Parlament;Országgyűlés;házelnök;házbizottság;Magyar Péter;Tisza Párt;Forsthoffer Ágnes;Tisza-frakció;Melléthei-Barna Márton;

Melléthei-Barna Márton - Korábbi felvétel

Melléthei-Barna Márton szerint Magyar Péternek volt igaza, Forsthoffer Ágnes nem vonhatta volna meg a szót a miniszterelnöktől

A Tisza frakcióvezető-helyettese elmondta, hogy a házbizottság ülésén tárgyalják majd az esetet.

A házbizottság ülésén tisztázzák majd azt a hétfői esetet, amikor Forsthoffer Ágnes házelnök egy interpellációra adott válasz közben megvonta a szót Magyar Péter miniszterelnöktől – mondta Melléthei-Barna Márton egy keddi sajtótájékoztatón.

A 24.hu tudósítása szerint a Tisza frakcióvezető-helyettese kifejtette: tiszteletben kell tartani, hogy az ülést vezető elnöknek nagyfokú szabadsága van az ülés vezetésében, ugyanakkor jogászi véleménye szerint ebben az ügyben a miniszterelnöknek van igaza. A házszabályban nincs lehetőség, hogy a tárgytól való eltérés miatt elvegyék a szót, az országgyűlésről szóló törvénynek van olyan rendelkezése, amely általánosságban a képviselőtől tudja megvonni a szót, a minisztertől, miniszterelnöktől nem – tette hozzá.

Melléthei-Barna a sajtótájékoztatón elmondta azt is, hogy a Tisza-frakcióban érdemi vita volt az országgyűlési képviselői mandátum hosszának maximálását illetően, és az az egyértelmű többségi álláspont alakult ki, hogy a képviselői ciklusok számát korlátozni szükséges, ezzel lehet ugyanis kikényszeríteni a politikai megújulást. Hogy a 12 vagy a 8 éves korlátozást támogatják-e, azt technikai kérdésnek nevezte. Jelezte, a javaslatról jelenleg társadalmi egyeztetés zajlik, várják a végső álláspontot, a kormány előterjesztését az ügyben, de azt valószínűsítette, hogy ez a rendelkezés bele fog kerülni az alaptörvény módosításáról szóló előterjesztésbe.

Mint arról lapunk is beszámolt, a hétfői parlamenti vita talán legmeglepőbb fordulata egy kisebb nézeteltérés volt Forsthoffer Ágnes és Magyar Péter között, ami abból adódott, hogy a házelnök egy alkalommal megvonta a szót a miniszterelnöktől, amit ő nehezményezett, és ezt nem is tartotta magában, ugyanis később elkezdett a házszabályról magyarázni.

Lánczi Tamás végkielégítést nem kap, viszont vagyonnyilatkozatot kell tennie.