Álmos Péter: Azok, akik megfélemlítéssel irányították az intézményüket, nem méltóak arra, hogy orvoskollégák felett diszponáljanak

A Magyar Orvosi Kamara (MOK) egészen az Orbán-kormány egyik legkeményebb kritikusa volt, ma pedig a kamara korábbi vezetői irányítják az önálló Egészségügyi Minisztériumot. Köztük azok az orvosok, akik mintegy 11 éve közösen hozták létre az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű Facebook-csoportot, és akik alig négy év alatt a Magyar Orvosi Kamarát is „elfoglalták”. Legfontosabb követelésüket, a hálapénz megszüntetését is sikerült elérniük.

Az új helyzetben a kamara most visszakéri az etikai hatásköröket, a kötelező tagságot, és már több fontos reformjavaslatot is letett az asztalra, amelyekből kitűnik, hogy „az új ellenségnek” az orvosbárókat tartják. A MOK visszakapja az etikai jogköreit, újra kötelező lesz a tagság, a tárca pedig sorra veszi elő a kamarai reformjavaslatokat. Már-már az a kérdés: ki a valódi döntéshozó, a kamara vagy a tárca?

Most még a mézeshetek időszaka tart a két testület között – mondta Álmos Péter, a MOK elnöke a Népszava Szike podcastjében. A kamarai vezető szerint az elmúlt évekhez képest jelentős változás, hogy a tárca egyáltalán meghallgatja a szakmai köztestület javaslatait, de ez nem jelenti azt, hogy a kamara átvette volna a döntéshozó szerepét. A MOK feladata szerinte az, hogy „a betegágyak mellől” eljuttassa az orvosok tapasztalatait a döntéshozókhoz. A döntés viszont a kormányzat felelőssége. A kamara most gyakorlatilag naponta egyeztet a minisztériummal, de az elnök szerint a partneri viszonyuk akkor vizsgázik, amikor olyan ügyek kerülnek elő, amelyekben nem lesz egyetértés.

Éles konfliktus eddig nem még nem volt a MOK és a Hegedűs Zsolt vezette minisztérium között, mert most még a tárca felépítése, a „makroszint” kialakítása zajlik, ami alapvetően kormányzati irányítási feladat. A kamara ebben leginkább véleményez, de nem dönt, a köztestület inkább a szakmai és „mikroszinten” kap szerepet: minőségbiztosítás, protokollok, továbbképzések, orvos–orvos kommunikáció, mindennapi gyakorlat, attitűdök szabályozása. A makroszint (minisztérium, NEAK, ÁNTSZ, kórházrendszer) az állam dolga, a mikroszintet az állam tudatosan „kiszervezi” a köztestületeknek, mert onnan túl távol lenne – ezért most kevés az ütközés, de Álmos szerint később biztosan lesznek vitás ügyek is.

Beszélt arról is, hogy az egészségügy megújításához nem elegendő a vezetőket lecserélni, a működés egészét kell átalakítani. Hangsúlyozta, „nem arról van szó, hogy mindenkit vizsgálóbizottság elé kell ültetni”, hanem olyan mechanizmusokat kell kialakítani, amelyek kiszűrik a szakmailag és vezetőként alkalmatlan szereplőket.

Álmos Péter az intézményekben zajló vezetőcserékkel kapcsolatban ugyanakkor megjegyezte: azok, akik korábban megfélemlítéssel, jogellenes utasításokkal vagy a szakmai szabályok figyelmen kívül hagyásával irányították az intézményeiket nem méltóak arra, hogy orvoskollégák felett diszponáljanak”. A kamarához ma is érkeznek olyan jelzések, amelyek szerint egyes intézményekben továbbra is nyomás alá helyezik vagy fenyegetik az orvosokat. Ezeket az eseteket a MOK eljuttatja a minisztériumnak.

Álmos Péter elmondta azt is, hogy bár nincsenek sokan az "orvosbárók", a hatásuk aránytalanul nagy a rendszerben. Felmérésük szerint a válaszadók 93 százaléka találkozott azzal a jelenséggel, hogy egy-egy kolléga a tudás-, a kapcsolati vagy az eszközmonopóliumára építve saját akaratának rendeli alá egy-egy osztály működését. „Nem az a cél, hogy listát vezessünk róluk, hanem az, ne lehessen orvosbáróként működni.”

Ennek eszköze lehet, ha maguk a munkatársak is részt vesznek a vezetők értékelésében: – Nagyobb transzparencia kell az egész rendszerben – fogalmazott a kamarai elnök, aki szerint ma túl sok probléma reked meg az osztályok falai között.

Álmos Péter szerint az egészségügy egyik legnagyobb tabuja továbbra is a kapacitások reális számbavétele. Úgy véli, a jelenlegi rendszerben számos osztály csak látszólag működik, mert nincs elegendő szakorvos a biztonságos ügyeleti ellátás biztosításához. A MOK elnöke szerint

Egyes kórházak nappali vagy egynapos sebészeti ellátásra továbbra is alkalmasak lehetnek, miközben az éjszakai, nagy szakemberigényű ügyeleti feladatok a nagyobb centrumokba koncentrálódnának. A cél szerinte nem a kórházak bezárása, hanem a rendelkezésre álló orvoslétszámhoz igazodó, biztonságosan működtethető ellátórendszer kialakítása. „Az a fajta hazugság, amit eddig mantraként hajtogatott a kormányzat, hogy szó sem lehet arról, hogy osztályokat zárunk be, az káros a betegekre nézve.” Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy az átalakításoknál nemcsak szakmai, hanem közlekedési, mentési és földrajzi szempontokat is mérlegelni kell.

A köz- és magánellátás kapcsolatáról Álmos Péter úgy fogalmazott: az egészségügyi szolgálati jogviszony bevezetésekor tervezett merev szétválasztás mára a gyakorlatban megbukott. Az orvosok jelentős része ma már egyszerre dolgozik az állami és a magánellátásban, sokan részmunkaidőben mindkét rendszerben jelen vannak, ezért szerinte új szabályozásra lesz szükség. Úgy vélte, ésszerű megoldás lehetne, ha a fiatal szakorvosoknak szakvizsga után még több év állami tapasztalatot kellene szerezniük, mielőtt teljes mértékben a magánellátásba távoznának. Ennél is súlyosabb problémának nevezte azonban, hogy egyes egyetemi klinikák működésük fontos elemévé tették a magánegészségügyet.

– hívta fel a figyelmet.

A MOK felmérései alapján az állami egészségügyből távozó orvosok egyik legfontosabb indoka a kiszámíthatatlan munkakörnyezet – jelezte Álmos Péter, aki szerint nemcsak a jövőkép, a bérezés vagy a kórházak sorsának bizonytalan, hanem a váratlan átvezénylések is elriasztják az orvosokat. A jelenlegi, egyik napról a másikra elrendelt vezénylések helyett előre tervezhető, átlátható rotációs rendszert kellene kialakítani, amelyben az orvosok időben tudják, mikor, hová és mennyi időre kell menniük dolgozni. Ez egyszerre tenné kiszámíthatóbbá a betegellátást és az orvosok magánéletét is. Felidézte, hogy amikor erről külföldi kamarai vezetőkkel beszélt, magát a fogalmat is nehéz volt megmagyaráznia. „Nem is értették, mit jelent az, hogy vezénylik az orvosokat.”