A teljes kínai iparpolitikával versenyeznek az európai gyártók, kár, hogy egyelőre nem túl sok sikerrel

Egyes becslések szerint naponta 500 ipari munkahely szűnik meg Európában azért, mert a kínai ipar túlzott kapacitással pörög és a termékeit az európai piacra önti. A kereskedelmi deficit Kína és az EU között idén eléri a napi egymilliárd eurót. Az Európai Bizottság ígérete szerint fel fognak lépni ezzel szemben, csakhogy közel sincs egység abban, hogyan kellene használni a létező kereskedelempolitikai eszközöket vagy mennyiben lenne szükség új eszközökre. 

Az erősebb uniós válasz kérdésében még csak a tapogatódzás szintjén tartunk: a júniusi EU-csúcson a tagállamok vezetői, köztük Magyar Péter, Magyarország új miniszterelnöke, zárt ajtók mögött egyeztettek a témáról. Viszont már a kérdés is annyira kényes, hogy a napirendi pont a „globális kereskedelmi egyensúlytalanságok” címet viselte, hogy Kína nevének említését is el akarták kerülni. Bár kevés részlet szivárgott ki a tárgyalásról, egy vezető uniós diplomata a Népszavának azt mondta, hogy a probléma természetéről hasonlóan gondolkoznak a tagállamok.

Egyes tagállamok, köztük Franciaország hagyományosan erélyesebb reakciókat szeretne, míg mások, például Németország régóta aggódik, hogy milyen válaszreakciók jöhetnek majd Pekingtől, amik aztán ezen országok exportjára is kedvezőtlenül hatna.

A kínai ipar túl nagy kapacitásáról már évek óta beszélnek, és a probléma évről évre nagyobb kihívást jelent. Grzegorz Stec a Népszavának úgy magyarázta, hogy a probléma azért egyre égetőbb, mert az értéklánc egyre magasabb szintjein érkezik a verseny Kína felől. Ráadásul a cégek ottani támogatása messze van attól, amit például a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) szabályai alapján engedélyezne.

Stec szerint rendszerszintű problémáról beszélhetünk. Amikor ugyanis a kínai központi kormányzat megjelöl egy területet és szektort, mint ami kiemelt fontosságú, és ott kitűznek egy elérendő technológiai célt (ilyen volt például az elektromos autógyártás felfuttatása), utána a tartományoké a szerep. Vagyis Kína különböző régiói a maguk módján próbálják kitermelni a saját sikeres cégeiket, ezeket különböző módokon támogatják, amiből a végére lesz néhány valóban sikeres cég. „A tartományok olyan befektetéseket hoznak létre, amelyek gazdaságilag nem feltétlenül értelmesek. Túlberuházás van, rengeteg pénz elvész” – mondta a Kína-szakértő.

Az elektromos autók esetében már látszik, hogy hatalmas arányban érkezik a keleti import, miközben az európaiak egyre kevesebb terméket tudnak ott eladni. Az EU válasza erre egy hosszú és részletekbe menő vizsgálat volt, aminek a végén az EU egy bizonyos magasabb vámot állapított meg a kínai behozatallal szemben, amely a tiltott állami támogatást célzott kompenzálni. Stec ugyanakkor arra figyelmeztet, arra nincs az Európai Bizottságnak kapacitása, hogy minden egyes piactorzító lépésre így válaszoljon, hiszen rendszerszintű a probléma. Arról nem is beszélve, hogy 

A kelet-ázsiai óriással kapcsolatos problémák némelyikére eddig csak rövid távú válasz érkezett: július 1-től három eurós kezelési díjat számolnak föl a kisméretű csomagokra termékfajtánként, ezeket jellemzően a TEMU, Shein vagy Alibaba kínai portálokon rendelik a vevők. Ez a díj viszont nem az ipari kapacitás kérdését rendezi. A jelenleg beözönlő termékmennyiség (2025-ben 5,8 milliárd csomag) kezelése lényegében lehetetlen: nincs módszer annak ellenőrzésére, hogy ezek mennyire felelnek meg uniós szabványoknak, mennyi illegális termék érkezne be. Stec szerint csakis egy mesterséges intelligencia alapú rendszer tudná a jövőben ezt ellenőrizni és a megfelelő adóztatást elérni.

Az ipari kapacitás problémájára több irányban is tesz lépéseket az EU, igaz, az Európai Bizottság javaslatait a tagállamoknak és az Európai Parlamentnek is véglegesítenie kell. Az egyik irány az ipari gyorsítást szolgáló szabályok (Industrial Accelerator Act). Ebben az EU-n belüli közbeszerzések és uniós pénzt felhasználó projektek esetében elvárnák, hogy bizonyos arányban a beszállítók európaiak legyenek. Ez alól csak akkor lehetne kitérni főszabály szerint, ha az árkülönbözet elér egy bizonyos határt. Stec szerint viszont lehet, hogy például a szélerőművek bizonyos elemeinél éppen a kínai iparpolitika miatt már sokkal olcsóbbak az onnan származó termékek, így kérdés, ez milyen eredményt hozna.

A kínai cégek európai befektetéseinél pedig egy másik úton azt akarja elérni az EU, hogy előírás legyen a magasabb hozzáadott értékű szektorok EU-ban tartása. Éppen azt akarják a jövőben kikerülni, amire az Orbán-kormány (igaz, nem egyedül Európában) alatt létrejött beruházásai alapultak: Kínából behozott termékeket itt szereltek össze, helyi beszállítók nélkül, amivel alig járultak hozzá a helyi gazdasághoz. Stec hangsúlyozza, hogy 

Ám bármit is lép végül az EU – remélhetőleg az októberi EU-csúcson már lesznek kézzelfogható döntések, legalább az irányokról –, a kérdés nem az, hogy lesz-e pekingi reakció, hanem hogy milyen. Stec szerint szükség lehet egy olyan mechanizmusra, amivel a hátrányba kerülő országokat a többiek kisegítik. Ha ugyanis Kína például válaszlépésként bizonyos mezőgazdasági árukat korlátozna, az csak egyes országoknak fájna igazán.

Peking ugyanakkor főleg azt akarja elérni az EU-val szemben, hogy lassítsa vagy megállítsa a Kína ellenes fellépéseket és az uniós piacokat előlük elzáró korlátozásokat – magyarázta Stec. A Kommunista Párt vezetői úgy érzik, az idő az ő oldalukon áll. „Peking egyrészt aggódik az európai reakciók miatt, de nem igazán hiszik, hogy Európa végig fogja vinni az intézkedéseket. Úgy gondolják, nincs meg a kellő egység és fájdalomtűrés, hogy föllépjenek Kínával szemben” – mondta a szakértő.