interjú;Ludwig Múzeum;kultúrpolitika;Fabényi Júlia;

Fabényi Julia úgy látja, az elmúlt nyolc évben a magyar múzeumi életben több olyan esemény is történt, amelyek valamennyi múzeumot megviselték

Ludwig Múzeum: szűkös keretek közt

Fabényi Julia 2013. óta a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója. A vezetőt a megváltozott politikai környezetről és a Ludwig terveiről kérdeztük.

Április 12-én lezajlott a rendszerváltás. Hogyan látja, ez milyen változást fog hozni a Ludwig Múzeum életében?

Őszintén örülök, hogy a kultúra szakmai kezekbe kerül. Engem és sok kollégámat is pozitívan érintett az új kulturális tárca létrejötte, amelyben egy kiváló múzeumi szakember, Sári Zsolt etnográfus, muzeológus lett a közgyűjteményi és örökségvédelemért felelős államtitkár. Ő remek választás, hiszen alaposan ismeri a múzeumokat, azok problémáit és erényeit egyaránt.

Érte kritika a Ludwig Múzeumot az előző rendszer részéről?

Nem tudok felidézni olyan esetet, amikor a politikai vezetés kifogásolta volna egyik vagy másik megnyilvánulásunkat. A kiállítási programunkkal kapcsolatban sem találkoztunk nyomásgyakorlással, nálunk bármilyen témát be lehetett mutatni. A turizmus területén viszont nem kapott elég figyelmet a Ludwig Múzeum, ezt nehezményeztem is.

És mi a véleménye az előző rendszer múzeumi szisztémájáról?

Úgy látom, az elmúlt nyolc évben a magyar múzeumi életben több olyan esemény is történt, amelyek valamennyi múzeumot megviselték, még akkor is, ha közvetlenül nem voltak érintettek. A két nagy országos intézmény – a Természettudományi Múzeum és a Műszaki és Közlekedési Múzeum – vidékre költöztetésének ötlete sem védhető, de ami a legdepresszívebb volt, hogy két évvel ezelőtt létrejött a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (MNMKK). Ez egy végletekig végiggondolatlan projekt, a konkrét célokat és a várható eredményeket a mai napig nem ismeri a szakma. Ahelyett, hogy a karakteres, autonóm múzeumokat hagyták volna szabadon dolgozni, létrehoztak egy olyan mozdíthatatlan szervezetet, ami jó néhány intézmény többéves sikereit annullálta. Ez a kulturális javakkal való felelőtlen sáfárkodás végérvényesen meghatározta a közeg hangulatát. Komoly szakemberek, tudományos munkatársak hagyták el ezeket az intézményeket. El sem tudom képzelni, mikor lesz megint ekkora humán erőforrás a magyar múzeumi életben. Az áprilisi választás viszont hirtelen olyan pozitív változásokat hozott, amelyeket alig akartunk elhinni.

Hogyan oldották meg korábban a kiállítások finanszírozását?

A rendkívül szűkös állami finanszírozáson túl az aacheni Ludwig Alapítvány is támogatja a kiállításaink megvalósítását, segíti konferenciák szervezését, sőt műtárgyak vásárlását is. És mivel a kiállítási programunk egy része nemzetközi, ezért több külföldi szervezettől is kérünk támogatást. Ezeknek a forrásoknak az összessége adja a költségvetésünket. Egy ideje azonban a finanszírozásunk még tovább apadt, ezért sokszor a kiállításainkat a saját gyűjteményünk darabjaiból rendezzük meg. Ilyen volt a Női kvóta 01 és 02, a Bing Bang című gyűjteményi kiállítás, illetve a most látható „Fekete tükör. A jövő hosszú” árnyéka című válogatás, amely a disztópia fogalmán keresztül vizsgálja a gyűjteményben megtalálható műveket, illetve egyes, a gyűjteményben szereplő művészek egyéb munkáit.

Ha a Ludwig Múzeum elegendő támogatást kapna, akkor milyen kiállításokat rendeznének?

Külföldi intézményekkel működnénk együtt, hogy átfogó témákat mutassunk be. Ilyen volt 2015-ben a pop-art tematikájú kiállításunk, melyet több ország Ludwig Múzeumában is bemutattak. Budapesten ezt kelet-európai pop-art művekkel egészítettük ki. Ha a jelenleginél nagyobb költségvetésünk lenne, akkor több hasonló kiállítást tudnánk szervezni. A kölni Ludwig Múzeumban például most látható Kuszama Jajoi világhírű, japán művész kiállítása, ami egy nagyobb együttműködés részeként valósult meg a bázeli Foundation Beyeler és az amszterdami Stedelijk Museum között. Egy ilyen léptékű projektet önállóan nem tudnánk megvalósítani. Ezek a típusú kiállítások rendkívül hosszú előkészítést és komoly anyagi ráfordítást igényelnek. Amíg a mi anyagi helyzetünk ennyire szűkös és bizonytalan, addig tervezni sem merünk.

