Ismét elküldött a Budapesti Operettszínház egy részletes összesítést az Orbán János Dénesnek kifizetett összegekről a 24.hu-nak, illetve összesítették a színház e művekhez kapcsolódó bevételeit is. Ezzel a portál korábbi, arról szóló felvetésére reagáltak, nem tartják-e ellentmondásosnak, hogy a forráshiány ellenére Orbán János Dénes részére jelentős összegű szerzői és fordítói díjakat fizettek ki.
A 24.hu-nak a színház úgy fogalamzott:
„A most is fenntartott, legfőbb érvünk továbbra is az, hogy a kifizetett összegeket több évre elosztva, számos előadással és nézővel kalkulálva kell értelmezni, s ennek során az egyes jogdíjak százalékos arányát is figyelembe kell venni. Ha így teszünk, akkor pontosan látni lehet, hogy Orbán János Dénes 2021 és 2026 között a színházunk érdekében kifejtett tevékenységének díjazása nem mond ellent az iparági sztenderdeknek.”
De a közlés szerint
az egyik legfőbb adat, amit most a kifizetéseknél szem előtt kell tartani, az nem más, mint hogy az Orbán János Dénes közreműködésével létrejött művekből a Budapesti Operettszínház 2021 és 2026 között összesen 462 előadást tartott, s ebből 2.984 millió forint (vagyis majdnem 3 milliárd forint) jegybevételre tett szert.
A jogdíj mértéke alatt a színház nyilvános, fizető jegyes előadásai – beleértve a tájelőadásokat, valamint a bel- és külföldi vendégjátékokat is – és/vagy online nyilvánossághoz közvetítései bruttó jegybevételének megadott százalékát kell érteni. Hogy ezek a számok miért nem egyeznek meg a 24.hu kérdésére korábban küldött kimutatás számaival, arról további kérdéseket küldött a portál az intézménynek.
A cikkben megjelent összesítésből kiderül például, hogy
a Hegedűs a háztetőn című mű esetében a szerző az alábbi tevékenységet végezte: „a mű teljes szövegének – próza és dalszöveg – teljes értékű, a kottával is egybevetett, a zenei anyaghoz is illeszkedő magyar nyelvű fordítása, majd a fordítás angol nyelvű visszafordítása”. Ezért egyszeri díjként 3 500 000 forintot fizettek ki, majd 3 százalékos jogdíjat a befolyó jegybevételből.
az Orfeum mágusa című mű esetében a szerző az alábbi tevékenységet végezte: „próza- és dalszövegírói szolgáltatás”. Ezért egyszeri díjként 5 000 000 forintot fizettek ki, majd 5 százalékos jogdíjat a befolyó jegybevételből.
ugyanehhez a produkcióhoz Orbán János Dénes „a színház felkérésére a Megbízott a Szerződésben meghatározott szolgáltatásokon felül további műrészleteket alkotott meg, ennek okán az előző módosító okirat 2.pontját lényegesen meghaladó nagyságrendű átdolgozása is szükségessé vált, továbbá a zenekoncepció, és annak folytán zenei anyagának alakulása miatt a szövegek ahhoz való igazítása. Megbízott, a színpadra állítás során, dramaturgi tevékenységet is ellátott”. Ezért egyszeri díjként 6 000 000 forintot fizettek ki.
ugyanehhez a produkcióhoz ez a tevékenység is hozzátartozik: „az Orfeumi játékok című, a nézőknek a Színház által nyújtandó előadóművészeti többletszolgáltatás teljes művészeti koncepcionális megvalósításának feladatai, a játékok művészeti tartalmának teljes összeállítása és megvalósítása”. Ezért egyszeri díjként 2 000 000 forintot fizettek ki, majd 2 százalékos jogdíjat a befolyó jegybevételből.
ugyanehhez a produkcióhoz ez a tevékenység is hozzátartozik: „az előadásokon megjelenítendő angol nyelvű feliratozáshoz szükséges fordítás”. Ezért egyszeri díjként 465 900 forintot fizettek ki.
a Carmen című mű esetében a szerző az alábbi tevékenységet végezte: „a mű teljes szövegének – próza és dalszöveg – teljes értékű, a kottával is egybevetett, a zenei anyaghoz is illeszkedő magyar nyelvű műfordítása.” Ezért egyszeri díjként 4 500 000 forintot fizettek ki, majd 3 százalékos jogdíjat a befolyó jegybevételből.
