A kollektív emlékezetbe a New York-i Times Square-en kartondobozokkal a kezükben sétáló Lehman-alkalmazottak képe égett be – a 2008-as pénzügyi válságot a szakemberek és a gazdaságtörténészek széles köre a Lehman Brothers összeomlásához köti. Ám bármennyire is meglepő, nem ez volt a folyamat első dominója. A lavina nem 2008 őszén, Manhattanben indult el, hanem 2007. augusztus 9-ének reggelén, Párizsban.
Azon a csütörtökön ugyanis a francia bankóriás, a BNP Paribas egy látszólag száraz, technikai közleményt adott ki, nagyjából 7.30-kor. A piaci szereplők akkor még nem tudták, de abban a pillanatban pattant ki az a szikra, amely végül felégette a teljes modern pénzügyi rendszert.
A szöveg lényege: a bank azonnali hatállyal felfüggeszti három befektetési alapjának (Parvest Dynamic ABS, BNP Paribas ABS Euribor és BNP Paribas ABS EONIA) a kereskedését, s megtiltja az ügyfeleknek a pénzük kivételét. A három alap együttesen mintegy 2 milliárd eurót kezelt. Erről a bank hivatalos közleménye úgy szólt: „Az amerikai értékpapír-fedezetű hitelpiac egyes szegmenseiben a likviditás teljes eltűnése lehetetlenné tette bizonyos eszközök valós értékének meghatározását, függetlenül azok minőségétől vagy hitelminősítésétől.”
A mondat azért volt különösen sokkoló, mert az érintett eszközök a világ egyik legbiztonságosabbnak tartott piacához, az amerikaihoz kötődtek, s azon belül is jelzáloghitelekből összeállított értékpapírok voltak.
Mindez nagyjából azt jelentette, hogy a banknak lényegében fogalma sem volt, mennyit érnek a portfóliójában lévő pénzügyi eszközök, mert senki sem akarta megvenni azokat az értékpapírokat, amelyekbe a megtakarításokat fektették. És ha valaminek nincs vevője, az bizony nem a legvonzóbb helyzet.
Kié lesz az MI által teremtett jövő? – Elon Musk, a bőség ígérete és az ember helyeKorábban, az események tizedik évfordulóján a BBC készített egy beszélgetést az angol jegybank, a Bank of England akkori kormányzójával. Ebben Mervyn King rendkívül plasztikusan idézte fel, hogyan csapódtak le a fejlemények, és milyen hullámokat vetettek a pénzügyi rendszerben. A szakember szerint nem is annyira a BNP Paribas bejelentése rázta meg a piacokat, hanem az Európai Központi Bank (EKB) lényegében azonnali és rendkívüli reakciója.
Az EKB ugyanis egyetlen napra 100 milliárd eurót pumpált a pénzügyi rendszerbe. Ez olyan óriási összeg volt, melynek kapcsán mindenki azon kezdett gondolkodni, hogy vajon mit tudnak Frankfurtban, amit mások nem.
Csak az nem kapott hitelt, aki nem akart
King mintegy illusztrációként hozzátette: „Akkor az volt a szabadságom első napja, és valójában egyben az utolsó is. Sőt, gyakorlatilag az utolsó szabadságom volt a következő négy évben.”
A BNP lépésének megértéséhez az Egyesült Államok lakáspiacának a 2000-es évek elejét jellemző folyamataira kell összpontosítani – ezek azért sokkal ismertebbek, mint a francia bank közleményének története. Az amerikai ingatlanpiacon ekkor túlzás nélkül tombolt a subprime (másodlagos) jelzáloghitelláz. Ennek keretében a bankok szinte csak annak nem adtak kölcsönt, aki nem járt feléjük. Így olyanok is forráshoz jutottak, akiknek nem volt igazolható jövedelmük, munkahelyük, sőt fedezetként felhasználható vagyonuk sem akadt (ezeket hívták később NINJA-hiteleknek: No Income, No Job, No Assets).
