Álmos Péter MOK-elnök a szegedi kuratóriumi kinevezéséről: Nem kértem, és Hegedűs Zsolt nem ígérte, hogy közbenjár értem

A túlárazott beszerzéseket is vizsgálná a Szegedi Tudományegyetem új kuratóriuma. Álmos Péter, a Magyar Orvosi Kamara elnöke – egyben az új kuratórium tagja – szerint a korábbi működés a betegellátás károsodásához vezetett, ezért teljes átvilágítást és transzparenciát ígér. Interjú.

Botrány az Országos Onkológiai Intézetnél, a kórház vezetése vizsgálat elrendelését kéri az egészségügyi minisztertől

Sajtóinformációk szerint nagyon súlyos összeférhetetlenségi ügyek, az állami és magánegészségügy közötti átláthatatlan kapcsolódások vannak már régóta a kórházban. Egy, a saját kezelésére már hárommillió forintot kifizetni kényszerült daganatos beteg nő ügyével telhetett be a pohár. Reagált a tárcavezető.

Országos Onkológiai Intézet

Megszünteti a kormány a Kásler-féle onkológiai alapítványt

A tárcavezető szerint az alapítvány működésének eredményei nem álltak arányban a ráfordított közpénzzel.

Hegedűs Zsolt - Korábbi felvétel

Kiderült, mennyit kell várni a mentőkre: a legsúlyosabb esetek tizedében 26,4 percnél is később érkezik a segítség

Ha valaki eszméletlenség, súlyos légzészavar vagy más közvetlen életveszély miatt hív mentőt, tízből egy esetben 26,4 percnél is tovább vár a segítségre. Az OMSZ mostantól havonta megmutatja, mennyi idő telik el a 112 tárcsázásától a mentő megérkezéséig – és azt is, hogy hol lehetne ebből az időből lefaragni.

Kivetített adatok az Országos Mentőszolgálat sajtóháttérbeszélgetésén

Hegedűs Zsolt is megszólalt, azt ígéri, hogy egészségügyben minden korrupciógyanús ügyet feltárnak

Az Országos Mentőszolgálat mentőautó-beszerzései miatt elrendelt nyomozásról a Népszava írt először. Az egészségügyi miniszter szerint folytatják az ágazat átvilágítását.

Hegedűs Zsolt az Országgyűlésben – korábbi felvétel

Hegedűs Zsolt megnézte a 2,2 milliárd forint közpénzből működő Kásler-féle onkológiai alapítvány budai villáját

Felmerülnek kérdések, hogyan is költöttek el 2,25 milliárd forint közpénzt.

Elszámíthatta magát a Tisza-kormány, kétséges, hogy szeptember elsejével valóban sikerül bevezetni a gyógyszeráfa-csökkentést

Még ha gyorsan el is fogadják a gyógyszeráfa csökkentéséről szóló  jogszabálytervezetet, egyáltalán nem biztos, hogy a patikák is szeptember 1-ig át tudják vezetni rendszerükön a változtatásokat. Ráadásul az sem teljesen világos, pontosan mire, mekkora gyógyszerkörre vonatkozik az áfacsökkentési szándék.

Hegedűs Zsolt: Helyenként 40 fok körüli hőmérsékletre is számítani kell a következő napokban

A tárcavezető hangsúlyozta: különös figyelmet igényelnek az idősek, a kisgyermekek, a várandós nők, a krónikus betegek és az egyedül élő szomszédok. Akár egy pohár víz vagy egy telefonhívás életet menthet.

Hegedűs Zsolt az újabb kánikula előtt bejelentette, 32 kórházból 18-ban már elkészült, háromban már működik a klíma, 11 helyen még dolgoznak

A tárcavezető szerint a magyar egészségügy beteg, de a Tisza-kormány, az újra megalakított egészségügyi tárca azon dolgozik, hogy jobb, biztonságosabb, emberibb legyen az ellátás.

Hegedűs Zsolt napirend előtt felszólal az Országgyűlés rendkívüli ülésén július 28-án

Tovább növekszik a kórházi adósságállomány, év végére elérheti a 100 milliárd forintot

Hegedűs Zsolt arra hivatkozva nem nyilatkozott, hogy nincs minden adat a birtokában.

Illusztráció.

Országos betegbiztonsági rendszer kialakítását kezdeményezi a pécsi bántalmazási ügy miatt az egészségügyi miniszter

A cél, hogy a legsúlyosabb események anonim módon rögzíthetők, elemezhetők és közzétehetők legyenek.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Újabb kórházfőigazgató-váltásról döntött Hegedűs Zsolt

Az egészségügyi miniszter szerint a cél, hogy már szeptembertől új vezetése legyen a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak.

Szeptembertől lehet új vezetése a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórháznak

Behívták epehólyagműtétre a lányt, csak ágyat nem tudtak adni neki, a Szent Imre Kórház szerint rendszerszintű okok állnak a háttérben

Egy előre tervezett epehólyagműtét körül kialakult szervezési nehézségek ismét ráirányították a figyelmet arra, mennyire megnehezíti a betegek sorsát a kórházi kapacitáshiány. A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház a Népszava kérdésére elismerte: előfordulhat olyan helyzet, amikor a sürgősségi betegek ellátása miatt egy tervezett műtétet át kell ütemezni, de a műtéten átesett betegek biztonságos elhelyezése és megfigyelése minden esetben biztosított.