a Hamupipőke című mű esetében a szerző az alábbi tevékenységet végezte: „próza- és dalszövegírói szolgáltatás”. Ezért egyszeri díjként 8 000 000 forintot fizettek ki, majd 5 százalékos jogdíjat a befolyó jegybevételből.
ugyanehhez a produkcióhoz Orbán János Dénes „a Szerződés 3. pontjában feltételezettekhez lényegesen nagyobb nagyságrendű szövegátdolgozást is végzett: a Mű zene- és rendezői koncepciójának- és annak folytán zenei anyagának alakulása miatt a szövegek ahhoz való igazítása”. Ezért egyszeri díjként 4 000 000 forintot fizettek ki.
A további tételek a 24.hu összesítésében szerepelnek.
A színház szerint ennek fényében az Orbán János Dénes körül elhíresült ügyekben az általuk teljesített kifizetések „egy rendkívül meggyőző számadaton”, a 2021 és 2026 között keletkezett 2.984 millió forintos jegybevételen alapulnak, s ilyenformán az intézmény gazdálkodásából szabályosan következnek. Hozzátették: azt is fontosnak tartják megjegyezni, hogy ezekből a bevételekből nemcsak a szerzői, alkotói jogdíjakat, hanem az előadásban szereplő színművészek, énekkari, zenekari és táncművészek napi fellépti díjait is kifizették.
Kivágta a biztosítékot Orbán János Dénes 130 milliója a Budapesti Operettszínház társulata nyílt levélben szakít a vezetésselA Budapesti Operettszínház társulatának művészei múlt hét szerdán nyílt levelet írtak, miután kiderült, az Orbán János Dénes által vezetett Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. (KMTG) pontosított adatok szerint 422 899 120 forintért vásárolta meg a szerző kilenc drámájának felhasználási jogait. A Budapesti Operettszínház is elismerte, hogy 2023 óta több mint 90 millió forintot fizetett ki Orbán János Dénesnek munka- és jogdíjként. Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter ugyancsak a múlt héten számolt be arról, hogy még 1,3 milliárd forintot fizettek volna Orbán János Dénes műveiért, „a támogatást Hankó Balázs minisztériuma ítélte meg a KMTG-nek”. A miniszter szerint felvették a kapcsolatot az érintett állami céggel, és a teljes 1,3 milliárd forintnyi támogatást vissza tudták szerezni, és további vizsgálatokat folytatnak.
A színház társulata azóta újabb nyílt levélben szakított a vezetéssel. Kiss- B. Attila főigazgató válaszolt, szerinte különbséget kell tenni Orbán János művészi teljesítménye és az operettkultúráért kifejtett tevékenysége, valamint az általa más szervezettel kötött megkérdőjelezhető szerződései között.
Korszakos zseni is kevés ahhoz, hogy 412 millió forintos jogdíjat kapjon, nemhogy Orbán János DénesHomonnay Zsolt, a Budapesti Operettszínház művészeti vezetője kedd délután a közösségi oldalán leszögezte,
határozottan és egyértelműen elhatárolódik Orbán János Dénes nyerészkedő, erkölcstelen magatartásától.
Hozzátette, számára a színház társulata jelenti a valódi szakmai hátteret, „véleményetek, hitetek, a közösségünk maga, fontosabb volt, és lesz, mint bármi más”. Bejegyzésében többek között kiemelte, munkája kizárólag a feladatai legjobb elvégzésére irányult. „Művészeti vezetőként kizárólag az elém kerülő művészeti kérdésekre koncentráltam, s nem volt a feladatom, hogy bármelyik mű esetleg kétségre okot adó szerződéses hátterét illetően képbe kerüljek. Ha hibáztam azzal, hogy ezzel az elvi lehetőségemmel nem éltem, akkor mindenkitől elnézést kérek, mert így valóban nem tudtam többet tenni a kialakult helyzet elkerüléséért” – jelentette ki.
Kiss-B. Atilla: Az Orbán János Déneshez köthető produkciók pluszforrásból születtekOrbán János Dénes visszavásárlási szándékot jelentett be műveire, tisztázná az ügyet és a becsületétNagy Ervin feljelentést tesz Orbán János Dénes ügyében
