Áder János volt köztársasági elnök felszólította Magyar Péter miniszterelnököt, hogy az őt törvénysértéssel vádoló kijelentései miatt legkésőbb jövő hétfőig tegye közzé az elmondottakat alátámasztó bizonyítékait, vagy kérjen bocsánatot. Áder közleményt adott ki követeléséről, de annak elmaradása esetére egyelőre nem helyezett kilátásba semmit.
A volt államfő a közmédia podcastjának csütörtök reggel közzétett epizódjában alkotmányellenesnek nevezte Sulyok Tamás és a többi közjogi méltóság tervezett elmozdítását. Azt mondta, a Tisza-kormány által sorolt ügyek, miszerint Sulyok Tamás nem szólalt meg az úgynevezett Szőlő utcai gyermekvédelmi ügyben, valamint Orbán Viktor 2024. március 15-én elhangzott poloskázó beszédével kapcsolatban, nem szolgáltatnak elegendő indokot a leváltásához. Áder János szerint alkotmányos puccsnak, közjogi szőnyegbombázásnak, hideg polgárháború kezdetének vagy egy orwelli világ megérkezésének is nevezhető a jelenlegi államfő eltávolítását övező helyzet.
Magyar Péter: Áder János szavai hiteltelenek, nevetségesek és senkit sem érdekelnekÁder János: Alkotmányellenes Sulyok Tamás tervezett elmozdításaA Népszava is beszámolt arról, hogy a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón Magyar Péter Áder János orwellezésére, puccsozására a kormányfő úgy reagált, érti, hogy a volt köztársasági elnök sértődött, amiért a kekvák megszüntetésével az ő Kék Bolygó nevű pénzszivattyújának is vége szakad. Szavai hiteltelenek, nevetségesek és senkit nem érdekelnek – jelentette ki a kormányfő. Az MTI szerint Magyar Péter arról is beszélt, hogy a volz köztársasági elnök elesik egy nagy bevételtől, ő is meg a sameszai is. továbbá a Kék Bolygó Alapítványból évek óta lapátolták ki a közpénzt, miközben a volt államfő hatmilliós havi juttatásban részesül, felújították villáját, sofőr és komornyik jár neki.
Két év alatt 700 millió forintot költött a magyar állam a volt köztársasági elnökök juttatásairaKét év alatt összesen 780 millió forint ment el Schmitt Pál, Áder János és Novák Katalin juttatásairaMég három hónap sem telt el az évből, de Sulyok, Áder, Kövér és Novák már kiosztott 112 milliót
