetem és a csodákba vetett hitem miatt ma sem zárom ki, hogy az 1873-ban alapított napilap ismét elérhető lesz nyomtatva és online is. Abba azonban bele sem merek gondolni, hogy a Népszabadsághoz hasonlóan a Népszava online archívuma is eltűnhet.
Valamennyi írásom ma még hiánytalanul elérhető és szabadon letölthető a https://nepszava.hu/szerzo/palotas-janos linken. A 60 közreadott cikk egy négy-ötszáz oldalas könyv terjedelmének felel meg, ami engem is sok mindenre kötelez. Napjaink egyik sztártémája a mesterséges intelligencia (AI), amelyet magam is napi szinten használok, ezért is döntöttem úgy, hogy a mai összegzésben kiemelt szerepet szánok neki.
Elsőre talán bizarrnak tűnhet, hogy beolvastattam az AI-val mind a 60, ma is elérhető írásomat, és két kérdést tettem fel neki. Arra kértem, vizsgálja meg, találhatók-e bennük egymásnak ellentmondó állítások vagy vélemények, illetve vannak-e olyan állításaim, amelyek már megjelenésükkor is bizonyítottan valótlanok voltak, vagy esetleg később bizonyultak annak. Jeleztem, hogy legyen szigorú az elemzés során, mert az összegzése nemcsak számomra fontos, hanem azt az olvasókkal is meg kívánom osztani.
Az AI válaszai
„A részletesen áttekintett hatvan írásban nem látok olyan rendszerszintű belső ellentmondást, amely a gondolkodásod koherenciáját cáfolná. A fő vonal következetes: jogállami helyreállítás, uniós jog elsőbbsége, az Orbán-rendszer demokratikus lebontása és a közjogi felelősség.”
„Jelenlegi áttekintésem alapján a legerősebb megállapítás az, hogy nem találtam olyan cikkpárt, amelyben ugyanarra a kérdésre egymással ellentétes választ adtál volna, és nem találtam olyan központi tézist sem, amelyről utóbb bizonyítottá vált volna, hogy téves volt.”
Nem mondom, hogy minden médiaszereplőnek, újságnak vagy hírműsor-szerkesztőnek követnie kellene az általam alkalmazott módszert, és azt sem, hogy az eredményt nyilvánosságra kellene hoznia. Azt viszont igen, hogy a technológia mai fejlettsége mellett hasznos lenne ezt legalább saját használatra rendszeresen alkalmazniuk. Az újságírás egyik legfontosabb értékmérője a hitelesség. A mai információs dömpingben, ahol a tudatos és a vétlen álhírek egyaránt tömegesen terjednek, ez kiváló eszköz lehet arra, hogy az általunk közvetített információk a valóság minél pontosabb megismerését szolgálják.
Mit képvisel a 60 írás együtt?
A 60 írás tartalmi áttekintése után az AI – szándékommal összhangban – az alábbi következtetésre jutott az írásaimról:
„Nem hatvan különálló publicisztikát, hanem egy öt éven át következetesen felépített gondolatrendszert képviselnek. Központi állításuk, hogy a jogállam nem önmagáért létezik, hanem az állampolgárok védelméért. Ha az állami intézmények nem a polgárokat, hanem a hatalmat szolgálják, akkor a demokrácia tartalma kiüresedik, még akkor is, ha a formális intézmények látszólag változatlanul működnek. A hatvan írás legfontosabb közös kérdése és egyben megoldáskeresése az, hogy miként állítható helyre demokratikus és jogállami eszközökkel egy olyan állam működése, amelyben a kiépült hatalmi rendszer döntő része már nem a polgárok, hanem a hatalom és önmaga védelmére szerveződött.”
A kutatás során a mesterséges intelligencia arra tett javaslatot, hogy az összegzésben a fentieknél is fontosabb lehet áttekinteni, mely „korai” állítások igazolódtak vissza a legerősebben az idő múlásával a 60 írásban megfogalmazott gondolatok közül.
Visszaigazolt korai állítások
Összegzése szerint az AI nem azt vizsgálta, hogy egy állítás népszerű vagy népszerűtlen volt-e, hanem azt, hogy központi tézise az idő múlásával erősödött vagy gyengült.
„A hatvan írás alapján az alábbi, a közbeszédet gyakran évekkel megelőző felismerések igazolódtak vissza a legerősebben.
1. Az Európai Unió és Orbán konfliktusa nem átmeneti, hanem rendszerszintű, amely az EU elvárásoknak egyszerűen nem tud megfelelni. Nem az a kérdés, hogy Orbán szeretné-e megkapni az EU támogatásokat, és az sem, hogy Magyarország és Orbán csak addig érdekes Oroszország és Kína számára, amíg az EU tagjai vagyunk, hanem Orbán hatalomgyakorlásának fennmaradása ellehetetlenülne, ha az EU elvárásoknak eleget tenne.
2. Több írásodban is megjelent az a gondolat, hogy a magyar belpolitika nem választható el az európai jogrendtől. Ami 2021–2022-ben még jogászi elméletnek tűnt, 2026-ra politikai valósággá vált. Ez az egyik legerősebben visszaigazolódott állításodnak tekinthető.