Régen a Ludwig Múzeumban olyan nagy neveknek lehetett látni a kiállítását, mint Glenn Brown vagy Keith Haring. Most hogyhogy nincsenek ilyen nagy sztárok a Ludwigban, ez is a pénzhiánynak tudható be?

Nem kizárólag annak. Ezeknek a típusú kiállításoknak akkor van értelme, ha alaposak és léptékükben is lenyűgözőek. Nekem szakmai szempontból sem kedvenceim ezek a blockbuster típusú tárlatok, szerintem a közönséget inkább konkrét témák feldolgozásával lehet megfogni, melyeket az adott kiállítás alaposan és mélyen dolgoz fel.

Nézzünk egy ellenpéldát, hisz az elmúlt években számos sztárművésznek rendeztek kiállítást Bécsben: az Albertina Modernben Erwin Wurmnak, az Albertina Múzeumban Gottfried Helnweinnek és Robert Longónak vagy most Richard Prince-nek. Ezeket nagyon sokan látogatják, jóval többen, mint a budapesti Ludwig Múzeum kiállításait. Akkor erre mégiscsak van igény.

Természetesen a látogatók szívesen találkoznak kortárs sztárok munkáival, de az Albertina vonzerejének továbbra is leghangsúlyosabb eleme a saját gyűjteménye. Egy Richard Prince-kiállítás megrendezése nekünk jelenleg elképzelhetetlenül drága lenne a lehetőségeinkhez képest. Egyébként Erwin Wurmnak néhány éve mi is rendeztünk egy átfogó kiállítást, amit az Albertina szakemberei is dicsértek, de a hazai közönséget nem érdemes a bécsihez hasonlítani.

Mit lehet kezdeni azzal a ténnyel, hogy a Ludwig Múzeumot kevesen látogatják?

Jó néhány éve százezer fő körüli látogatónk van. Nyilván, ha lenne kifejezetten kommunikációs és marketing célokra fordítható összeg a költségvetésünkben, akkor jóval szélesebb közönséget érnénk el. Tavaly készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy a leghűségesebb látogatóink átlagéletkora huszonnyolc év, és túlnyomó többségük diplomás, ami nemzetközi összehasonlításban is biztató adat. A Ludwig Múzeum nemzetközi megítélése pedig elég jó, és a Velencei Biennálén való szereplésünk kapcsán is pozitív visszajelzéseket kapunk.

Hogyan lehetne a Ludwig Múzeum látogatottságát növelni? Régen a villamosmegállókban is voltak az intézménynek poszterei.

Ennek részben a szűkös költségvetés az oka, illetve az, hogy 2014 óta csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztül lehetett hirdetéseket vásárolni, ami egy központosított és rendkívül drága rendszert eredményezett, ami ráadásul a versenyt is kizárta. Ennek jó néhány másik intézmény is elszenvedője volt, sőt a kulturális élet egésze megsínylette ezt a szisztémát.

Akkor hogyan lehetne az emberekben a kortárs iránti vágyat felébreszteni?

Több pénzre lenne szükség a kommunikációhoz és a marketinghez, mert egy sámlit is el lehet adni, ha jól reklámozzák. Plakátra, kisfilmre és más kreatív megoldásokra lenne szükség, melyekkel hírét visszük a programunknak, és vonzóvá tesszük a közönség számára. Hiába követnek minket hetvenezren a Facebookon, az kevés. Egy kortárs kiállításra úgy lehet felhívni a figyelmet, ha azonosulási lehetőséget kínál. Ha valamiért fontos az embereknek. Arról nem is beszélve, hogy már felnőtt egy olyan művészgeneráció, amely olyan témákat dolgoz fel, melyek valóban érintik a ma emberét.

Melyek a Ludwig Múzeum tervei a jövőre nézve?

Természetesen vannak terveink, de azokról addig nem érdemes beszélni, míg nem látjuk, hogy azokat a költségvetésünkből tudjuk-e biztosítani. Bár az előző rendszerben megkaptuk a stratégiai intézményi státuszt, és a terveinket elfogadták, a forrásbővítést 2027-re ígérték.

Névjegy

Fabényi Julia művészettörténész 1996 és 2000 között a Szombathelyi Képtár igazgatója, 2000-től 2005-ig a Műcsarnok főigazgatója volt, 2007-től 2013-ig pedig a Baranya Megyei Múzeumok Igazgatóságát vezette. 2013 óta Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum igazgatója.  

Soha semmilyen bűncselekményben nem vettem részt – szögezte le az NKA volt alelnöke.