Tusnádfürdő;Orbán-beszéd;2026;

Orbán Viktor szerint a fiatalok fogják apasztani is a Tiszát

Azt reméli, hogy a Fidesz egyszer fel fog értékelődni még.

Orbán Viktor szerint a 40 évnél idősebbek között szűken, de a Fidesz nyerte a választást, a 40 év alattiaknál veszített. Magyarország jövője a fiatalok kezében van, ha elviselik az önkényuralmi rendszert, akkor megmarad. – Aki árasztotta, az fogja apasztani is, történelmi feladat vár a fiatalokra – mondta a volt miniszterelnök.

Orbán Viktor közölte, 2010-ben nem azért hívták vissza őket olyan sokan, mert megszerették őket, hanem mert szükség volt rájuk. Van, amikor az öregség, fáradtság, unalmasság erény, állapította meg, jelezve, majd fel fognak értékelődni, ha a Jóisten is úgy akarja. – Bennünket, ha kell bármikor elő lehet venni, azért kell Bóka Jánosnak jól vezetni a frakciót, hogy ezt a magyarok lássák – jelentette ki Orbán Viktor.

Közölte, ő mindig azt a sört szereti a legjobban, amelyik a legnagyobb összeggel támogatja a tusnádfürdői tábort. Egy másik kérdésre azt mondta: nem az a kérdés, hogy jól vannak-e, sajnálják-e a hazájukat, hanem hogy hogyan viszonyulnak ehhez. Jól, harcolni kell azért, hogy ez megváltozzon, mondta. A jogállamon kívüli eszközökkel hozott korlátokat gond nélkül fogják visszaállítani – fejezte be a mondanivalóját az exkormányfő.

Hét szállodahajó várakozik Komárom térségében, de ezen kívül is van több olyan szakasza a Dunának, ahol nem tudnak a hajók továbbmenni.