Tusnádfürdő;Orbán-beszéd;2026;

„Ki merne avatatlan kézzel az Alaptörvény nemzeti hitvallásába nyúlni?”

Tőkés László beszédében egyebek mellett közölte: az adatok tanúsítják, hogy a romániai magyarság Európa veszélyeztetett népcsoportjai közé tartozik. Adózzunk a részvét néma csendjével veszélyeztetett nemzeti közösségünk és demográfiai válságot elszenvedő román testvéreink hiányzó tagjainknak – kérte.

Ezután arról beszélt: joggal tevődik fel a kérdés, hogy magyar közösségünk belső önrendelkezése miért számít tabutémának. Beszédében Orbán Viktort is köszöntötte, a volt kormányfőt vastaps fogadta, „Viktor!, Viktor!” felkiáltással üdvözölték a tömegben.

Az alkotmányosság szabályait figyelmen kívül hagyó Alaptörvény-módosítás körülményeiről közölte, az eddigi eredményeket aligha lehet és szabad figyelmen kívül hagyni. Visszaadták a magyarság méltóságát és önbecsülését - fordult Orbán Viktorhoz. Hozzátette, megtanítottak arra, hogy magyarnak lenni jó. Ki merne avatatlan kézzel az Alaptörvény nemzeti hitvallásába nyúlni? - tette fel a kérdést.

Orbán Viktor mintha unatkozna Németh Zsolt és Tőkés László között.

Hét szállodahajó várakozik Komárom térségében, de ezen kívül is van több olyan szakasza a Dunának, ahol nem tudnak a hajók továbbmenni.