Életemben tizenhat labdarúgó-világbajnokságot láttam, ezek felét volt szerencsém a helyszínen átélni – és volt balszerencsém, hogy magyar csapattal személyesen csak egyszer találkozhattam –, ám sosem hittem volna, hogy valaha is a bronzmeccsről írok, pláne nem, hogy áradozom arról.
Pedig most az történik.
Anglia–Franciaország 6-4… Aki elmulasztotta, az eredményből sejtheti, hogy éjfél után sem ásított senki, noha ennek a maratoni-monstre vb-nek az elejére már nem is emlékszem, csak az rémlik, hogy sokszor voltam álmos.
Dereng még két 6-4, egyaránt 1977-ből. A Videoton már 6-0-ra is vezetett a Fazekas, Törőcsik, Zámbó csatártrióval, mögötte meg az irányító Tóth Andrással felvonuló Újpest ellen; a Májer, Szabó József, Tieber támadó hármas ellenállhatatlan volt, és egy felejthetetlen órán át ragyogott Kovács József, Csongrádi, Burcsa…
A másik 6-4-et Bukarestben játszották, a jugoszlávok nyertek a románok vendégeként annak a brillírozó Safet Sušićnak a főszereplésével, aki nagyobb – de minimum akkora – legendája volt a PSG-nek, mint Ronaldinho, Messi, Neymar…
Vagy Mbappé.
Aki szombat éjszaka – társaival együtt – egy félidőt lekésett a bronzmérkőzésről. Olyan első ötven perc zajlott, amelyet az angol válogatott ellenfél nélkül vívott, a francia együttes ugyanis nem jelent meg a pályán. A kékek még örülhettek, hogy távollétükben csak 4-0-ra húztak el a lovagias britek.
Ám aztán megérkezek a fiúk a La Manche innenső oldaláról. S mindjárt hevesen pótolni kezdték az elmaradást.
Olyan sebességgel futballoztak, hogy szélvihar támadt, néhány akciójuk pedig egyenesen a legszebb időket idézte.
Csiki-csuki, lövőcsel, visszapassz… Még akkor is bevetettek egy újabb trükkös átadást, amikor már mindenki azt gondolta, nincs több szín a pakliban.
Fergeteges, felemelő, fenséges volt, ahogyan a brit befejezés is: Jude Bellingham szédítő szólóval döntögette, fektette az előbb 4-3-ra, majd 5-4-re felzárkózó franciákat, végül a bal sarokba passzolt, elállt a lélegzet. Bellingham alighanem Anglia legjobb futballistája Bobby Charlton óta, és egészen biztosan a legkiválóbb angol vb-produkciót nyújtotta nagy elődje ragyogása, hatvan hosszú esztendő után.
Mbappé pedig… A mostani tornát tíz góllal zárta, a vb-ken már huszonkettőnél tart, itt a modern idők Just Fontaine-je, aki még az eredetinél is nagyszerűbb.
S persze Olise sem piskóta. Dembélé sem. Barcola sem.
A magyar tévéstúdióban nem ájultak el a történtektől. A mérkőzés egyes szakaszairól még az is elhangzott, hogy „szakmailag értékelhetetlen”. Ott, ahol a Felcsút–Kisvárdától lehidalnak, a 6-4-es miami parádé után fanyalogtak.
Igaz, azon a részlegen Kubatov pártfunkcionárius klubelnököt doktor Springerhez hasonlították.
Ez nagyjából a Csete Beáta-szint. (Hogy ki az a Csete? Hivatalos megjelölése szerint műsorvezető-riporter. De ezen az alapon futballista Mbappé is meg a reménytelen felcsúti akadémista is.)
Nézzünk körül, mit szólt a meccshez a glóbusz. A Daily Star azt írta: „Az este elején senkit sem érdekelt a semmitmondó harmadik helyért vívott meccs, de a párharc végére az egész világot lenyűgözte.”
A Corriere dello Sport tudósításában ez állt: „Tíz gól, egy mérkőzés, amely bekerül a történelemkönyvekbe, és nemcsak azért, mert Mbappé vezeti a vb örök góllistáját 22 góllal. Hanem azért is, mert emlékeztet bennünket arra, hogy a futball végső soron a világ legszebb sportága volt és az is maradt; az a sport, amelyben az élet és a teljesítmény elválaszthatatlanul összefonódik.”
Valóban lebilincselő volt a feltűnő francia késés ellenére is.
E csodálatos gálaműsorról annál jobbat nem mondhatok, mint amit a Wimbledonban is otthonos The Telegraph vetett fel: „Mikor kezdődik a második szett?”
Tuchel egyszer majd büszke lesz, Deschamp viszont elfogadhatatlannak érezte, és vállalja a felelősségetAnglia 6-4-re legyőzte Franciaországot, őrült meccsen szerezte meg a harmadik helyet a futball-világbajnokságon