oktatás;törvény;Szülői Hang;Tisza-kormány;

Szavazás az Országgyűlés rendkívüli ülésén augusztus 11-én

Elfogadták a köznevelési törvénymódosítást, de a Szülői Hang Közösség szerint a szülők szempontjait nem vették figyelembe

A szülői szervezet úgy látja, több kérdésben is fontos lett volna a társadalmi párbeszéd, de észrevételeikre sem a kormány, sem a Tisza képviselői nem reagáltak érdemben.

Üdvözöljük, hogy a törvénymódosítás fontos előrelépéseket tesz az iskolák autonómiájának visszaállításával kapcsolatban, de csalódottak vagyunk, amiért a szülői szempontokat nem vették figyelembe – közölte kedden a Szülői Hang Közösség, miután a parlament elfogadta azokat a közneveléssel összefüggő törvénymódosító javaslatokat, amelyek egyebek mellett visszaadják a nevelőtestületek hatáskörét a pedagógiai program, szervezeti és működési szabályzat, munkaterv és más dokumentumok elfogadásához, visszaállítják az igazgatók munkáltatói jogköreit, valamint lazítanak a Fidesz által szigorított iskolai sztrájk szabályain.

– Egyúttal csalódottak vagyunk, amiért a törvénymódosítás nem veszi figyelembe a szülők számára fontos szempontokat. Az igazgatói kinevezésekkel kapcsolatban csak a nevelőtestület véleményezési jogát állították vissza, de a szülők véleményezési jogát nem. Ez azt jelenti, hogy a Tisza-kormány helyben hagyta a Fidesz azon elfogadhatatlan gyakorlatát, hogy az iskolák szülői közössége nem ismerheti meg az igazgatói pályázatok anyagát, a szülők nem tudhatják meg, hogy az új iskolai vezetők mit terveznek – olvasható a szülői szervezet közleményében.

Álláspontjuk szerint azt is fontos lett volna tisztázni, iskolai sztrájk idején kötelesek-e a gyerekek az iskolákban tartózkodni, amikor csak felügyelet van: a Szülői Hang Közösség úgy véli, amennyiben a sztrájk idején nincs tanóra, csupán gyermekfelügyelet, akkor a szülők nem kötelesek gyermeküket az iskolába vinni, hiszen a tankötelezettség csak a tanórákra vonatkozik, a gyermekfelügyeletre nem.

– Észrevételeinket megküldtük a kormánynak és a Tisza oktatási bizottsági tagjainak is, de egy udvarias köszönetnyilvánítást leszámítva érdemi reakciót nem kaptunk, valódi párbeszéd az említett kérdésben nem volt. Nem vették figyelembe a törvénymódosításra beküldött egyéb jobbító javaslatainkat sem, mint ahogy a Civil Közoktatási Platform javaslatai, melyek az autonóm és demokratikus működés hatékonyabbá tételét szolgálták, szintén érdemi reakció nélkül lettek figyelmen kívül hagyva – írták.

Korábban a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének országos választmányi elnöke, Nagy Erzsébet is arról számolt be lapunknak, hogy a módosításokat érintő egyeztetéseken csak részleges eredmények születtek, például az továbbra is előírás marad, hogy az érettségire felkészítő egyes tantárgyak tanóráit sztrájk ideje alatt is meg kell tartaniuk a pedagógusoknak. Az érdekvédő szerint ilyen szabály egyedül csak Magyarországon létezik Európában. Emellett továbbra sem tudni, mikor rendeződhet volt a nevelést-oktatást közvetlenül segítő, valamint az egyéb munkakörökben dolgozó iskolai és óvodai alkalmazottak bérhelyzete.

Leginkább a külföldről használtan behozott, vizsga nélküli személyautók érintettek: ezek közül 2025-ben több mint ötször annyi bukott meg, mint 2016-ban.