A magyar közbeszerzési rendszer ma nem leszorítja, hanem felhajtja az árakat: a túlárazás nem alkalmi hiba, hanem a rendszer lényege – állapítja meg az Integritás Hatóság integritásjelentése, amely szerint az építkezések és az energiabeszerzések vannak a leginkább túlárazva. A dokumentum kitér a központi beszerző szervek visszásságaira, beleértve a Nemzeti Kommunikációs Hivatal keretszerződéseit. A több mint 300 oldalas jelentés arra is rámutat, hogy a magyar közbeszerzési rendszer ma már nem képes betölteni az alapvető célját, ezért átfogó reformra szorul.
Az Integritás Hatóság lapunkhoz is eljuttatott közleménye szerint a 2025-ös évről szóló összefoglaló jelentés kiemeli, hogy a verseny sok helyen csak színjáték: összeszokott cégek pályáznak ugyanazokon a tendereken, jellemzően ugyanabban a szereposztásban, és visszatérően ugyanazok a szereplők nyernek.
Eközben a legnagyobb állami beszerzők – amelyek öt év alatt több mint 3700 milliárd forintnyi közbeszerzést bonyolítottak – a Hatóság egyeztetési kezdeményezéseire érdemben nem reagáltak.
A beszámoló kiemeli, hogy a túlárazás azért is rendszerszintű, mert a pályázók árait egy „becsült értékhez” mérik, de a szabályok nem követelik meg, hogy ez valódi piaci összehasonlításon alapuljon. A korábbi szerződések árát referenciapontként használják az eljárásokban, ami konzerválja a magas árszintet, és azt eredményezi, hogy a magyar állam a piaci szintnél jellemzően többet fizet az adott szolgáltatásokért. Az elemzés alapján
a túlárazás az elmúlt években az építési beruházásoknál volt a legnagyobb, és – meglepő módon – a második helyen a kőolajtermékek és az energiaforrások álltak, vagyis a túlárazás az állam egyik legnagyobb kiadási tételét, az energiabeszerzéseket is érdemben érinti.
A 10 milliárd forint feletti építési beruházásoknál a jelentés nagyon magas korrupciós kockázatot azonosít, kimondva, hogy kevés szereplő, a kiírók és a nyertesek között pedig tartós összejátszás valószínűsíthető.
A jelentés szerint a verseny kiiktatására kifinomult módszerek működnek:
a kiíró indokolatlanul összevon több beszerzést, hogy csak a nagy cégek tudjanak pályázni, vagy épp szétdarabolja azt, hogy ne kelljen nyílt pályázatot tartani;
irreleváns műszaki feltételeket szab;
vagy úgy állítja össze a feltételeket, hogy azoknak csak egyetlen pályázó feleljen meg.
A számok ezt alátámasztják, a közlemény szerint az egyajánlatos – vagyis verseny nélkül lezárt – eljárások aránya egy átmeneti csökkenés után 2025-ben ismét emelkedett, 19,6 százalékra. A teljes közbeszerzési állomány 3 százaléka (309,5 milliárd forint) mögött átláthatatlan, magántőkealapokhoz köthető tulajdonosi kör áll, és ez az összeg évről évre nő.
Transparency International: Minden becslésnél több, 2645 milliárd forint közpénzt rejtettek el magántőkealapokban MagyarországonAz Integritás Hatóság hangsúlyozza, hogy a legnagyobb állami beszerzések egy része egyszerűen nem látható a nyilvánosság számára. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) legnagyobb tételei – a közszféra energiaellátása, gépjárművei, bútorai, utazásszervezése – meg sem jelennek a nyilvános közbeszerzési felületen, ami a jelentés szerint sérti a nyilvánosságra vonatkozó jogszabályi előírást. Az érintett szerződések becsült értéke energia nélkül is meghaladja az 500 milliárd forintot, energiával együtt akár ennek négy-ötszöröse is lehet.
A kormányzati kommunikációs piac – folytatódik a közlemény – szinte teljesen bezárult: az állami szervek reklámra, médiatervezésre, rendezvényre lényegében csak a Nemzeti Kommunikációs Hivatalon (NKOH) keresztül szerződhetnek, amelynek legnagyobb szerződései egyetlen céggel köttettek.
Az elemzés készítése során az Integritás Hatóság a feltárt kockázatok miatt egyeztetéseket javasolt az olyan, együttesen 2020 és 2025 között több mint 3700 milliárd forintnyi közbeszerzést bonyolító központi beszerző szervezeteknek, mint az NKOH, a DKÜ vagy a KEF, de a tervezett találkozók rendre elmaradtak.
Az Integritás Hatóság kiemeli, hogy a magyar közbeszerzési rendszerben jelenlévő magas piaci koncentráció az elmúlt évben további növekvő trendet mutat. A központosítás egyik fő előnye a nagy tétel/alacsony ár logika érvényesülése lenne, de a valóságban ennek ellentéte történik: csökken a verseny, nő a túlárazás kockázata, kiszorulnak a kisebb piaci szereplők.
Az éves értékelő integritásjelentés tanúsága szerint a hazai közbeszerzési rendszer mára már véletlenszerűen tudja csak biztosítani az alapvető céljait, vagyis a versenyen keresztül az árak leszorítását és a minőség emelését. A közérdek érvényesítése érdekében ezért különösen fontos, hogy a Hatóság a független működés keretében következetesen, szakmai alapokon és adatokkal alátámasztva értékelje a közbeszerzési rendszer működését, feltárja annak hibáit, és megfogalmazza korrekciós javaslatait a döntéshozók számára – hangsúlyozta Biró Ferenc Pál, az Integritás Hatóság elnöke.
Biró Ferenc: Brüsszelben tisztában vannak azzal, hogy ez koncepciós ügy, magamtól nem állok fel
