Alkotmánybíróság;Fidesz-KDNP;bírók;Alaptörvény-módosítás;Sulyok Tamás;

Ma tárgyalja az Alkotmánybíróság a Tisza-kormány Alaptörvény-módosításai elleni fideszes beadványokat

Orbán Viktor pártja több ügyben is utólagos normakontrollt kezdeményezett.

Teljes ülésen tárgyalja ma az Alkotmánybíróság a legutóbbi alaptörvény-módosítások egyes rendelkezéseinek megsemmisítésére irányuló négy Fidesz-KDNP-s beadványt – derült ki a testület napirendjéből.

A Fidesz-KDNP az alaptörvény tizenhatodik és tizenhetedik módosítása miatt kezdeményezett utólagos normakontrollt az Alkotmánybíróságon. Az ellenzéki pártszövetség

  • megsemmisítését kérte annak a passzusnak, amely azonnali hatállyal megszüntette Sulyok Tamás köztársasági elnök megbízatását,

  • ahogy annak is, amely megteremtette a lehetőségét a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok alapító jogainak visszavételére, így az alapítványok megszüntetésére,

  • szintén kezdeményezték a parlamenti képviselők választhatóságára vonatkozó időkorlátot bevezető módosítás megsemmisítését, amely kimondja, hogy nem szerezhet parlamenti mandátumot az, aki már legalább tizenkét évig vagy három cikluson keresztül volt képviselő,

  • és az ellenzéki pártszövetség megtámadta az alkotmánybírókra vonatkozó alaptörvény-módosítást is, amely visszaállította a bírák hetvenéves felső korhatárát.

Jelentős mértékű frusztráció gyülemlett fel a roma értelmiségben és a roma civil szférában – indokolta Kadét Ernő, a Roma Sajtóközpont vezetője, hogy miért szaporodnak a kritikák a Tisza-kormány romaügyi politikájával szemben.