Szigorúan ellenőrzött könyvek: mikor szabadulhatnak fel a befóliázott, pincékbe száműzött kötetek?

„Nem a kormány fentről jövő parancsával kezdődött, nem diktátummal, nem cenzúrával. Nem. A technika, a tömegkultúra és a kisebbségi nyomás tette meg a magáét. (...) Ma, a kormányoknak köszönhetően, mindenki boldog, mert mindenki egyforma. Minden olyan könyv, amely vitát szít, tilos.” Ray Bradbury műve, a Fahrenheit 451 tár elénk egy elképzelhetetlen, disztópikus világot, egy helyet, ahol bizonyos művek olvasása bűn, és ahol a tűzőrök vigyázzák: a kötetek a lángokban végezzék. Idáig éppenséggel nem merészkedett az áprilisban leköszönt Fidesz-kormány, de a gyermekvédelemre hivatkozva durván beavatkozott a magyar könyvpiac működésébe.

Az Európai Unió Bírósága által jogsértőnek talált, a könyvek fóliázását előíró „homofób törvény” és a könyvesboltokat sújtó fogyasztóvédelmi bírság reményeink szerint az egykori kormánypárttal együtt a feledés homályába vész, de az okozott anyagi és mentális kár jó darabig velünk marad. 

Pincébe bújtatott kötetek

A kereskedőket a törvény egyértelműen irányba állította: iskola, templom 200 méteres környékén egyáltalán nem, máshol csak fellapozhatatlan állapotban, lefóliázva árulhattak olyan műveket, melyek – a Fidesz szerint – népszerűsítik (!?) a homoszexualitást, a nemváltoztatást, vagy mondjuk – ezen ugyan mit értettek? – öncélúan ábrázolják a szexualitást. Az egyik legelső eset Alice Oseman Heartstopper – Fülig beléd zúgtam című ifjúsági sorozatához kapcsolódott, amely egy fiúiskolában bimbózó kamaszszerelmet mutat be. A kötetet nemcsak befóliázták, de el is kellett távolítani az ifjúsági részlegekről. Hasonló sorsra jutott Casey McQuiston népszerű, Vörös, fehér és királykék című romantikus sikerkönyve, valamint Papp Dóra népszerű kortárs ifjúsági regényei is, pusztán azért, mert a karakterek mindennapi dilemmái között megjelent a homoszexualitás vagy a nemi identitás kérdése. 

A könyvesboltoknál talán még nehezebb helyzetbe kerültek a könyvtárak. A szabály pontos is, meg nem is: kötelezi az intézményeket a „születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást megjelenítő” tartalmak elkülönítésére. De mit jelent ez a gyakorlatban egy kistelepülési vagy iskolai könyvtárban?

Ha jogkövetők akarnak lenni, akkor igen, hiszen mi van, ha egy fejlődésregényben vagy kortárs ifjúsági műben minimálisan megjelenik a homoszexualitás? Szakmai fórumok arról számolnak be, hogy a könyvtárosok magukra maradtak a döntéssel, így sok helyen automatikusan lépett életbe az öncenzúra. Vagy valaki adott egy lökést az elhatározáshoz, mint Nagymaros korábbi polgármestere, Heinczinger Balázs, aki maga vette kézbe a dolgot, és a helyi bibliotéka polcáról levetette a Meseország mindenkié kötetet. De legalább az is valami, hogy nem darálta le, mint Dúró Dóra, tehetjük hozzá.

Máshol – ezt könyvtárosok Facebook-fórumán láttuk – egy intézmény vezetése úgy döntött, nem kell a baj, inkább a pincébe száműzi azokat a köteteket, amelyek kiválthatják a fideszes haragot. Megint máshol úgy igyekeztek meghekkelni a rendszert, hogy azokat a műveket, melyre a Fidesz rásütötte a skarlát betűt, egyéb címszavak, például szépirodalom alá sorolták. Az „ellenállók” arra hivatkoztak, hogy a jogszabály rájuk nem értelmezhető, a cenzúra minden formája elfogadhatatlan, intézményeiknek elsősorban a szabad böngészés és információáramlás biztosítása lenne a küldetése. A másik térfélen játszók úgy érveltek, hogy egy fogyasztóvédelmi bírság vagy egy politikai botrány az egész intézmény működését, a kollégák állását veszélyezteti, a könyvek eldugása a kisebbik rossz.

