feljelentés;Tiborcz István;Magyar Péter;

Tiborcz István a budapest atlétikai világbajnokság megnyitóján 2023. augusztus 20-án

Négy ügyben tett feljelentést Kapitány István tárcája, az egyikhez Tiborcz Istvánnak is köze lehet

Magyar Péter szerint az Orbán-kormány idején más szabályok vonatkoztak a miniszterelnök vejére, mint az általános magyar vállalkozókra.

Magyar Péter beszélt arról is, hogy egyre gyorsuló ütemben indulnak eljárások és születnek feljelentések, ez pedig exponenciális ütemben fog gyorsulni, ahogyan „a Fidesz csúszása lefelé a gyurcsányi lejtőn” és a Fidesz-frakció szétesése is.

Ma a Gazdasági és Energetikai Minisztérium négy, összesen 1000 milliárd forintos ügyben tett feljelentést. A miniszterelnök ismét rögzítette az általános elvet: a Tisza-kormány alatt, de úgy általában Magyarországon sem maradhatnak következmények nélkül a közpénzekkel való visszaélések, a politikai alapon kiosztott előnyök és az átláthatatlan állami döntések. A négy új ügy mindegyike az Eximbank, vagyis a Magyar Export-Import Bank Zrt. tevékenységét érinti.

A kormányfő kiemelte, hogy az Eximbank s állami tulajdonú intézmény, amelynek tényleges feladata a magyar vállalkozások nemzetközi terjeszkedésének elősegítése. Az átvilágítás során azonban kiderült, hogy több esetben finoman szólva gyanús körülmények között helyezett ki hatalmas összegeket, és gyakorlatilag a NER-es érdekcsoportok és oligarchák egyfajta magánbankjaként működött.

Az első feljelentés egy 59 milliárd forintos ügyletről, egy 59 milliárd forintos luxusszálloda-projektről szól, amely a Tiborcz István érdekeltségi köréhez kapcsolt Sofitel-projektet érinti.Magyar Péter emlékeztetett. az Orbán-kormány idején más szabályok vonatkoztak a miniszterelnök vejére, mint általában a magyar vállalkozókra.

A politikus ismertetése szerint az Eximbank illetékes szerve két nap alatt hozott rendkívül gyors döntést, és ennyi idő alatt bírált el egy 145 oldalas igazgatósági előterjesztést. Felmerül ezért a kérdés, hogy ki sürgette a döntést, ki engedélyezte a belső szabályoktól való eltéréseket, illetve nem volt-e előbb meg a politikai döntés, amelyhez utólag varrták a kabátot.

A konkrét ügyben a bank igazgatósága az egykori Sofitel és a szomszédos volt Malév-irodaház átalakítására szavazott meg hitelt. Magyar Péter megjegyezte, hogy az Eximbank Szijjártó Péter alá tartozott, hiszen külgazdasági területről van szó. Az ügylet az Eximbank saját besorolása szerint is magas kockázatú minősítést kapott, a döntéshozatal során pedig az igazgatóság több lényeges ponton is felmentést adott a saját belső szabályai alól. A Gazdasági és Energetikai Minisztérium ezért hűtlen kezelés, hanyag kezelés és egyéb bűncselekmények gyanúja miatt tett feljelentést ma.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a nyomozás során a hatóságok kiderítik, és megkérdezik az illetékes elvtársakat, mi indokolta, hogy két nap alatt szülessen döntés 59 milliárd forint állami pénzről, valamint kik és miért döntöttek így. Kérdésként vetette fel azt is, hogy a döntés megfelelő szakmai előkészítésen alapult-e, a biztosítékok fedezték-e az állami tulajdonú, a magyar emberek tulajdonában álló bank óriási kockázatát, és reálisan mérték-e fel a projekt bevételtermelő képességét.

Az államtitkár megerősítette, hogy a javítóintézetek várhatóan 2026. október 1-jétől visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe.