közbeszerzés;uniós támogatás;bölcsőde;Pest megye;Integritás Hatóság;Acsa;

Négyzetméterenként 2,6 millióért készült el Acsán egy mini bölcsőde, máshol ugyanezt jóval kevesebből is megoldották

Ugyanannak a tervezőnek a szinte tökéletesen megegyező típustervei alapján, ugyanabban az időszakban és ugyanabban a támogatási konstrukcióban. Az Integritás Hatóság feljelentést tett.

Az Integritás Hatóság összehasonlító vizsgálata szerint vélhetően közel 110 millió forinttal, 77 százalékkal haladta meg a kivitelezés idején szokásos piaci árat egy acsai beruházás – számolt be róla a hatóság.

Az erről szóló közlemény felidézi, a Pest megyei településen egy nyolc férőhelyes mini bölcsőde készült el uniós támogatásból. Ugyanannak a tervezőnek a szinte tökéletesen megegyező típustervei alapján, ugyanabban az időszakban és ugyanabban a támogatási konstrukcióban további két mini bölcsőde is megvalósult az országban. Ott a négyzetméterenkénti kivitelezési költség átlagosan 1,5 millió forint volt, míg Acsán 2,6 millió forint.

Az Integritás Hatóság bejegyzéséban az áll, a közbeszerzésen tíz cég indult, az ajánlatkérő közülük hétnek érvénytelenítette az ajánlatát, és mind a hét jelentősen kedvezőbb árat adott a nyertesnél. A vizsgálat szerint az is felmerült, hogy a becsült értéket alátámasztó tervezői költségvetést meghamisíthatták.

A falu másik uniós projektjénél – orvosi rendelők és szolgálati lakások felújításánál – ugyanaz a cég nyert, ugyanazzal a független akkreditált közbeszerzési szakértővel. Az ajánlatkérő tárgyalásos eljárást választott, majd egyetlen tárgyalást sem tartott. A vizsgálat emellett azonosított egy alvállalkozót, amely feltehetően soha nem számlázott a fővállalkozónak. A bejegyzés szerint itt lépett be az Integritás Hatóság, és

  • kezdeményezte a Közbeszerzési Hatóság és a Közbeszerzési Döntőbizottság eljárását,

  • javasolta a szabálytalansággal érintett támogatási összegek visszakövetelését,

  • feljelentést tett hamis magánokirat felhasználása és költségvetési csalás gyanúja miatt,

  • valamint jelzéssel élt a NAV-nál.

Orbán Viktor pártja több ügyben is utólagos normakontrollt kezdeményezett.