Több elismerést is nyert Gyurcsány Ferenc ecsegi csapata a Palotáson másodszor megrendezett Halfesztiválon.
A korábbi miniszterelnök egy vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt írta, a harcsapaprikás kategóriában megvédték tavalyi első helyüket, emellett az ő csapatuk kapta a legfinomabb desszertnek és a leglátogatottabb sátornak járó díjat is. Közlése szerint élettársával főzés helyett a vendégek fogadásában és kiszolgálásában vettek részt: beszélgettek, palacsintát kentek és segítettek a sátornál. Nagyon fontos dolgokat: beszélgettünk, kedvesek voltunk a vendégekkel, palacsintát kentünk, kiszolgáltunk. Igaz, nem főztünk. Talán ezért is győztünk - tette hozzá egy mosolygós szmájli kíséretében.
A versenyen több település csapata indult, a házigazda palotási csapat tagjai pedig énekkel köszöntötték a győzteseket. Csak kicsit voltunk zavarban… - zárta sorait Gyurcsány Ferenc.
Házat vett Ecsegen Gyurcsány Ferenc, hosszabb távon ott is akar élniGyurcsány Ferenc: Ecsegre költözöm? Elmondom