Az amerikai hitelintézeti rendszer pedig ezeket az egyre kockázatosabb, egyre nehezebben fizető hiteleket becsomagolta különféle pénzügyi termékekbe,
mi több, az amerikai háttér miatt még AAA besorolású, vagyis rendkívül biztonságos értékpapírként értékesítették őket világszerte. Így jutott belőlük európai bankoknak és befektetési alapoknak is.
A szegényebb adósok törlesztési nehézségei miatt viszont csaknem egyszerre és tömegesen kezdtek bedőlni a hitelek, aminek a hatására hamarosan a lakásárak is zuhanni kezdtek. A BNP Paribas említett alapjai pedig tele voltak ilyen értékpapírokkal. Amikor a francia portfóliómenedzserek megpróbálták kiszámolni, mennyit érnek a befektetéseik, azzal kellett szembesülniük, hogy a csomagokban lévő hitelek mögötti fedezet annyira bizonytalanná vált, hogy senki sem tudta, pontosan mit is érhetnek, azaz mekkora a baj.
A nyitást követően a BNP Paribas részvényei perceken belül több mint 3 százalékos mínuszba csúsztak, s magukkal rántották az egész európai bankszektort. A Deutsche Bank, a UBS és a Société Générale árfolyama is zuhant, ahogy a meghatározó tőzsdék irányadó indexei is.
A bankközi piac pedig – nehéz lenne rá jobb kifejezést találni – lényegében szívrohamot kapott. Augusztus 9-én délelőtt ez a piac egyetlen óra alatt teljesen lefagyott. Egyszerűen senki sem akart forrást biztosítani ezen a platformon.
Erre érkezett meg a Mervyn King által említett hatalmas EKB-mentőcsomag, amely egyben azt is jelezte, hogy a baj minden, csak nem átlagos. Csak összehasonlításként: ez akkora összeg volt, amekkorára még a szeptember 11-i terrortámadásokat követő napokban sem volt példa. Ezt követően európai idő szerint délután már az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed (Federal Reserve) is csatlakozott az akcióhoz, és 25 milliárd dollárt pumpált a bankközi rendszerbe.
Ezek után egyenes út vezetett az összeomláshoz. Mindössze egy hónappal később a világsajtó már a brit Northern Rocknál kialakult betétesi rohamról cikkezett, majd több egyéb pénzügyi megrázkódtatás után, 2008 őszén bekövetkezett a Lehman Brothers összeomlása is.
Mervyn King úgy vélte, a pénzügyi válság mögött nem feltétlen egy rosszul felépített pénzügyi, gazdasági rendszert kell keresni.
A valódi ok Kína megjelenése volt
Az összeomlás valódi oka inkább egy mélyebb problémával, a világgazdaságban feltűnt és a korábbi „sormintához” képest kialakult egyensúlyhiányokkal magyarázható. Szerinte Kína bekapcsolódása a világgazdaságba alapvetően megváltoztatta a gazdasági viszonyokat. Miután az ország hatalmas mennyiségben kezdett olcsón és egyre versenyképesebben termelni – aminek a következményeivel immár az autóiparban is brutális módon szembesülnek a klasszikus gyártók –, ez lenyomta a termékek árait, ami globálisan mérsékelte a bérek növekedési ütemét, és végső soron a kamatlábakat is alacsonyabb szintre szorította.
Romjain próbál csillogni az európai autóipar, de Kína mellett most már pislákolni is nehéz leszAz alacsony kamatok miatt az emberek és a vállalatok sokkal több hitelt kezdtek felvenni, a bankok pedig egyre éhesebbek lettek, és mind nagyobb ütemben hiteleztek. Szavai szerint azonban nem is ezzel volt a legnagyobb baj, hanem azzal, hogy a bankok a gyors növekedésüket nem saját tőkéből, hanem maguk is egyre több kölcsön felvételével finanszírozták. A hitelintézetek tehát egy rendkívül sérülékeny légvárat építettek, amely végül a globális pénzügyi válsághoz vezetett. A pénzügyi krízis nyomán felerősödő társadalmi elégedetlenség pedig – mondja – később olyan politikai eseményekben is testet öltött, mint Donald Trump megválasztása, illetve az Egyesült Királyság Európai Unióból való kilépése.