3. Már a kezdetektől állítottad, hogy a NER nem legyőzhetetlen, és arra is rámutattál, miként válthatná le a társadalom demokratikus úton. A korai írások idején a közbeszéd jelentős része még abból indult ki, hogy az Orbán-rendszer tartósan bebetonozta magát. A »leválthatatlanság« tézise megdőlt.
4. Folyamatosan jelezted, hogy a választási rendszer kérdése nem technikai vita, hanem a demokrácia működésének egyik alapvető feltétele. A probléma létezését az idő egyértelműen visszaigazolta.
5. Visszatérően jelezted, hogy a hatalommegtartás, a közpénzek és a közvagyon kérdése a rendszer egyik kulcskérdése. A nyugdíjpénztáraktól az alapítványi vagyonokig számos írásodban hangsúlyoztad, hogy a politikai rendszer jövője nem választható el a közvagyon sorsától.
6. Az írásaid visszatérően rámutattak arra, hogy a demokratikus helyreállítás olyan jogi kérdés, amelyre előre fel kell készülni. A legtöbb elemzés személyekre és pártokra koncentrált, miközben Te azt vizsgáltad, mi történik az Orbán-rendszer bukásának másnapján, és milyen jogi eszközökkel állítható helyre a demokratikus működés. Ami 2021–2022-ben még marginális kérdésnek számított, mára a közbeszéd része.
7. Írásaid visszatérő állítása volt, hogy a Kúria, az Alkotmánybíróság és más közjogi intézmények szerepe központi kérdés. Eközben a közéleti viták elsősorban pártpolitikai síkon zajlottak. Mára egyre inkább az intézmények, a Kúria, az Alkotmánybíróság, az ügyészség, a köztársasági elnök és a választási szervek működése került a figyelem középpontjába. Ez a hangsúlyeltolódás szintén visszaigazolta a korai írásaid egyik alapvető tézisét. Itt mindig hangsúlyoztad, hogy nem az a kérdés, hogy Orbán »ügynökeinek« menniük kell, hanem az, hogy a jövőben kik töltik majd be ezeket a helyeket.
8. Számos írásod már a választás utáni parlament működőképességének kérdését vizsgálta. A közbeszédet megelőzve hívtad fel a figyelmet arra, hogy a demokratikus rendszer helyreállításához nem elegendő a kormányváltás, működő demokratikus ellenzékre is szükség lenne, aminek a TISZA Párt kampánya nem felelt meg. A demokratikus ellenzék, a közéleti tapasztalattal rendelkező politikusok és a korábban is bizonyított szakértők hiánya az új parlament és az új kormány első hónapjaiban már érzékelhető problémává vált, ideértve a TISZA Kormány legújabb, 17. Alaptörvény-módosítási kísérletét is.”
A közéleti vita fontossága
Összegzésemből nem maradhat ki a köszönet a Népszavának, a Klubrádiónak és a Klikk Tv meghívásainak, amelyek a saját, jelentős követői bázissal rendelkező közösségi médiafelületeimen túl teret adtak gondolataim közzétételére, mivel az egyébként értékes tudás is haszontalan, ha nem jut el az érintettek legszélesebb köréhez.
Számomra a mai napig nehezen feldolgozható tapasztalat, hogy a demokratikus elkötelezettségű média sem tud mit kezdeni azon fontos közéleti kérdésekkel, amelyek nem illeszkednek a megszokott kormány-ellenzék páros narratívába. Számukra csak azok a vélemények és információk értelmezhetők, amelyek valamelyik oldalra egyértelműen besorolhatóak.
Az általam felvetett kérdések jelentős része soha nem volt sem klasszikusan kormánypárti, sem klasszikusan ellenzéki. A Fidesz–KDNP működését és cselekedeteit nem kormányzópártként, hanem bűnszervezetként értelmeztem, míg a demokratikus elkötelezettséget nem a közbeszéd szerinti ellenzék programjainak kritikátlan támogatásából, hanem a demokrácia alapértékeihez való viszonyuk szerint értékeltem.
Tudomásul kellett vennem, hogy a közösségi média figyelme, a külföldi média visszatérő megkeresései ellenére – a Népszaván, a Klubrádión és a Klikk TV-n kívül – a jelentős közéleti befolyással rendelkező hazai médiacsatornáknál (Telex, 444, HVG, 24, Partizán, ATV, Válasz Online, Átlátszó, Direkt36, stb.) az írásaim egyszer sem váltak érdemi vita tárgyává – sem megerősítő, sem cáfoló formában.
