Hat megyére (Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna, Vas és Veszprém) másodfokú, míg kilenc megyére (Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar, Somogy, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala) elsőfokú figyelmeztetést adtak ki a hőség miatt hétfőre. Előbbiek esetében a napi középhőmérséklet 27 fok felett alakulhat.
A HungaroMet előrejelzése szerint a szinte zavartalanul napos időt követően a késő délelőtti, déli óráktól főként az északnyugati, északi tájakon már egyre jobban szűrheti a napsütést az északnyugat felől felvonuló magasszintű felhőzet. Az Észak-Dunántúl fölé emellett gomolyfelhők is sodródhatnak, de ott is inkább csak a határvidéken fordulhat elő egy-egy zápor, esetleg zivatar. Napközben az északnyugati vidékeken időnként megélénkülhet a délies irányú szél, máshol többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.

Délután általában 32 és 37, késő este többnyire 20 és 29 fok közötti értékekre számíthatunk.
Vasárnaptól néhány újabb forró nap jön, de aztán néhány fokkal mérséklődik a melegVasárnap is megdőlt fővárosban legmagasabb minimumhőmérséklet rekordja, a leghűvösebb pillanatban is 25,8 fokot mutattak a hőmérők
