DVSC;Konferencia-liga;

Konferencia-liga: Dániában is nagy verésbe szaladt a DVSC

A Debrecen kettős vereséggel búcsúzott a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójában, mivel 5-1-re kikapott a dán FC Köbenhavn vendégeként a párharc szerdai visszavágóján.

Az FC Köbenhavn otthon 5-1-re verte a Debrecent a labdarúgó Konferencia-liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján. A dán együttes így 8-1-es összesítéssel lépett tovább, mivel a múlt heti odavágót 3-0-ra nyerte a Nagyerdei Stadionban.

A harmadik percben máris hátrányba került a DVSC: Robert Silva beadása és Mohamed Elyounoussi lövése után a labda úgy került a hálóba, hogy három védő is tisztázhatott volna - írja az MTI. A folytatásban is az FC Köbenhavn futballozott fölényben, ezt a labdabirtoklás aránya, illetve a kapura lövések és a kaput eltalált lövések száma is bizonyította. Mindkét csapat eljutott helyzetekig, a különbséget az jelentette, hogy a dánok ezeket rendre lövéssel tudták befejezni. A 41. percben Mads Madsen, két perccel később Robert Silva gólját les miatt nem adták meg, így az eredmény nem változott a szünetig.

A második félidő elején a szünetben beállt Dzsudzsák Balázs egyenlített: a vendégek csapatkapitánya az oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, és mivel a középre ívelt labdába senki nem ért bele - a dánok kapusa sem, aki a gólvonalon maradt -, az akadálytalanul vágódott a hálóba.

Az 57. percben Leon Myrtaj szabálytalankodott a tizenhatoson belül, a büntetőt pedig Elyounoussi váltotta gólra. A 76. percben egy szöglet után Alex Král közelről lőtte be a dánok harmadik találatát. Csakhamar Král átadása után megint elsuhant a labda a magyar védők lába között, ezt kihasználva Andreas Cornelius megszerezte a negyedik hazai gólt. Az 5-1-es végeredményt is utóbbi állította be a 92. percben. A dánok büntetője után a DVSC teljesen szétesett, így nem kerülhette el a komoly vereséget.

A koppenhágai együttesben most mutatkozott be a múlt kedden igazolt Markgráf Ákos, a válogatott védő végig a pályán volt. A Köbenhavn a főtáblára kerülésért pedig a liechtensteini FC Vaduz és finn Inter Turku párharcának győztesével játszik.

FC Köbenhavn (dán)-DVSC 5-1 (1-0)

Koppenhága, Jv.: Pignard (francia)

Gólszerzők: Elyounoussi (3., 58. - a másodikat tizenegyesből), Král (76.), Cornelius (78., 92.) illetve Dzsudzsák (47.)

Sárga lap: Ndjee (67.), illetve Myrtaj (57.), Kaje (61.)

Köbenhavn: Kotarski - Szuzuki, Gabriel Pereira, Markgráf, Meling (Beijmo, 77.) - Clem, Král - Elyounoussi (Cornelius, 68.), Madsen (Delaney, 68.), Robert Silva (Nasnas, 60.) - Ndjee (Moukoko, 77.)

Debrecen: Erdélyi - Myrtaj, Batik, Mejías (Lang, a szünetben), Keller (Guerrero, a szünetben) - Sain, Patai - Dénes V. (Vajda, 66.), Kaye, Cibla (Dzsudzsák, a szünetben) - Baldoni (Szendrei, 86.)

Kós Hubert nyerte a férfi 200 méteres hátúszás döntőjét a párizsi Európa-bajnokságon. Milák Kristóf néhány perccel később harmadik lett 100 gyorson, míg Németh Nándor ugyanebben a döntőben hatodik lett.