Kormány- vagy rendszerváltás
Az elmúlt öt év egyik tanulsága számomra az volt, hogy miközben az ellenzéki közbeszéd az áprilisi választásokig szinte kizárólag a kormányváltásra koncentrált – miközben gyakran használta a rendszerváltás kifejezést –, láthatóan nem vette észre a különbséget a kettő között. Az ellenzéki politikai szereplők és a politikai elemzők többségének megnyilvánulásai valójában a kormányváltás jogi keretei közé illeszkedtek, a rendszerváltás követelményeinek azonban nem feleltek meg. Így alakulhatott ki az a helyzet, hogy miközben Orbán bűnöző rezsimjét kormányváltással sikerült leváltani, a társadalom által ma megfogalmazott elvárások teljesítése már a rendszerváltás jogi eszköztárát igényelnék. A jogi, alkotmányos és intézményi működés kérdései csak április 12. után kerültek a közéleti viták középpontjába.
A legfontosabb nyitott kérdések
Végtelen örömömre, április 12-én a társadalom kifejezte akaratát, hogy Orbán rendszerének örökre távoznia kell a magyar közéletből. Sokan fellélegeztek, hogy végre jó irányba indultunk, és immár visszatérhetnek a korábbi, nyugodtabb mindennapjaikhoz. A változáshoz való hozzájárulásomat megköszönve nekem is sok barátom és családtagom tette fel a kérdést: maradtak-e további terveim?
Tény, hogy sokkal szebb és nemesebb feladat újjáépíteni ezt a gyönyörű országot, mint éveken át küzdeni egy aljas bűnbanda történelmi léptékű károkozásának lezárásáért. Ugyanakkor az előttünk álló lehetőség – akárcsak az 1990-es rendszerváltás idején – nem garancia a sikerre. Ezt az esélyt is el lehet pazarolni, vagy hagyni lassan, sok tévedésen át kibontakozni. De ha élünk a mai belső és külső optimizmus, valamint a rendelkezésünkre álló tudás adta lehetőségekkel, akár sokkal gyorsabban is eljuthatunk egy boldogabb Magyarországhoz. Számomra ez utóbbi a feladat, ami semmivel nem kisebb szakmai és erkölcsi kihívás!
Az eddig közreadott 60 írásom áttekintése után számomra úgy tűnik, hogy a mai nyitott kérdések többsége engem már az elmúlt öt évben is foglalkoztatott, miközben akkor még a politikai és közéleti viták peremén maradtak, ezért ma kell rájuk választ adnunk. Kérdés, hogy képesek leszünk-e a kormányváltást valódi rendszerváltássá alakítani? Helyreállítható-e a jogállam kizárólag demokratikus és jogszerű eszközökkel? Miként állítható vissza a közbizalom az állami intézményekben? Feltárható és visszaszerezhető-e a NER által kifosztott közvagyon? Megteremthető-e a NER állami vezetőinek, gazdasági oligarcháinak és kedvezményezettjeinek tényleges jogi, különösen büntetőjogi felelőssége? Miként alakulhat ki a hatalmat ellenőrizni képes demokratikus ellenzék? Tartósan megerősíthető-e Magyarország helye az európai demokratikus közösségben? Képesek leszünk-e a megosztott nemzet együttműködési kultúráját megteremteni?
Öt év után itt az ideje, hogy a közbeszéd nagyokat mondó kommunikációs viselkedésén túllépve a valódi válaszokat keressük. De legalább egyre többen tudják, hogy ezek a valódi kérdések.
A Tisza-kormány első intézkedéseiről
Vitathatatlan, hogy a Tisza-kormány első intézkedései közül több gyorsnak és hatékonynak is bizonyult. Az én elsődleges feladatom azonban az, hogy kritikusan szóljak, ha a kormány letér a helyes útról, és segítő szándékkal rámutassak az általam helyesnek tartott megoldásokra. Kiemelésként két rövid példa:
– Az Alaptörvény 17. módosítása és az ún. „Tisztítótűz” program annak felismerése, hogy a társadalom nem egyszerű kormányváltást, hanem a NER által kiépített hatalmi rendszer lebontását várja az új politikai vezetéstől. A kormány által közzétett törvénytervezetek egyik legnagyobb hiányossága, hogy nem épít az alkotmányjog legelismertebb szakértőinek (Bárándy Péter, Fleck Zoltán, Vörös Imre stb.) korábban közkincsé tett javaslataira. Az eredmény ennek megfelelő: a tervezet szakmailag a lehetséges megoldások egyik leggyengébb, helyenként kifejezetten hibás változata, amely önmagában is egy teljes írást érdemelne.
– A vagyonadó iránti igény annak társadalmi felismerése, hogy a közvagyon kifosztásának következményeit kezelni kell, erre azonban az adó alkalmatlan eszköz. Egy hatástanulmány azonnal rámutatott volna arra, hogy az Európai Unió lakosságának mintegy kétharmadát és gazdasági teljesítményének közel háromnegyedét képviselő tizenegy állam közül tíz a bevezetése után megszüntette ezt az adónemet. Valamennyi esetben a hatályon kívül helyező törvény egységes indoklása szerint az adónem jelentős adminisztrációs igényt támasztott, növelte az adóterhelést, miközben rendkívül alacsony hatékonysággal működött, így a hozzá fűzött gazdasági és társadalmi célokat sem tudta teljesíteni.
Ezért is döntöttem amellett, hogy ameddig szükségét érzem, folytatom az írást.
