Felelősségvállalásra szólította fel Hankó Balázs kulturális és innovációs minisztert a kulturális államtitkár.
Nagy Ervin egy Facebook-posztban azt írta, az ügyészség sorra tartóztatja le Hankó Balázs közvetlen munkatársait. Szerinte a miniszter hiába beszél „tarvágásról”, és hiába állítja be magát áldozatként. A politikus azt írta, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásait fideszes alapítványoknak szórták, fideszes kampányeseményekre pedig százmilliók mentek el közpénzből. Azt is kifogásolta, hogy ugyanazt az operettprodukciót milliókkal támogatták több állami forrásból
Hankó Balázs: Kormánydöntés volt, végre kellett hajtanomNKA-botrány: Újabb gyanúsított letartóztatását indítványozta az ügyészségÁllítása szerint a felszólaló minisztériumi dolgozókat a hivatali folyosón, kiabálva hallgattatták el. Úgy fogalmazott, a független színházakat kivéreztették, a független alkotók támogatását pedig forráshiányra hivatkozva tagadták meg.
„A felelősségvállalás az egyetlen út… Itt lenne az ideje rálépni” – zárta bejegyzését Nagy Ervin.

