Fipresci-díjat kapott a magyar közreműködéssel készült film Karlovy Varyban, egy családi horror kellemes meglepetést okozott

Karlovy Vary filmfesztiválja kitett magáért a kettős évfordulón: annyi világsztárt sikerült összecsődíteni, hogy azt még más A kategóriás fesztiválok is megirigyelték volna. De nem csak a nemzetközi csillagok jelenléte volt kiemelkedő, a filmfesztivál megtöltötte a város fiatalokkal, akik mulattak is szilajul, és bár a rendőrök figyelték a rendet, ebbe belefért, hogy néhány tini egyik kezében töménnyel, a másikban pedig a kísérővel bulizott az utcán. A glamour miatt érkező rengeteg befolyásos helyi vendég mellett persze a mozi professzionális szerelmesei és rajongói képezik a vendégsereg gerincét, az évfordulóra pedig meg is mozdult mindenki, amit a külföldi tudósítói gárda abból vett észre, hogy ez volt az első év, hogy nem jutott nekünk belépő se a nyitó, se a záró gálára. Az egyik éppen pihenő sofőrrel elbeszélgetve pedig megtudtuk, hogy naponta 350 kilométert autózgatnak a belvárosban a fontos vendégekkel ide-oda a szocreál Thermal Hotel – amely fő helyszínként körül van véve szórakozóhelyekkel, így aztán arrafelé nincs alvás hajnalig – és a patinás Grand Hotel Pupp között.

Amúgy minden vetítés tele volt, nemcsak azért, mert minden belépőt értékesítenek, hanem mert azok a helyek is betelnek, akiknek a tulajdonosai nem jönnek el. Öt perccel a kezdés előtt jön a gong és onnantól kezdve minden üres ülés, aki kapja, marja alapon elfoglalható – láttunk olyan embert, aki két soron keresztüli hasugrással vette magát oda a kiszemelt székhez. A lelkesedés pedig érthető, hiszen a fesztivál vége felé is volt kivel kéznyújtásnyira bulizni, hiszen jött Kevin Bacon és a családja egy jó kis horrorparódiával (Familiy Movie), Jeffrey Wright, hogy átvegye a fesztiváligazgató különdíját, illetve Juliette Binoche, aki alanyi jogon élete immár sokadik életműdíját kapta, pedig hol van még a pályája vége, az egyik legaktívabb európai színésznő. És még mindig élénken él az agyunkban, hogy nemrég itt járt Jessie Eisenberg, Dustin Hoffman, Robert Richardson, Maggie Gyllenhaal és Harvey Keitel. Kíváncsiak lennénk, mennyibe került ez a sztárparádé, nyilván nem csak az állami támogatásból oldották meg a cseh szervezők.

Térjünk vissza a Bacon családhoz! A Family Movie olyan filmnek nézett ki, amelytől azért lehetett egy kicsit tartani. Kevin Bacon, Kyra Sedgwick és két gyermekük, Sosie és Travis a Covid alatt kitalálta, hogy „összedobnak” valamit”. Aztán jött az ötlet: alakítsanak egy családot, amelyben apa a világ legrosszabb filmjének rendezője, anya és a lány színész, a metálzenész fiú pedig afféle mindenes. Forgatják közösen a következő nagy művet, de hirtelen minden összejön. A lány főszerepet kap egy nagy tévésorozatban, az emberek pedig egyre kezdenek hullani – mert valaki a famíliában sorozatgyilkos – a film finanszírozása pedig csődközeli állapotban van. Van itt még sok minden, de amit kötelezően elvárhat az ember egy ilyen híres családtól, hogy odamondanak a showbiznek és kap itt mindenki mindent. Még a filmkritikusok sem maradnak ki az eseményekből. Azt, hogy ennek az egésznek van van füle és farka, azt Dan Beers forgatókönyvírónak köszönhetjük, aki remek dinamikát adott a produkciónak: ahogy Kevin Bacon elmesélte, külön meginterjúvolta őt és a feleségét a gyerekekről, a gyerekeket meg róluk, fogalmuk sem volt, ki mit mondott.

Jeffrey Wright Jean-Michel Basquiatot alakította az 1996-os A graffiti királya című alkotásban, amely egyben a fesztivál zárófilmje is volt. Basquiat életének megünneplése kulcsfontosságú – mondta a sztár a film vetítése előtt. Ahogy fogalmazott a művész sok mindent képviselt. De legfőképpen a szabadság erejét, a kreativitás erejét, azt az erőt, hogy valaki őszintén önmaga lehessen, és ezt kifejezhesse. – Amerikai művész, aki szerintem az Amerika által áhított lényeget fejezi ki – és ez a szabadság jelképe, az igazi szabadságé, nem a felszínes szabadságé, nem a képmutató szabadságé, hanem annak a szabadságának, hogy rájöjj, ki is vagy valójában, bárki is legyél.