Jelentősen nehezítheti a betegek helyzetét a kapacitáshiány

Női érdekvédelmi szervezetek kérik a Tisza-kormánytól, hogy vonják be őket a szívhangrendeletről szóló szakmai egyeztetésbe

„Nehezen lenne érthető, ha a szívhangrendelet kapcsán megvalósuló szakmai egyeztetésből éppen a legfőbb érintettek, a nők és képviselőik maradnának ki” – írta közös, Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszternek címzett levelében 18, a nők reproduktív egészségével és jogaival foglalkozó, páciensi, szülői és más érdekvédelmi civil szervezet és szakértő.

Kórházi vezetők leváltásáról döntött az országos kórházi főigazgató

A miskolci kórházban a gazdasági igazgatónak, míg a budapesti Bajcsy-Zsilinszky kórházban az orvosigazgatónak kell távoznia.

A Tisza-kormány eltörli a támogatott gyógyszerek ötszázalékos áfáját, kár, hogy ez inkább csak gesztus, nem valódi rendszerszintű reform

Ígéretteljesítésnek 100 százalék, költségcsökkentésnek csak jelképes a támogatott gyógyszerek 5 százalékos áfájának szeptembertől tervezett eltörlése. E lépés az érintett háztartásoknak legfeljebb havi néhány száz forint könnyebbséget jelent, míg a költségvetés bevételeit évente mintegy hétmilliárd forinttal csökkenti.

Néhány száz forinttal csökkenhet havonta egy család gyógyszerkiadása

A Fidesz influenszere elkezdte gúnyolni Kátai-Németh Vilmost, amiért vak, Magyar Péter és Hegedűs Zsolt is visszaszólt

Az egészségügyi miniszter Antoine de Saint-Exupéryt idézte.

Összesen 18 új pszichoaktív szer jelent meg az EU-ban, módosítani kell a magyar szabályozást

Az egészségügyi miniszter terjeszti elő.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt feljelentést tett a miskolci kórház és a Medcenter nevű budapesti magáncég ügyében

Az egészségügyi miniszter hűtlen kezelés gyanújával fordult a hatóságokhoz a több évtizedes ügyben. Egy orvostudományi portál szerint akár 14,5 milliárd forintos lehet az okozott kár.

Korábbi felvétel

Megjelent a kormányhatározat: Hegedűs Zsoltnak augusztus 15-ig kell kidolgoznia javaslatát a várólisták csökkentésére

Az egészségügyi miniszter feladata, hogy előterjesztése térjen ki a járó- és fekvőbeteg-szakellátás kapacitásbővítésére.

Korábbi felvétel

Leszerelték a kórházi arcfelismerő kamerákat – Hegedűs Zsolt vizsgálatot indít a négymilliárdos beszerzés miatt

Itt a vége, kikapcsolták az arcfelismerő rendszereket a magyarországi kórházakban

Mától a dolgozók be- és kiléptetésekor a kamerák nem funkcionálnak, azok kizárólag biztonsági térfigyelésre és eseményfigyelésre használhatók – közölte Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Hegedűs Zsolt a Szent István Kórházban 2026. július 2-án

Álmos Péter: Azok, akik megfélemlítéssel irányították az intézményüket, nem méltóak arra, hogy orvoskollégák felett diszponáljanak

A Magyar Orvosi Kamara most gyakorlatilag naponta egyeztet az Egészségügyi Minisztériummal, de partneri viszonyuk akkor vizsgázik, amikor olyan ügyek kerülnek elő, amelyekben nem lesz egyetértés - mondta a Népszavának Álmos Péter,  a MOK elnöke. Videóinterjú.

Már látszik, milyen minisztériumot épít Hegedűs Zsolt

A hétvégén az egészségügy tárca négy helyettes államtitkárát is megnevezték. A kinevezésük önmagában talán nem tűnik látványos politikai hírnek, de sokat elárul arról, hogy Hegedűs Zsolt miniszter milyen szervezeti struktúrát épít. 

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt: A sürgősségi osztályok betegforgalmát is befolyásolja a hőség, aki teheti, vigyen magával vizet

Az egészségügyi miniszter kiemelte, hogy a váróhelyiségek klimatizálása nem mindig tud lépést tartani a külső meleggel.

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter

Hegedűs Zsolt felelős döntésre kér mindenkit, aki tömegrendezvényen akar részt venni mostanában

A közösségi események fontosak, de az egészség és az élet védelme az első - jelezte a tárcavezető.

Korábbi felvétel

Megjavították a hűtési rendszert az Országos Onkológiai Intézetben

Erről Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter számolt be a Facebook-oldalán.

Magyar Péter élő adásban mászott fel az Uzsoki Utcai Kórház tetejére egy tűzlétrán

Megmutatta a vadiúj folyadékhűtőt.

Nagy erőkkel vonult ki a rendőrség a Semmelweis Egyetem központi épületéhez

Nem tudni, milyen ügyben járnak el.

Folyamatban lévő büntetőeljárás miatt razziázott a Semmelweis Egyetemen a KR NNI

Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter nagyjából a razzia indításával egy időben jelezte, hogy a Magyar Péter által bejelentett Tisztítótűz művelet az egészségügyben is „folyamatos” lesz.

  • Belföld
  • Gazdaság
  • Külföld
  • Vélemény
  • Kultúra
  • Népszava-videó
  • Fotógaléria
  • Szép Szó
  • Visszhang
  • Nyitott mondat
  • Reflektor
  • Bűnügy-baleset
  • Sport
  • Mozaik
  • Napi Visszhang