Trump megalázó poszttal támadta Melonit, a NATO-csúcson robbanhat a feszültség

Donald Trump amerikai elnök új szintre emelte a Giorgia Meloni olasz miniszterelnök elleni nyilvános támadásait. Saját közösségi platformján, a Truth Socialön olyan képet osztott meg, amelyen együtt látható az olasz kormányfővel, a felirata pedig mindössze ennyi volt: „Restraining order needed”, vagyis: távoltartási végzés kellene.

A bejegyzés egyszerre volt személyeskedő gúny és diplomáciai üzenet: Washington a színfalak mögötti elégedetlenséget immár a nyilvánosság előtt is politikai fegyverként használja.

Az olasz jobboldali kormányfő ideológiai és politikai értelemben is közelebb állt a Fehér Ház új irányvonalához, mint a legtöbb nyugat-európai vezető, és korábban abban reménykedhetett, hogy közvetítő szerepet tölthet be Washington és az európai fővárosok között. Ez az imázs néhány hét alatt omlott össze.

A mostani nyílt konfliktus előzménye a G7-csúcs utáni vita volt. Trump azt állította, Meloni közös fotóért könyörgött neki, az olasz miniszterelnök azonban élesen visszautasította az elhangzottakat, és közölte: sem ő, sem Olaszország nem kényszerül arra, hogy bármiért könyörögjön. A személyesnek látszó sértődés mögött sokkal komolyabb külpolitikai törésvonal húzódik. A Fehér Ház Meloni szemére veti, hogy Olaszország nem állt kellő határozottsággal Washington mellé az Irán elleni amerikai műveletek idején.

Olaszország a NATO egyik alapító tagja, földrajzi helyzete miatt pedig az Egyesült Államok földközi-tengeri, észak-afrikai és közel-keleti jelenlétének egyik legfontosabb hátországa. A szicíliai Sigonella a térség egyik kulcstámaszpontja, Aviano pedig az amerikai légierő európai infrastruktúrájának meghatározó eleme. Feltevések szerint Olaszországban amerikai nukleáris fegyvereket is tárolnak, ami tovább növeli Róma stratégiai súlyát. Trump szemében ezért az olasz óvatosság nem egyszerű diplomáciai finomkodás, hanem szövetségesi hűtlenség. Az amerikai elnök az utóbbi napokban ismét azt hangoztatja, hogy az Egyesült Államok és a NATO viszonya egyoldalúvá vált, mert Washington aránytalanul nagy terhet visel, miközben az európai partnerek nem támogatják kellő mértékben az amerikai katonai lépéseket. Ebben a környezetben Meloni különösen kényelmetlen célpont: jobboldali szövetségesként elvileg Trump természetes partnere lenne, mégis ő lett az egyik látványos példa arra, hogy Európa nem hajlandó automatikusan követni az amerikai stratégiai döntéseket.

A feszültség első számú neuralgikus pontja a védelmi kiadások kérdése. Trump azt várja az európai szövetségesektől, hogy 2035-ig a GDP öt százalékára emeljék a védelmi és védelemhez kapcsolódó ráfordításaikat. Meloni kezdetben támogatóan beszélt erről, ám az olasz költségvetési számok jóval kevésbé meggyőzőek Washington számára. Róma szerint a védelmi és biztonsági kiadások idén már a GDP 2,8 százalékát közelítik, csakhogy ebben nem kizárólag hagyományos katonai tételek szerepelnek.

Az olasz kormány a tágabb biztonsági szektort is beszámítja: kiberbiztonsági beruházásokat, vegyi védelmi képességeket, katonai egészségügyi fejlesztéseket és kettős felhasználású infrastruktúrát. A Fehér Ház számára ez kreatív könyvelésnek tűnik, nem valódi fegyverkezési fordulatnak. 

A második törésvonal az olaszországi amerikai bázisok használata. Olaszország stratégiai jelentősége felbecsülhetetlen a NATO számára: az országban mintegy százhúsz amerikai katonai létesítmény működik, köztük a szicíliai Sigonella és az észak-olaszországi Aviano. Ezek a támaszpontok kulcsszerepet játszanak a földközi-tengeri térség, Észak-Afrika és a Közel-Kelet felé irányuló amerikai műveletekben. Éppen ezért vált robbanásveszélyessé a vita arról, mire adott engedélyt Róma az iráni konfliktus idején.

Mark Rutte NATO-főtitkár korábban azt állította, hogy több száz amerikai repülőgép szállt fel olaszországi bázisokról az amerikai-izraeli műveletek támogatására. Az olasz kormány ezt félrevezetőnek nevezte, és azt hangsúlyozta, hogy csak technikai, logisztikai és nem harci jellegű tevékenységeket engedélyezett. A különbség nem puszta jogászkodás. Ha az olasz területet közvetlen támadó műveletekhez használták volna, az belpolitikai vihart és alkotmányos vitát is kiválthatott volna Rómában.

A harmadik vitapont Ukrajna támogatása. A NATO ankarai csúcsán a tagállamok várhatóan újabb, több tízmilliárd eurós katonai és kiképzési vállalásokról tárgyalnak, miközben az Egyesült Államok a korábbinál kevesebb közvetlen pénzügyi terhet akar viselni. Olaszország hivatalosan továbbra is kiáll Ukrajna mellett, de a háttérben egyre óvatosabb. A háborús fáradtság, az infláció, a társadalmi elégedetlenség és a radikális jobboldali riválisok nyomása miatt Meloni nem engedheti meg magának, hogy korlátlanul nyissa ki a pénztárcát Kijev számára.

Így lett a Trump-Meloni-viszony válsága több egy sértett elnök és egy megsértett miniszterelnök vitájánál. A történet arról szól, hogy a NATO európai tagállamai meddig hajlandók követni az amerikai stratégiai prioritásokat, amikor azok a hazai költségvetési, jogi és politikai realitásokkal ütköznek. Olaszország esete azért különösen érzékeny, mert Róma egyszerre nélkülözhetetlen katonai partner és gazdaságilag sebezhető európai állam.