Arra utalva, hogy Basquiat bevándorlók fia volt, Wright így folytatta: – A története nem volt annyira ismert a film bemutatását megelőzően, ezért nagyon örülök, hogy szerepet játszhattam abban, hogy munkásságát és életének egy részét szélesebb közönség elé tárhassuk. A film idehozása egy másik erőről is tanúskodik, amely manapság annyira szükséges: a történetmesélés erejéről. Ez olyasmi, mint az a valódi szabadság eszméje, amelyet ma már természetesnek veszünk. Basquiat az embereket a világ minden tájáról arra hívja, hogy olyan módon kapcsolódjanak az ő emberségéhez, amely összeköt minket. Minél inkább úgy gondolom, hogy megtalálhatjuk azokat a lehetőségeket, amelyek révén közös pontokat találhatunk, és együtt kifejezhetjük közös emberségünket, annál inkább meg kell ragadnunk őket. És ehhez nincs jobb eszköz, mint a film – fejtegette a Golden Globe-díjas amerikai színész. Azzal zárta gondolatait: – Az, hogy együtt fejezzük ki emberségünket, és ünnepeljük a szabadság eszméjét… ma már nemcsak Amerikában, hanem az egész világon szükséges.

A fesztivál fődíját, a Kristály Glóbuszt – amelyik mellé huszonötezer dollárral is jár – nagy meglepetésre az Aung Phyoe írta és rendezte Fruit Gathering című film nyerte, amely a zsűri indoklása szerint magával ragadó ritmusban ingadozik a gyengédség és a keménység között, miközben azt vizsgálja, hogyan élnek túl a nők egy olyan országban, ahol a nők közötti intimitás és szerelem továbbra is társadalmilag elfogadhatatlan. Nem tudok vitázni az indoklással, sőt, el is kell fogadni, csak éppenséggel nem szoktak „legjobb” filmek lenni manapság az ilyen keményvonalas művészi alkotások. De, hát ott van az üzenet: két fiatal nő szemszögéből nézzük a jelenkor Mianmarját, ahol az élet meglehetősen nyomasztó. Jangonban egy textilgyárban dolgoznak, ahol kimerítő munkával, társadalmi elnyomással és gazdasági bizonytalansággal kell szembenézniük, de kialakul köztük egy emberi kapocs, amely mindennél erősebb lesz.

Akit viszont mindenki várt a fődíjra, az a The Guest című dráma volt. Alkotója, Mads Mengel lett a legjobb rendező, a film pedig elnyerte a zsűri különdíját is, mely tizenötezer dollárral jár. A mű olyan témáról beszél, amelyről nem nagyon szeretünk társadalmi diskurzust, de mindenképpen szükséges lenne. Az alapvető kérdés: mi van akkor, ha egy közeli hozzátartozónk pszichés beteg, ráadásul pont az édesanyánk. A kitűnő Tryne Dyrholm alakítja Vibekét, Karl anyját – utóbbi feleségével, Emilie-vel épp a frissen született gyermekük névadójának rendeznek egy szállodában ünnepséget. A pánik akkor éri Karlt, amikor beállít Vibeke. De hát mi baj van vele? Kedves, önfeláldozó személyiség,– de aztán elkezdenek jönni a betegségek és egy helyzet, amikor kivédhetetlenül igent mond az alkoholra. Dírholm alakítása színészi mesterkurzus, ő tartja folyamatos szinten az alkotást és ezért el lehet nézni a mű hibáit is: például, hogy a pragmatikusan gondolkodók szempontját pártolja, nem a pszichés beteg áldozatét.

A verseny magyar koprodukcióban készült műve, a szlovák Ivan Ostrochovský rendezte Forrás megkapta a nemzetközi kritikusok Fipresci-díját. A film  anya-gyermek viszonyt vizsgálja a világ egykor kevésbé boldog felén, a kommunista Csehszlovákiában, amikor az állam döntötte el ki szülhet és ki nem, a fiatal roma lányokat pedig igyekeztek titokban és nyíltan sterilizálni. Főhőse egy orvosnő (Anna Geislerová cseh színésznő remek alakításában), aki az 1980-as évek közepén egy járási kórházban dolgozik. Kiégett házasság és megrekedt karrier fogságában él, ideje nagy részét a betegeinek szenteli. Újszülötteket segít világra és abortuszokat végez. Emellett roma nők sterilizációját is elvégzi – anélkül, hogy ők teljesen tisztában lennének a következményekkel. Egy új barátság egy fiatal, szabad szellemű ápolósegéddel azonban arra készteti, hogy más fényben lássa a dolgokat.

A film látványtervezője Lódi Csaba, aki korábban olyan nemzetközi sikerekben is dolgozott, mint A brutalista és a Dűne. Dramaturgja Zabezsinszkij Éva, maszkmestere Novák Balázs, gyártásvezetője Krékits Péter. A Nemzeti Filmintézet támogatásával készült koprodukció magyar producere Berkes Júlia, executive producere Petrányi Viktória.