Jobban kell, ha tiltják

A magyarországi történet rávilágít a cenzúra egyik legnagyobb paradoxonára: a tiltás a legjobb marketing. A lázadás és a személyes szabadság menő, vágyott szimbólumává emelve a tiltott gyümölcsöt. A pszichológia ismeri azt a mechanizmust, ami az emberben lejátszódik, ha korlátozzák a szabadságát. Ha a könyvbetiltások kontextusában nézzük, a tiltás nem elfojtja, hanem felerősíti a vágyat. Ez a pszichológiai reaktancia. Amikor az ember úgy érzi, hogy valamilyen külső erő korlátozza a szabad választásában, fenyegetve érzi a személyes autonómiáját. Az agyunk ezt veszteségként éli meg, és automatikusan megpróbálja visszaállítani a szabadság állapotát: ami nem lehet a miénk, az hirtelen sokkal kívánatosabbá válik. A folyamat némiképp ironikus, olyan, mint amikor azt mondják valakinek, hogy egy percig ne gondoljon a fehér elefántra.

Arra pedig, hogy a tiltás, az elérhetetlenség csak tüzeli a vágyat, a közelmúltban két szép példát is kapott az emberiség. Dua Lipa, a világhírű popcsillag könyvklubja révén létrehozta a Manifesto Könyvtárat. Ez 100 könyvet tartalmaz, amelyek a hatalom, a kontroll, emlékezet hívószavakkal kapcsolatosak. A gyűjteményben helyet kapott Simone de Beauvoirtól A második nem, George Orwelltől az 1984. A norvég futballválogatott sztárja, Erling Haaland pedig 100 ezer fontért megvásárolta Snorri Sturluson viking sagáinak 1594-es nyomtatott kötetét, majd szülővárosa, Bryne könyvtárának adományozta azzal a kikötéssel, hogy abba bárki beleolvashasson.

Az egyiknek sikerült, a másiknak nem

Felejtsük el a közhelyet, hogy az emberiség tanul a korábbi hibáiból. A hatalom és a szó konfliktusa egyidős az írásbeliséggel. A könyvnyomtatás feltalálása előtt a leírt szó ritka és értékes árucikk volt, a fizikai megsemmisítése pedig olykor sikerrel járt. Csin Si Huang-ti, az első kínai császár időszámításunk előtt 213-ban elrendelte az összes történeti és filozófiai könyv elégetését. A hatalom „sikere” itt szinte teljes volt: a konfuciánus alapművek jelentős része örökre elveszett, a későbbi korok már csak emlékezetből tudták rekonstruálni a szövegeket. Hasonlóan „sikeres” volt a középkori katolikus egyház a kathar eretnek mozgalom iratainak elégetésekor a XII–XIII. században.

Augustus császár időszámításunk szerint 8-ban kitiltotta Ovidius Ars Amatoria (A szerelem művészete) című erotikus művét a nyilvános könyvtárakból, a költőt pedig – bár egyes források szerint nem a költemény volt az egyetlen ok – száműzte. A művet a római arisztokrácia titokban továbbra is másolta, ma a világirodalom klasszikusa. Hasonlóan elbukott Pierre Abélard középkori filozófus teológiai műveinek 1121-es elégetése is: tanítványai titkos másolatok alapján újra leírták a szövegeket.

Ha szétnézünk a világban, azt látjuk, hogy a felvilágosult tájakon már túlléptek azon az államok vezetői, hogy az emberek helyett akarják eldönteni, mit olvashatnak. Míg a muszlim országok többségében a Sátáni versek Salman Rushdie-tól, a katolikus egyház nyomására Libanonban a  Da Vinci-kód Dan Browntól, Észak-Koreában Orwell Állatfarmja tiltólistás, a bolygó jó részén bármely bátran lapozható. Ha pedig hazai vizekre evezünk vissza, látjuk, hogy tennivaló itthon is akadna. A kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán a könyvhét júniusi megnyitóján azt ígérte, garantálni fogják a könyvpiac szabad működését, a szabályozásról széles körű egyeztetést kezdeményeznek minden érintettel. Így legyen. Éljen a könyv – szabadon, nyitottan, büszkén.