A tegnapi parlamenti ülés talán legmeglepőbb jelenete volt, hogy miután a mi hazánkos Novák Előd kérdésére adott válasz közben Magyar Péter a fideszes Hegedűs Barbarához kezdett beszélni egy teljesen más témában, Forsthoffer Ágnes házelnök figyelmeztetés után megvonta a szót a miniszterelnöktől, amit ő sérelmezett és később kioktatta saját párttársát a házszabályból.
A jelenetre gyorsan felkapta a fejét a nyilvánosság és a politikai elemzők is, Török Gábor például arra jutott, hogy bár elméletileg nem kizárható az odamondogatás megrendezettsége, „látva a miniszterelnök reakcióját, meghallgatva a későbbi kioktató üzenetét az ülésvezetés számára, sokkal inkább tűnik úgy, hogy itt bizony az első komoly tiszás nyilvános konfliktust láthattuk, amely ráadásul a legsebezhetőbbnek látszó pontján támadta meg a kormányfőt: az eddigi miniszterelnökökhöz képest szokatlan politikai stílusát, folyamatos parlamenti (túl)szereplését állítva középpontba.”
A 444 kérdésére pedig Melléthei-Barna Márton, a Tisza párt frakcióvezetőhelyettese (és Magyar Péter sógora) arról beszélt, hogy a házelnöknek vagy a levezető elnöknek van szabadsága, amit tiszteletben kell tartani, de „jogászi véleménye szerint" a házszabályban nincs olyan lehetőség, hogy a tárgytól eltérés miatt megvonják valakitől a szót, az országgyűlési törvény értelmében a képviselőktől lehet megvonni a szót, a minisztertől és a miniszterelnöktől nem. Politikai szempontból Bujdosó Andrea frakcióvezető úgy értékelt, hogy ami történt, az a parlamenti munka része, nem gondolja, hogy fontos eleme a működésnek, máskor is volt már olyan, hogy akár képviselő, akár kormánytag megkérdőjelezte a házelnök döntését.
Magyar Péter mindenesetre feltehetően a találgatásoknak elejét véve posztolt a Facebookon egy szelfit Forsthoffer Ágnessel, a következő kísérőszöveg mellett: „Az ülés előtt beugrottam egy életmentő kávéra az Országgyűlés elnökéhez. Egységben az erő. Nekünk van a legjobb parlamenti elnökünk! Mindent köszönünk Ági!” (Török Gábor perceken belül posztolta a screenshotot azzal, hogy „eljutott.”)
A szelfit csakhamar a házelnök is megosztotta és azt írta: „A tegnapi ülésnap margójára: Két határozott ember nézete különbözhet, de ettől nem gyengébbek együtt, hanem hitelesebbek!”
Gulyás Gergely szerint a Fidesz is hazahozta volna az EU-s pénzeket, Forsthoffer Ágnes elvette a szót Magyar Pétertől Magyar Péter nehezményezte, hogy Forsthoffer Ágnes elvette tőle a szót a ParlamentbenMelléthei-Barna Márton szerint Magyar Péternek volt igaza, Forsthoffer Ágnes nem vonhatta volna meg a szót a miniszterelnöktől
